Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 12 (105. szám) - A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - TOKÁR ISTVÁN (MSZP):
288 A fent iek is bizonyítják, hogy a szakképzésre való nagyobb odafigyelés, az ellenőrzés nem öncélú dolog. Nemcsak az egyén boldogulása és mobilitása, választási lehetősége függ tőle, hanem ennél jóval szélesebb összefüggése, hatása van és lesz a gazdaságra. A kors zerűen képzett emberek ugyanolyan feltételei a tőke beáramlásának, mint az infrastruktúra és a jogbiztonság. Ha az a kép alakul ki rólunk és azt tapasztalják, hogy sokoldalúan képzett és rugalmas munkaerőt talál a működőtőke Magyarországon, akkor ez az egy ik húzóerő lehet a számunkra. Ehhez persze az szükséges, hogy a szakképző iskolák ezt felismerjék, felülemelkedjenek napi túlélési érdekeiken, és előrelátóan gondolkodjanak és tervezzenek. Ahhoz, hogy ez a szemlélet meghonosodjon, szükséges, hogy a gazdasá gi kamarák az eddigieknél jobban bekapcsolódjanak a szakképzés és a vizsgáztatás folyamatába. Szükséges, hogy a szakképzésért érzett és viselt felelősség decentralizálódjon; a felelősség területi viselője pedig nem lehet más, mint a szakmailag illetékes ka mara. A jelenleg tervezett jogosítvány, miszerint tanulói szerződéseket köthet, ellenőrizheti a gyakorlati képzőhely kiválasztását, a képzés helyét és színvonalát, egyben azt a felelősséget is jelenti, hogy ez az önkormányzat nem engedheti meg, hogy a gyak orlatban alulképzett, szakmától idegen foglalkoztatású, a szakmában elhelyezkedni képtelen emberek szerezzenek szakképesítést. A vitában kritikaként hangzott el Győriványi Sándor képviselőtársam részéről, hogy e törvénytervezet nem foglalkozik azzal, hogy a szakképesítés milyen irányba menjen el, és e tekintetben megállapította, hogy ez koncepciótlanság. Úgy érzem, bár kétpercesben egy képviselőtársam erre válaszolt, ez a kérdés nem ennek a törvénynek a keretében kell hogy eldőljön. Feladata lesz majd a meg erősödő kamaráknak, hogy felmérjék területük szakképesítési igényét, és ehhez igazodva kezdeményezzék egyegy szakképzés beindítását. Ez a szakképző iskolák számára is új helyzetet, új feladatot fog jelenteni. Nagyobb rugalmasságot, több alkalmazkodóképess éget kíván majd tőlük. A kamarák imént említett felelőssége és leendő feladata megkívánná, hogy már e törvény módosítása kapcsán is kapják meg azt a lehetőséget, ami később a gazdasági kényszer hatására úgyis az ő feladatuk lesz. Nevezetesen: helyesnek tar tanám, ha a kamarák a szakképesítésért felelős miniszterrel kötött megállapodás során jogosítványt kapnának arra, hogy a vizsgabizottság elnökét is kijelölhessék. Ez mindenképpen a kormányzat azon szándékát jelezné, hogy a szakképzés fő gazdájává és felelő sévé a kamarákat kívánja tenni. Ugyancsak a fenti szándékot jelzi, ha a mestervizsgák követelményének meghatározása egyértelműen kamarai feladat marad. Ne lehessen a felelősséget megosztani e kérdésben, a mestervizsgáztatás követelményeiért, a vizsgáztatás és a megszerzett tudás színvonaláért viseljék a felelősséget a kamarák. Még egy kérdéssel kívánok foglalkozni, nevezetesen az iskolarendszeren kívüli szakképzéssel. A munkanélküliség növekedését kihasználva, látszólag az elhelyezkedési esélyeket növelő sz ándékkal, de igazából attól messze elmaradó eredménnyel hirdették meg a szakképesítést adó tanfolyamokat, úgy, hogy ezeket az állam magas összegekkel támogatta. A végeredményért, az elhelyezkedés lehetőségéért semmilyen felelősséget nem viseltek a tanfolya mok szervezői. Nagyon fontosnak tartom az 52. § (3) bekezdése e) pontjának módosítását e tekintetben. Az eredeti törvényszöveg csak a képzésben résztvevők mulasztása esetén adott szankcionálási lehetőséget, míg e módosítással a szakképzést folytató intézmé ny mulasztása esetén is van erre lehetőség. E tekintetben a végrehajtási utasításban kell szempontokat adni, milyen következményei lehetnek annak, ha a piacot fel nem mérő, hangzatos, drága tanfolyamot hirdetve feleslegesen töltetik el az időt az átképzésr e szorultakkal. Ugyancsak e témához tartozik, hogy a képzőközpontoknak felügyelőtanácsot kell létrehozniuk. Az eredeti szövegben ez úgy szerepelt, hogy "létrehozhatnak". E tanácsokban a kamarai jelenlét ugyanazt a célt és felelősséget szolgálja, mint az is kolarendszerű képzés esetén.
