Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 1 (120. szám) - Az energiagazdálkodás privatizációjáról szóló politikai vita - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ (MDF):
1877 egy k icsit, legalábbis egy árnyalattal kedvezőbb, egy fokkal jobb megoldás lenne, ha az energiaprivatizáció bevételeiből az államadósság - ahogy Tardos Márton is említette - legmagasabb kamatozású elemeit csökkenthetnénk. Ez tehát - ha úgy tetszik - egy második fokozat, de úgy gondolom, hogy sokkal célszerűbb lenne alaposan végiggondolni egy harmadik megoldást, azt, amit szintén többen említettek itt: hogy ezeket a bevételeket alapvetően mégiscsak a reálgazdaságba kellene valamilyen módon visszaforgatni, a reálg azdaság ösztönzését kellene mindezzel szolgálni. Vagy infrastrukturális nagyrendszerek modernizációját lehetne mindezekből gyorsítani - azt gondolom, nagyon lényeges kérdésről van szó , vagy egy másik stratégiai megoldásként, kiindulva abból, hogy a legol csóbb és legkörnyezetkímélőbb energiafajta kétségtelenül a fel nem használt energia, így aztán, ahogy itt többen említették, valóban célszerű lenne végiggondolni azt, hogyan lehetne - hangsúlyozom, természetesen nem valami újabb etatista mákony volna ez a törekvés, hanem - egy teljesen piackonform módon egy olyan alapnak a létesítése, ahol pályázati úton lehetne hozzájutni olyan erőforrásokhoz, amelyekkel ezt az energiaracionalizálási programot ki lehetne építeni, ami kétségtelenül hozzájárulhatna az igen m agas fajlagos energiafelhasználási mutatók csökkentéséhez. Vagyis ezeket az összegeket úgy kellene felhasználni, hogy stabil nemzetgazdasági hozamtöbblet forrásává váljanak, mert azt tudomásul kell venni, hogy a külföldi kézbe kerülő energetikai vagyontömb ök egy idő után - feltételezhetően már '97től vagy '98tól kezdődően, például mondjuk az áramszolgáltatóknál, azt hiszem, ez teljesen evidens - óhatatlanul jelentős tőkekivonást is fognak jelenteni. Tehát azt gondolom, hogy az eladásból befolyó összeg fel használásánál ezeknek az összegeknek a hozadékát kell a jövőben ezen forráskivonás fedezetéül tekinteni, legalább is ha makrogazdaságilag hosszú távon szemléljük ezeket a folyamatokat, ezt is valamilyen módon figyelembe kellene venni. Ha nem így történik, akkor súlyos következményekkel járhat, hiszen esetleg elképzelhető, hogy maga az egész folyamat kellően hosszú távon sokkal inkább forráskivonáshoz fog vezetni a magyar gazdaságból, mintsem forrásnyereséghez, ami nyilvánvalóan mindnyájunk törekvése volna a z akciósorozattal kapcsolatban. Fel kell arra is készülni, hogy a következő két év során e folyamat keretében - mint azt szintén többen említették itt, és részben persze nemcsak ebből adódóan, de időben ezzel egybeesve , energiaáremelésekre is sor kerül. A magyar társadalomnak az átalakulásban vesztes többsége viszont már a jelenlegi energiaárak megfizetésére is alig képes, hiszen diszkrecionális jövedelemhányada egyáltalán nincs már, tartalékai szintén nincsenek, ezért igen súlyos elosztási konfliktusok kialakulásához vezethet ez a folyamat. Célszerű lenne ezért megfontolni egy olyan - és ezt is említették itt néhányan - szociális zsiliprendszernek a megteremtését, amely éppen az energiaprivatizáció bevételeiből teremt egy olyan alapot, amely a leginkább rászoruló társadalmi rétegeknél térben és időben széthúzná ezeket a terheket, például éppen azért, hogy az Alkotmánybíróság által mostanában többször is említett és hangsúlyozott méltányos felkészülési idő elvét is be lehessen ezzel a folyamattal kapcsolat ban tartani. Még az áremeléseknél maradva, mondandóm utolsó részében az átalakuló energetikai rendszerek belső árproblémáinak egyes mozzanatairól szeretnék szólni. Dramatizálás nélkül tisztában kell lennünk ugyanis azzal, hogy bizonyos konfliktusokkal ebbe n a folyamatban mindenképpen számolni kell. Az energiaárak következő kéthárom évben várható változásairól és azok tovagyűrűző makrogazdasági hatásairól mindeddig nem készült igazán differenciált és megnyugtató elemzés, pedig óriási szükség volna arra, hog y illúziók nélkül nézzünk szembe a lehetséges veszélypontokkal és kihívásokkal éppen azért, mert az energiaszektor hatalmas jelentőségű stratégiai ágazat, és az itt zajló döntések, mint ahogy azt már említettem, esszenciálisan hatalmi térben zajlanak. Fel kell készülni arra, hogy óriási erejű lobbyk nyomása fog folyamatosan érvényesülni ezekkel a döntésekkel kapcsolatban és a döntések következményei során is. A kormány döntése alapján az energiaárakat a megelőző év termelői árindexéhez igazítják, lényegében automatikusan, és ez könnyen járhat azzal a következménnyel, hogy az energiaárak emelése az előttünk álló évek során az inflációs folyamatok meghatározó elemévé válhat, és olyan
