Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 9 (124. szám) - A személyi jövedelemadóról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDF):
2295 kerete, ennek a határa 50 ezer forint , akkor ezt ugyanúgy megteheti azokkal a pénzintézményekkel kapcsolatban, amelyek utána esetlegesen lakáscélú hitelek kihelyezésében is érdekeltek. Tehát azt gondolom, így méltányos lenne a két összeget körülbelül azonos szintre hozni. Még egy apró dolgot szeretnék megjegyezni; ez az 59. §t érinti, ahol az ingatlanokról van szó, illetve az ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelemről. Itt a törvénytervezet eredeti szövege úgy szól, hogy "az ingatlan, a vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelmet azon a napon kell megszerzettnek tekinteni, amikor az erről szóló érvényes szerződést, okiratot, bírósági, hatósági határozatot a földhivatalhoz benyújtották". Tehát itt a benyújtás időpontjához van rögzítve a jövedelem m egszerzésének az időpontja. Én azt gondolom, hogy miután a földhivataloknak törvény általi kötelessége, hogy harminc napon belül bejegyezzék az adott ingatlan vagy vagyoni értékű jog mivoltát, ebben az esetben nem szükséges - és csakis ebben az esetben nem szükséges - a benyújtáshoz kötni ennek a jövedelemmegszerzésnek az időpontját, hanem ezt a bejegyzéssel kell megtörténtté nyilvánítani. Azt gondolom, ez tenné végre tisztába a különböző tulajdonosi helyzeteket, ahol is, és ezt mindannyian tudjuk, a különb öző földhivatalok között - itt elsősorban Budapestről van szó, és nem a vidéki földhivatalokról - másmás a megterhelés mértéke; többéves lemaradással bírnak. Bár azt is tudom, hogy folynak modernizációs programok ebben az ügyben, de azt gondolom, mindenké pp érdemes arra törekedni, hogy a hatályos törvények betartásával, illetve például a személyi jövedelemadón keresztüli szabályozással - nem azt mondom, hogy kényszerítsük - arra kötelezzük a különböző intézményeket, amelyeknek a polgárokat kell kiszolgálni uk, hogy betartsák azokat a határidőket, amelyeket a törvény kitűz maga elé. Köszönöm szépen a figyelmüket. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Pusztai Erzsébet képviselő asszonynak, Magyar Demokrata Fórum. DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDF) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben az időszakban majdnem mindegy, hogy az ember a költségvetéshez vagy az adótörvényekhez szól hozzá, hiszen olyan szoros az összefüggés a kettő között, hogy ugyanazokat az alapgondolatokat bármel yik esetben elmondhatja. Én a személyi jövedelemadó törvény jelenlegi módosításánál ismét a családok helyzetére szeretném felhívni kormánypárti képviselőtársaim figyelmét. Már az elmúlt évben, az akkori adómódosításnál, amikor megszüntették a gyermekek utá n járó adókedvezményt, akkor ismételt kérésünkre nagynehezen végre megkaptuk a Pénzügyminisztériumtól azt a hatásvizsgálatot, amelyik a különféle családtípusokban kimutatta, hogy mekkora adótehernövekedés fog bekövetkezni ezután, és teljesen egyértelműen igazolta a mi korábbi felvetésünket: a gyermekek számával arányosan növekvő adóterheket igazoltak a különféle grafikonok. Akkor a képviselőtársaim elfogadták ezt a módosítást, igaz, annak tudatában, hogy a családok majd egyszeri családipótlékkiegészítést kapnak - bár ebből sem lett semmi, hiszen a pótköltségvetésben az erre szánt összeget a kormány ismét csak megvonta. Sem a családi pótlék nem emelkedett, sem családipótlékkiegészítés nem volt, megvonták a gyermekek után járó adókedvezményt, és ezek után m árciusban elindult az a csomagtörvény, amelyben a legsúlyosabb érvágás a családokat érintette, hiszen a gyermekek után járó családi pótlékot és az anyasági támogatásokat szándékoztak megfaragni, jövedelmi viszonyoktól függővé tenni. Abban az időben nagyon sokszor elmondták: erre azért van szükség, hogy a legrászorultabbakat támogassák jobban, ugyanakkor azonban a legrászorultabbak számára egyetlen fillérrel sem lett több a családi pótlék, holott az infláció 30 százalék volt. Ezek után most megint itt van el őttünk egy személyi jövedelemadó törvénytervezet, amelyben nem jelennek meg azok az ötletek, amelyeket a szociális bizottság ülésén Bokros Lajos pénzügyminiszter úr oly lelkesen fölsorolt nekünk. Amikor tiltakoztunk ezek ellen a változtatások