Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 1 (120. szám) - Az energiagazdálkodás privatizációjáról szóló politikai vita - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - MÁDAI PÉTER (SZDSZ):
1880 Valamikor a Ferencvárosi Torna Club, becenevén a Fradika, úgy kapta a színeit, hogy a Franzst adtban akkor az omnibusz zöldfehér volt. (12.50) Nálunk bányászoknál ez egyszerűbb: a fekete. Ezt a széntől kaptuk. Most pici keserűség volt bennem, és remélem, hogy a vita után ez eloszlik: ma halottak napja van, a gyász napja, az kicsit a feketével azon osul. Szeretném hinni, hogy merő véletlenség az, hogy erről a nagyon fontos témáról ma tárgyalunk, és szeretném leszögezni: úgy érzem, hogy nem temetjük a magyar energiaipart, az abban dolgozó embereket, hanem kinyitjuk egy kicsit a kaput. Bennem is van fé lelem, mint mindenkiben. Úgy érzem, hogy fejest kell ugranunk, és Szalay Gábor képviselőtársamnak teljesen igaza van, hogy nem várhatunk. Nem tudom, mekkora a víz a medencében, azt azonban felelősséggel kijelenthetem, hogy nem brahiból ugrunk fejest, hanem kellő körültekintéssel, elnézést a szóért. Tehát félméteres vízbe is lehet fejest ugrani. Lehet, hogy kétméteres a víz. Tehát nem hiszem, hogy a fejünket be fogjuk verni, ha következetesen, okosan folytatjuk, amit teszünk. Schalkhammer képviselőtársam eml ítette a címet. Egy picit nekem is gondom volt ezzel, hogy "Az energiagazdálkodás privatizációja". Ha hisszük azt, és én hiszem, hogyha van felelős gazda, tulajdonos, akkor az a gazdálkodást is racionalizálja, ésszerűsíti, modernebbé teszi. Ebben a pillana tban, ha ez az előterjesztés ezt szolgálja, akkor azt gondolom, a címmel nem lehet különösebb vitám. Szociálpolitika szóba került. Nem tudok pontosan idézni, ne haragudjanak, de két dolgot szeretnék idézni. Az egyik: Bibó István egyszer úgy fogalmazott, ho gy egy politikus nem akkor érzékeny és nem akkor reagál a szociális problémákra, ha sajnálkozik, hanem ha olyan gazdaságpolitikát próbál csinálni és követni, ami segít a helyzetükön. Én azt hiszem, nyugodt lélekkel mondhatom: ez irányba megyünk. Másik: azt is természetesnek tartom, amit általam nagyon tisztelt képviselőtársam, Kósáné, egypárszor megfogalmazott, hogy ugyanakkor azoknak a kezét, akik saját hibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe, nem szabad elengedni. Én nem érzem azt, hogy ez történne, és ú gy gondolom, hogy aki úgy érzi, hogy a kompenzáció nem jön, az olyan módon bizalmatlan, hogy nem tudja igazában, hogy valójában jöne, vagy nem jön. Még két rövid dolog. Ha egyszer a Szonda Ipsos jókedvében, mondjuk, a politikában használatos magyar szavak népszerűségét vizsgáltatná, akkor én nyugodt lélekkel mernék fogadni arra, hogy tökutolsó lenne a magánosítás, vagy ha úgy tetszik, fedőnevén a privatizáció. De a társadalmi megítélés nem a privatizáció ellen szól, hanem egyrészt szól a gyakorlat ellen, m ásrészt az, hogy körülbelül 50 év gondolkodását kellene felülvizsgálnunk. Azt hiszem, hogy el fog jönni ennek az ideje is. Meglévő munkavállalói megállapodások elfogadása - a miniszter úr tájékoztatójában szerepel ez a mondat, és számomra ez egyik oldalról garancia, a másik oldalról jobban örültem volna, ha egy kicsivel bővebben kifejtik. Valami jót is. Kedves barátaim, ne felejtsük el, hogy a magyar szénbányászat, amennyire lehetett, megmenekült az integráció kapcsán. Ezen az alapon lehet továbbmenni. Itt csak a bányász szólal meg belőlem: 2020szal a világon a prognózisok a szenet teszik első helyre mint energiahordozót. Utolsó mondat: valamelyik Mikes Kelemen levélben olvastam, és ez nagyon tetszett, hogy: vagyunk, mint voltunk, leszünk, mint vagyunk, Ist en minket úgy segítsen. Ez a jelenlegi energiahelyzet, ez a voltunk, ahogy vagyunk, olyan lesz a holnapban. Én nagyon bízom benne, ha egyszer 15, 20 év vagy 30 év múlva megítélik a parlamenti munkánkat, akkor legalábbis ezen a területen kifejtett munkánkér t legalább egy közepes érdemjegyet kapunk. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
