Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 21 (130. szám) - A családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról, valamint a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény egyes rendelkezéseinek hatályba léptetéséről szóló törv... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SZAKÁL FERENC (KDNP):
2838 A következő ilyen alapvető követelmény ebben a társadalmi szerződésben, hogy egyetlen generáció sem fogyaszthat többet, mint amennyit megtermelt, és nem használhat föl több természeti erőforrást, mint amennyit a következő generációnak is juttatni tud. Ez az úgynevezett fenntartható gazdálkodás alapkövetelménye. Sajnos ma olyan helyzetben vagyunk, hogy óriási adóssággal rendelkezik az országunk, még tovább folyik a pazarló gazdálkodás is, és az elmúlt évtizedek mértéktelen környezetrombolása rendkívüli mértékben lecsökkentette a következő generációk rendelkezésére álló természeti erőforrások mennyiségét. Az életciklus szakaszai közötti szükséges jövedelemátcsoportosítás tehát társadalmi szinten is csak akkor leh etséges, ha minden generáció legalább újratermeli önmagát, és nem fogyaszt többet, mint amennyit előállít élete során. Többen elmondták, hogy a családi pótlék összege amúgy is annyira szerény - az elmúlt években, mondhatnám azt, hogy évtizedekben nem követ te az infláció ütemét , hogy bár kétségtelen, a kis keresettel, kis jövedelemmel rendelkező családokban még ezek az összegek is nagyon nagy jelentőségűek, de mégis csak jelképesnek lehet tekinteni. Tehát ha a társadalom szegény, akkor sem szabad fölboríta ni azt a rendszert, hogy itt a társadalmi szinten egy olyan jövedelemátcsoportosításról van szó, amely a gyermeknevelés költségeinek a kompenzálását szolgálja annak érdekében, hogy továbbra is fenntartható legyen a nagyrészt szolidaritásra épülő nyugdíjbi ztosítási rendszer. Én úgy gondolom, hogy mindazok a kritikák, amelyek elhangzottak, jogosak, hiszen előfordulhat - senki nem végzett pontos számítást , hogy az új rendszer, a törvénytervezet által javasolt rendszer, egyrészt nem lesz teljes, nem valósíth ató meg úgy, hogy hézagok ne keletkezzenek - erről is többen szóltak ma , másrészt pedig túlságosan költséges lesz. A miniszter úr is szólt arról, hogy jelentős az adminisztratív költség. Én azt hiszem, ennek a pontos fölmérése majd csak egy meghatározott idő után lesz világosan látható. És javaslom is, hogy azok a képviselőtársaim, akik most támogatják ezt a javaslatot, egy év múlva majd térjenek vissza rá, és kérjenek pontos kimutatást, hogy mennyi volt a reális költségvetési megtakarítás, és ezzel szemb en milyen költségek álltak. Hiszen sajnos a mai rendszerek olyanok, hogy sok esetben a nyereséget elviszik az úgynevezett ügyleti vagy tranzakciós költségek. Én úgy gondolom tehát, hogy a családi pótléknak az itt vitatott problémája nem érzelmi kérdés első sorban. Nem olyan kérdés elsősorban, hogy valaki aggódik a nemzet jövőjéért. Nem olyan kérdés, hogy szeretjüke egymást vagy szeretjüke a gyermekeket. Természetesen számomra ezek az értékek mind fontosak, mégis hozzá kell tennem: újra kell hangsúlyozni, h ogy elsősorban gazdasági kérdés, és nem szolgálja a stabilizációt, hiszen a következő generációk nyugdíjrendszere, megélhetése és jóléte forog kockán. Reggel a rádióban is vita volt ezekről a kérdésekről. Ott a vitában elhangzott, hogy a kormány nem lehet engedékeny, a kormánynak ésszerű és racionális intézkedéseket kell hozni. Azzal is egyetértett a jelen lévő államtitkár, hogy a társadalom jogosan igényli a világos jövőképet. Én úgy gondolom, ez a törvény - még egyszer hangsúlyoznám: nem a szóban forgó ös szegek a döntőek - pontosan olyan, amelyik rossz üzenetet tartalmaz. Azzal, hogy a családi pótléknak az alanyi jogosultságát megszüntetjük, rossz üzenetet közvetítünk azok felé az emberek felé, akik reménykednek abban, hogy megfelelő időskori nyugdíjellátá sban részesülnek, mert az a törvény azzal közvetít rossz üzenetet, hogy rombolja a társadalmi szolidaritást. Rombolja azt a társadalmi szerződést, ami már gyakorlatilag így is csak hézagosan és hiányosan áll fönn, hiszen az aktív, kereső korban élő emberek , akiknek gyermekeket kellene nevelni, azt mondják, hogy ilyen körülmények között nem vállalnak szolidaritást. És elérhetjük azt a helyzetet, hogy nem egy nagyobb összefogásra serkentenénk az embereket ebben a nehéz gazdasági helyzetben, hanem végleg felbo mlik a hallgatólagos társadalmi szerződés, és értelmetlenné válik.
