Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 21 (130. szám) - A családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról, valamint a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény egyes rendelkezéseinek hatályba léptetéséről szóló törv... - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDF): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP):
2818 Én emlékszem a Bokroscsomag ezen részéről folytatott igen élénk vitára - és úgy tűnik, hogy most is erre kell számítanunk , de különösen Mécs Imre képviselőtársam felszólalása hagyott bennem igen mély nyomot. Kiállt az alanyi jogon járó csa ládi pótlék mellett - nyilván azért, mert ő maga is több gyermeket nevel , de az a mondata, amikor fölkérte a kormányt, gondolja meg, hogy a Bokroscsomag ezen részét visszavonja, hogy ne kelljen utólag szégyenkezni, nem valósult meg. Hát, azt gondolom, v an miért szégyenkezni. Biztos vagyok abban, hogy nagyon sokan közülünk, képviselők közül, különösen azok, akik elmaradott válságtérségekben élnek, nap mint nap tényként élik meg, hogy hihetetlen mértékben nő az elszegényedés, különösen a gyermekeket vállal ó, gyermekeket nevelő családokban. Pedagógus ismerőseinktől hallhatjuk, az iskolákban tapasztalják, hogy ma már nemcsak mennyiségi, hanem minőségi éhezés is jelentkezett. Minden harmadik gyermek Magyarországon a létminimum alatt él. Hazánkban tehát a szegé nységnek gyermekarca van. Az előre látható - mondják sokan, szociálpolitikusok is , hogy ha a családi támogatásokat, például a családi pótlék alanyi jogon való adását megszüntetjük, elvonjuk, akkor még kevesebb gyermek fog születni, különösen a középréteg hez tartozó családokban. Nálunk tehát a népesség fogyása a népesség további elöregedésével fog járni. Magyarország tehát - tudom, sok más modern társadalomhoz hasonlóan, ami persze nem lehet vigasz számunkra és példaértékű sem - demográfiai katasztrófa elő tt áll, még akkor is, ha ezzel oly sokan nem akarnak szembenézni. Természetes, hogy minden, hozzánk hasonló országban, erre az igen súlyos kihívásra másképpen felelnek. A mi szociálliberális kormányunk eddig korábbi ígéreteivel, korábbi programjában megfog almazottakkal ellentétben, a gyermeknevelés feltételrendszerének leépítésével, a demográfiai folyamatokkal kapcsolatos struccpolitikával válaszolt, miközben - hallottuk - a legtöbb európai államban ma is alanyi jogon jár a családi pótlék és a rászorultakna k még plusztámogatásokat is adnak. Így, úgy tűnik ma már, hogy csupán abban reménykedhetünk mi, kereszténydemokraták, hogy ennek a nemzetnek lesz majd valamikor egy olyan kormánya, amely aktív népesedéspolitikát fog folytatni, amely fel fogja ismerni, hogy nem szegénypolitika, hanem esélyegyenlőséget és a gyermekvállalás szabadságát biztosító valódi szociálpolitika kell, mert szegénypolitizálással megszűnik a népesedéspolitika és megszűnik a családpolitika is. Az előttünk lévő törvényjavaslat a bokrosi álla mháztartási reformok kudarcának tipikus példáját mutatja. Ma már nemcsak a szociálpolitikus szakemberek számára, hanem valamennyiünk számára világos, hogy a szociális ellátórendszer néhány eleme újragondolásra és természetesen átalakításra szorul. (11.20) Ugyanakkor teljesen jogos az a társadalmi igény is, hogy ezen juttatási rendszerek mindig kiszámíthatóak legyenek, hogy biztos jövedelemkiegészítő forrást nyújtsanak, hogy a társadalom arra rászoruló tagjai mindig világosan előre lássák, hogy mely esetekbe n számíthatnak a társadalmi szolidaritás megnyilvánulásaként szociális segélyre, társadalombiztosítási járulékra, gyermektámogatásokra vagy anyasági juttatásokra. A bokrosi reformdüh azonban - bár alapvetően helyes célt tűzött ki maga elé - megtörte márciu sban ezt a logikai sort, és az értékelést, elemzést, majd a javaslatok vitájának értékelését kihagyva, rögvest az át nem gondolt ötletek megvalósításához kezdett március 12én. A szociálpolitikusi, szakmai közvéleményen túlmenően azonban - mondhatnám azt i s, hogy hál'istennek - a törvényjavaslattá, majd elfogadott törvénnyé előlépett ötletroham az ettől sokkal súlyosabb fórumokon: a társadalom és az Alkotmánybíróság előtt is megbukott. Az előttünk lévő törvényjavaslat most a bukás tényét próbálja leplezni, szépíteni azzal, hogy az alapvetően helytelen kiindulópontot megtartja, és számos ponton alkalmazkodik az akkor elhangzott kritikai észrevételekhez. Éppen ezért szinte minden, ami az előttünk fekvő módosító javaslatban szerepel, azt kell mondjam, hogy alap vetően jó és dicséretes, hiszen az előző változat hibáinak a
