Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 8 (123. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - KÓSA LAJOS (Fidesz):
2167 világosan látta - és ezt a külföld is a tudomásunkra hozta, és nem a Világbank, hanem általában az üzl eti világ , hogy azon a pályán ez a növekedés nem finanszírozható. Éppen ezért tehát belső forrásokat is meg kell ehhez a növekedéshez teremteni. El kell érni azt, hogy az a felhalmozási ráta, amely 20 százalék alá csökkent és 1718 százalék volt, ha nem is a Japán által évtizedeken át elért 30 százalékot, de legalább a huszonvalahány százalékot elérje. Éppen ez, ez a forrásátcsoportosítás tette azt lehetővé, hogy a gazdaságnak az az autonómiája valamelyest érvényesülhessen, amire Boross Péter képviselőt ársunk is utalt. Mert ha emlékszünk rá, akkor a pótköltségvetés nélkül szinte forráslehetőség nélkül maradt volna ez a vállalkozói szektor, hiszen minden megtakarítást, sőt még annál is többet fölszívott volna a költségvetés hiánya. Ez a kormány tehát nem katasztrófapolitikát hirdet - ezt mindig az ellenzék mondja előszeretettel. Pusztán arra mutatott rá, hogy az a gazdaságpolitika, amit az előző kormány folytatott, nem folytatható, hanem egy más módszerrel, más elveken nyugvó gazdaságpolitikára van szükség . Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Kósa Lajos képviselőtársunknak, Fidesz; őt követi Mészáros Gyula, KDNP - vagy a frakcióból más képviselőtársunk. KÓSA LAJOS (Fide sz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma az országnak olyan gazdaságpolitikára van szüksége, amely elősegíti a hazai ipar, a hazai gazdaság versenyképességének javulását. Csak így állhatjuk meg a helyünket a nemzetközi versenyben. Olyan gazdaságpolitikára van szüks ég, amely munkahelyeket teremt, hiszen a munkahelyteremtés nélkül elképzelhetetlen a munkanélküliség valamelyest visszaszorítása. A munkanélküliség pedig sem morálisan, sem gazdaságilag nem elfogadható állapot azoknak az embereknek, akik benne élnek. Elsőr endű kötelesség, hogy olyan gazdaságpolitikát csináljunk, amely munkahelyteremtésekkel segíti a munkanélküliség kezelését. Olyan gazdaságpolitikára van szükségünk, amely a folyó fizetési mérleget és annak egyensúlyát javítja. Csökkenteni kell az eladósodá s mértékét, különös tekintettel az eladósodás kamatterheire. Küzdeni kell a gazdaságpolitika eszközeivel a feketegazdaság ellen. Nyilvánvaló, hogy amíg a költségvetés jelentős bevételektől esik el amiatt, mert a magyar gazdaság teljesítményének majdnem 20 százaléka, de egyes becslések szerint még ennél is több része a feketegazdaságban bonyolódik le, addig nem lehet várni azt, hogy hatékonyan megteremtse a parlament, illetőleg a kormány a költségvetés és az államháztartás egyensúlyát. Nyilvánvaló, hogy küzd eni kell a gazdaságban azok ellen a jelenségek ellen, amelyeket összefoglaló névvel összeférhetetlenségnek neveznek. Nevezetesen, hogy bizonyos összefonódások miatt a verseny csökkentésével újraosztódjanak a gazdaságban termelt jövedelmek. Éppen ezért küzd eni kell a korrupció ellen; minden gazdaságpolitikának olyan eszközöket is fel kell mutatni, amely ezt a gazdasági jelenséget megpróbálja kiküszöbölni vagy legalábbis csökkenteni a gazdaságban. A hajléktalanoknak fedelet kell adni a fejük fölé. Nyilvánvaló , hogy minden olyan hír, ami róluk szól, hogy hányan élnek honfitársaink közül ilyen sorban, minden politikust arra kell hogy kötelezzen, hogy az ő helyzetükön megpróbáljon segíteni. Bővíteni kell az egyetemi oktatást. Elemi érdeke ennek az országnak, hogy az egyetemeken diplomát kapók aránya növekedjék a lakosság összlétszámán belül. Olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, amely növekedésbarát. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági problémák, illetőleg az államháztartás egyensúlyi problémái egy jelentős részének m egoldása növekvő gazdaság nélkül elképzelhetetlen. Támogatni kell a családokat. Támogatni kell a családokat azért, mert egyrészt ez népesedéspolitikai érdek, hiszen a magyarság létszáma egyelőre csökken. Másrészt az is világos,