Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 8 (123. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - SOÓS GYŐZŐ, az MSZP - ELNÖK (dr. Salamon László): - CSÉPE BÉLA, a KDNP
2092 állami terhek közpénzből történő finanszírozásához nincsenek meg a források". Ez szintén idézet vol t. Ugyanezek a források a bérből és fizetésből élőknél már rég elfogytak, és most ahelyett, hogy a reálbérek növekedését megvárva fokozatosan tenné át a kormány az ellátások finanszírozásának terheit a lakosságra, egyszerre két bőrt akar lehúzni róla. Ezze l azonban nemcsak a szegény rétegek terheit növeli, hanem egy olyan keresleti struktúrát rombol szét, ami a belföldi piac egészséges alakulásának előfeltétele lenne. Az a látszólagos vállalkozásbarát intézkedés, mely a társadalombiztosítási járulékkulcsoka t csökkenti, de úgy, hogy azokat is a munkavállalókra terheli, a nettó bérek csökkenéséhez járulva közvetve ismét a vállalkozókat is sújtja a fizetőképes kereslet hiánya, csökkenése miatt. Helyes az exportorientált növekedés célkitűzése. Azonban téves az a felfogás, miszerint a belső fogyasztás csökkentésével növelhető lenne az export volumene. A belső piac fenntartása ugyanolyan fontos, természetesen az exportimport arány javulása mellett, ami véleményünk szerint is az egyik legfontosabb mutató. Mi az els zegényedett rétegek fogyasztásának emelését és nem csökkentését javasoljuk, ami nem az importigényt jelenti. Az exporttámogatások és az árfolyampolitika ugyan látszólag valóban az exportvállalkozások fellendítését szolgálják, de fel kell hívnunk a figyelm et, hogy olyan inflációs folyamatokat indítanak meg, amelyek átmeneti hatásukat erodálják. Szabad hazai áralakulás mellett a belföldi árak felső határát nyilvánvalóan az importárak szabják meg, hiszen ha ezek fölé emelkednek, akkor a szükségleteket hazai á ruk helyett importból igyekeznek fedezni, az importáruk vámokkal és leértékeléssel való erőszakos növelése tehát ezt a felső határt nyomja feljebb. Ugyanígy az exportárak a hazai árak alsó küszöbét jelentik, hiszen ha ez alá mennek, akkor a termelő lehetől eg exportál és nem a hazai piacon ad el. Lásd az idei búzát. Az exportárak leértékeléssel való növelése és az exporttámogatások tehát a hazai árak alsó küszöbét is feljebb nyomják. A hazai árszint teljes sávja tehát feljebb csúszik, ez pedig inflációs nyom ást jelent. Ez ellen valóban csak drákói reálbércsökkentéssel, reálnyugdíjcsökkentéssel és a szociális ellátások megnyirbálásával lehet védekezni, ami viszont a hazai piac pangása és az exporthelyettesítés rugalmatlansága miatt a vállalatok körében reces sziót idézhet elő. Valójában a gazdaság különböző pontjain egyszerre jelentkeznek pangási és inflációs jelenségek és együttesen stagflációs tünetek. Lényegében még mindig ott tartunk, hogy az adósságszolgálat forintjainak kiizzadását kérik a lakosságtól, s emellett egy helyben topog a gazdaság és termékszerkezet korszerűsítése. Mi valljuk, hogy globális monetáris szabályozás csak megfelelő mikrogazdasági környezetben lehet hatásos. Itt a mikrogazdasági környezeten van a hangsúly. A kormány kincstári optimiz musáról tesz tanúságot, amikor a költségvetés számításaiban 1921 százalékos fogyasztói árszintnövekedéssel számol. Antiinflációs politikájában csak a keresletszabályozásra épít, és az állandó csúszó leértékelés által keltett permanens inflációs nyomást ne m veszi figyelembe. Ugyanakkor lebecsüli azokat az egyéb inflációkeltő intézkedéseket, melyeket maga sorol fel A gazdasági folyamatok prognózisa című fejezet c) pontjában. Az infláció alábecsülése azonban egyben annyit jelent, hogy a reálbércsökkenést, val amint a lakosság fogyasztásának csökkenését is alábecsülik, magasabb fogyasztói árszínvonal és fixen tartott nominálbérek esetén a reálbérek csökkenése megközelítheti majd az idei mértéket. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban sajná lattal kell megállapítanunk, hogy a társadalombiztosítás költségvetése az idén sem készült el egyidejűleg, így az átfogó együttes értékelés ez évben sem lehetséges. Az önmagában még üdvözlendő lehetne, hogy az állami újraelosztás aránya jövő évben 50 száza lékra csökken, azonban ezzel kapcsolatban súlyos tényekre kell felhívnunk a figyelmet. A párhuzamosan tárgyalt államháztartási törvénymódosítás még nem tartalmazza a széles államháztartási reformot, és enélkül a csökkentésnek komoly korlátai vannak. (8.40) A mindenkori kormány ugyanis felelősséggel tartozik a nagy elosztási rendszerek által érintett területekért, mint az egészségügy, oktatás, szociális ellátás. S itt kell tennünk azt a megállapítást,
