Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 21 (130. szám) - A családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról, valamint a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény egyes rendelkezéseinek hatályba léptetéséről szóló törv... - ELNÖK (dr. Salamon László): - HEGYI GYULA (MSZP):
2813 Visszatérve a pénz ügyminiszter úr költségvetési expozéjára: világossá vált, hogy bármennyire károsnak tartjuk a családi pótlék csökkentését, a pénzügyi kormányzat ragaszkodik ennek törvényi elfogadásához. Ilyen körülmények között csak abban lehet reménykedni, hogy a törvény megfelelő módosítással, módosításokkal olyanná formálódik, ami az ország számára a lehetséges legkisebb zavart okozza. Az ellenzék és pártja, a Független Kisgazdapárt nem fogja elfogadni ezt a törvényt. Köszönöm szépen. (Taps a Kisgazdapárt padsoraiban.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt frakciójából. Őt Szilágyiné Császár Terézia képviselő asszony követi. HEGYI GYULA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tulajdonképpen az zal kezdhetném felszólalásomat, hogy nem vagyok szociálpolitikus, és ilyen értelemben meg kell magyaráznom, hogy miért kértem szót ebben a vitában. Azt hiszem azonban, ez leszűkítő értelmezése lenne annak a kifejezésnek, hogy szociálpolitikus. Úgy hiszem, hogy minden politikus valamilyen módon szociálpolitikus is, legalábbis abban a piacgazdaságban, amely Magyarországon épülőben van, ahol a politikának, a parlamentnek nem a gazdaság irányítása a feladata, sokkal inkább a gazdasági fellendülés politikai felt ételeinek megteremtése és a szociális biztonságnak a karbantartása vagy kiépítése. Ilyen értelemben tehát úgy érzem, minden képviselőnek joga, és amennyiben lehetősége adódik, akkor kellemes kötelessége szólni szociálpolitikai kérdésekről is ebben a Házban . A családi pótlék intézménye az európai demokráciákban kétféleképpen értelmezhető, kétféleképpen használják. Jelentheti a gyereknevelés valódi terheinek teljes vagy majdnem teljes átvállalását, és jelenthet többékevésbé jelképes hozzájárulást a gyereknev elés terheihez. NyugatEurópában általában csak a társadalom alsó rétegei számára helyettesíti vagy egészíti ki nagymértékben a munkajövedelmet a családi pótlék, de tény és való, hogy jó néhány nyugateurópai országban lényegében alanyi jogon jár egy nagyo n szerény mértékű családi pótlék vagy pótlékkiegészítés minden gyermek után. Az is ismert, angolszász nyelvterületen használják azt a kifejezést, hogy "Welfare Queen", némiképpen rosszallóan azokra a gyerekeiket egyedül nevelő anyákra, akiknek egyetlen vag y lényegében egyetlen forrásuk a szociális juttatás - a mi fogalmaink szerint a családi pótlék. Ez a rosszallás természetesen nem szólhat az egyénnek, aki rá van szorulva erre az ellátásra. Sokkal inkább arról van szó, hogy a főállású anyaság el nem ismeré se vagy foglalkoztatási hiányok miatt alakul ki olyan állapot, hogy nagyon sokan elsősorban ebből a segélyből élnek. Magyarországon ez nem jellemző, hiszen a családi pótléknak a vitatott összege is nagyon kevés. Ebben - gondolom - mindannyian egyetértünk. A Bokrosprogramnak - a stabilizációs programnak azt hiszem, szocialista képviselőként joggal állíthatom - voltak vagy vannak sikeres elemei: a forint csúszó leértékelése, a vámpótlék jelentős és komoly bevételeket eredményezett az ország, a költségvetés s zámára, és fontos része van valamifajta gazdaságpolitikai fordulat megalapozásában. Azt hiszem, legelvakultabb kormánypárti képviselőtársaim sem állíthatják, hogy a Bokrosprogramnak a szociális fejezete különösen szépségdíjas törvényhozási alkotás lenne - így is vélekedett róla az Alkotmánybíróság. Biztos, hogy ellenzéki képviselőtársaink részéről vagy akár a kormánypárti padsorokból felhangzó jó néhány kritika is jogosnak nevezhető. Ezt nem szeretném tagadni. Ezzel együtt mindenképpen fel kell vetni azt a kérdést, hogy a jövőben, amennyiben az ország gazdasági helyzete stabilizálódik, beindul a régen várt fellendülés, akkor a szociálpolitikát alapvetően rászorultsági vagy a szolidaritási elv alapján kívánjuke újra felépíteni, átalakítani. Rövid távon úgy gondolom - és a vita részben erről is szól - elfogadhatjuk a rászorultsági elv kényszerű
