Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 12 (105. szám) - A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TAKÁCS PÉTER (MDF):
273 mozgása, pénzköltési szokásai nem olyanok, hogy a következő hónapokban, években nagy ös szegű támogatást tudnának juttatni a felsőoktatás számára! De a magyar gazdasági szervezetek, vállalatok, kft.k, részvénytársaságok sincsenek pillanatnyilag abban a helyzetben, hogy jelentős mértékben finanszírozni tudják a felsőoktatást, vagy legalábbis annak költségeihez jelentős mértékben hozzá tudjanak járulni, hisz először önmagukat kellene megerősíteni, likviditásukat biztosítani, működésüket stabillá tenni, és a felhalmozásukat olyan szintre emelni, hogy abból idővel jusson majd a felsőoktatásnak. A jelenlegi gazdasági folyamatok nem azt ígérik, hogy jövőre vagy '97ben ez megoldható. Más egy nyugati egyetem helyzete, más a nyugati társadalmakban szervesen építkező egyetemek, történelmükben nagy törések nélkül meglévő felsőoktatási intézmények helyze te, amelyek egyrészt hatalmas vagyonnal rendelkeznek. A nyugati egyetemek jelentős hányadában 102030 százalékos részesedéssel finanszíroz csak a költségvetés; a magyar egyetemek, magyar felsőoktatási intézmények legalább 9095 százalékos részben a költsé gvetési finanszírozásból élnek. Ezt a meglévő 345 százalékot - amely most halvány alapítványokból, egyegy támogatásból vagy szerződéses munkákból tevődik össze egyetemi bevételként - nem hiszem, hogy a közeljövőben föl lehetne srófolni 6070 százalékra, hogy a költségvetési pénzek elapadása vagy csökkenése mellett is zavartalanul működhetnének azok az intézmények, amelyek számára a beszerzés éppen azért olyan teher, mert a legkorszerűbbet, a legfejlettebb eszközöket, a legdrágább könyveket kell megvenniü k ahhoz, hogy működni tudjanak. (11.40) Nem beszélve arról, hogy térségben, tanteremben, felszerelésben sem készültek fel arra, hogy egy országgyűlési határozat nyomán vállalni tudják azokat a feladatokat, amelyeket ez rájuk ró. Persze, ha majd Magyarorszá gon is az egyházak, a karitatív intézmények, az alapítványok, egyéb, a civil szféra szerveződése során létrejövő intézmények fontosnak fogják tartani és lehetőségük is lesz részt venni a felsőoktatás finanszírozásában, és az állampolgárok jövedelme is növe kedni fog és lehetőségük lesz a felsőoktatás megfinanszírozására - jobb megfinanszírozására , akkor valószínű, hogy ezek az álmok megvalósíthatók. De amikor 1994ben, '95ben 810 százalékkal csökkent a reáljövedelem, '96ra újabb 4 százalékos csökkenést tervez a pénzügyi kormányzat, akkor az ország elnyomorodott, kifli alakú részére - BorsodAbaújZemplén, Nógrád, Heves, SzabolcsSzatmárBereg, Békés, HajdúBihar megye nagy részére, legalábbis a bihari részre, Csongrádra, DélZalára, DélSomogyra - ráenge dni azt, hogy ezeknek a térségeknek alacsony jövedelmű családjai meg tudják finanszírozni gyermeküknek a 81012 ezer forintos havi tandíjat - amely várható, ha a nyolcezer forintot is bevezetik az egyetemek, és kénytelenek lesznek bevezetni , mellette mé g az utazási költséget, a távol levő gyerek élelmezési költségét, a kollégiumi díjat - amely most már majdnem az albérleti díjakkal vetekszik , az albérletet nemigen lesz módjuk megfinanszírozni a létminimum alatti jövedelemből. Ezért azt hiszem, hogy ha nem törvényi szabályozás történik, ha nem a költségvetéssel és az oktatással kapcsolatos egyéb törvények kényszerítik rá a gazdasági, társadalmi szféra mozgását vagy nyitnak lehetőséget a gazdaság és a társadalom számára a felsőoktatás finanszírozására, ak kor az ország lakosságának 40 százalékából vagy a családok 4050 százalékából - bármilyen tehetséges a gyermek és bármilyen komoly szülői erőfeszítés is történik , nem fog bekerülni hallgató a felsőoktatási intézménybe. Ezért az esélyek kiegyenlítődését, amit ez a felsőoktatási irányelv, országgyűlési határozat meghirdet, én nem látom biztosítottnak. Nem látom biztosítottnak a méltányos tehermegosztást sem. Nem látom biztosítottnak az egyetem autonómiáját sem. Majd ha az egyetemek olyan gazdasági alapokkal rendelkeznek, hogy esetleg át tudják vészelni egyegy kormány egykét éves haragját vagy a költségvetés egykét éves rosszabb állapotát, akkor lehet szó ezekről, de azt hiszem, hogy addig törvényi keretekben kellene szabályozni azokat a csatornákat, amely ek lehetővé teszik ennek a vágyott állapotnak a megközelítését - nem elérését, mert újabb vágyak fognak keletkezni akkor is, de a megközelítését.
