Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 6 (121. szám) - Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
1943 pótlékával, továbbá egyértelműen rögzíti, hogy ebbe a körbe tartozik a rendbírság is, kivéve, ha az önellenőrzéssel kapcsolatos. (17.00) Csak megjegyezném, hogy a társadalombiztosítások kintlévősége most már lényegesen a 200 milliárd forint felett van, tehát ennek csökkentése nem kis feladatot jelent a jövőben. A gazdasági élet tisztítását szolgálja az a rendelkezés, amely a kapcsolt vállalkozások közötti szerződésekben rögzített árakat szabályozza. Rögzíti, hogy a szabályok csak arra a körre terjed nek ki, ahol nem független piaci partnerek kötnek egymással szerződéseket, hanem egymás vállalkozásának irányításában, annak ellenőrzésében részt vesznek, vagy 25 százaléknál nagyobb szavazati aránnyal rendelkeznek akkor, amikor a döntéseket meghozzák. A t örvény nem kívánja az önállóságot csökkenteni, csupán az adóbevételek érdekében szabályozza azt, hogy mely esetekben kell a szokásos piaci ár és az alkalmazott ellenérték különbségével növelni az adóalapot. A javaslat az egyértelmű elbírálhatóság érdekében rögzíti, hogy a szokásos piaci árakat milyen módszerekkel kell megállapítani, és kitér arra is, hogy mikor melyik módszert kell alkalmazni. Azt hiszem, hogy ez kellőképpen egyértelművé teszi az eljárást akkor, amikor az ellenőrző hatóság ellenőrizni lesz kénytelen az elmúlt időszak megkötött szerződéseit. A beterjesztett javaslat számol azzal, hogy lehetnek olyan helyzetek is, amelyek indokolják a szokásos piaci árnál alacsonyabb ár alkalmazását, ezért meghatározza, hogy a piaci bevezetés időszakában ettől eltérhetnek, de rögzíti azt is, hogy az eltérés időszaka nem lehet több, mint a második év december 31ig tartó időszak. Ebben a rövid időben nem volt módom arra, hogy a javaslat valamennyi hatását bemutassam, de úgy gondolom, hogy képviselőtársaim - szok ásuknak megfelelően - minden részlettel foglalkoznak majd a hozzászólásaikban és módosító indítványaikban. Kérem önöket, hogy a tervezett módosításokat közösen vitassuk meg, és támogassák azok elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Salamon L ászló) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom. Mint azt már említettem, az el nem hangzott vezérszónoklatok szerdán reggel kerülhetnek elmondásra, így a vitát szerdai ülésnapunkon folytatjuk. Most 17 óra 20 percig szünetet tartunk. (Szünet: 17.0217.19 Elnök: G. Nagyné dr. Maczó Ágnes Jegyzők: Boros László és dr. Trombitás Zoltán) Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. számú törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes törvényi rendelkezések módosításáról s zóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása . Írásban előzetesen senki nem jelentkezett szólásra. Kérdezem: kíváne valaki szólni? Jelzés nem érkezett. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására szerdai ülésnapun kon kerül sor.