Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 1 (120. szám) - Az energiagazdálkodás privatizációjáról szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
1867 mondta: a 2 százalék vagyonarányos nyereség abszolú t számban nagy, de egy befektető számára egyáltalán nem vonzó. És én most kérem a képviselőtársaimat, egy kicsit játsszunk azzal a gondolattal, és némileg ironizálok Latorcai képviselőtársammal: jó tulajdonose az állam, amelyik eltűri, hogy több százmilli árdos vagyon hozadék nélkül működjék éveken keresztül? Tehát itt kapcsolódom ahhoz, amit Szalay képviselőtársam mondott, hogy függetlenül attól, hogy milyen a tulajdonosi struktúra, a befektetett tőkének meg kell térülnie, profitot kell hoznia. Ez nemcsak a nálunk befektetőkre igaz, nemcsak ők várják ezt el. Egykét gondolatot szánjunk annak a fogyasztónak, aki ma tényleg otthon a televízió képernyője előtt, vagy a rádiót hallgatva - vagy visszanyúlhatunk már a privatizációs törvény időszakára - aggódva fig yeli a történéseket. (11.40) De mi a legfőbb érdeke? A biztonságos ellátás, a biztonságos szolgáltatás, a kiszámíthatóság, és lehetőség szerint minél olcsóbban hozzájutni a szolgáltatáshoz. Erre az árkérdésre még később külön szeretnék kitérni. Itt most cs ak annyit hadd mondjak el: az árszerkezet, az az árstruktúra, ami jelenleg nálunk érvényben van, teljesen torz döntési helyzetet eredményezett. Ez meglátható vagy tapasztalható az előző évek fejlesztési politikájában, a fejlesztési gyakorlatban. Itt hadd t egyek megint egy rövid és hosszabb távra kitekintő kijelentést: merem azt állítani, hogy ez a torz árszerkezet igenis hozzájárult ahhoz, hogy a kutatásfejlesztés eredményei nem kerültek be a gazdaságba, nem kerültek be a háztartásokba, mert évtizedek alatt sem térül meg a fogyasztó energiatakarékosságra fordított befektetése. A továbbiakban az árak kérdéséről egy kicsit részletesebben: Itt rögtön megint Torgyán képviselő úrral szerettem volna egy kicsit vitatkozni. Az árdolog nem újkeletű, és nem ennek a ko rmánynak az időszakából datálódik. 1990ből való az a LXXXVIIes törvény, amely kimondta, hogy egy hatékonyan működő társaság költségeinek meg kell térülniük az árban, sőt fedezetet kell nyújtani a fejlesztésekre, tisztes nyereséget kell biztosítani, figye lemmel az elvonásokra és a támogatásokra is. Ezt a törvényt 1991. január 1je óta sértjük meg folyamatosan. Miközben ezt ismerte az előző kormány is, sőt olyan megfogalmazások elhangzottak, amiket Raskó úr is mondott, hogy a fajlagos energiafelhasználást c sökkenteni kell, ezt ösztönözni kell az árakon keresztül is. 1991 őszén az árakat abszolút értelemben csökkentették, miközben már napvilágot látott az a vélemény, hogy a háztartási fogyasztók ellátása lényegesen többe kerül, mint a nagyüzemeké. Ezt az arán yt úgy próbálták helyre tenni, hogy a nagyiparnál csökkentették az árakat. Miközben - körülnézve a teremben - mindenki előtt ismert, hogy Magyarországon a torz árszerkezet évtizedek óta fennálló állapot. És ezt meg kellett volna oldani. De hadd menjek tovább, mert némi keserűséggel jegyzem meg, hogy az 1995 februári áremelést megelőzően utoljára 1992 augusztusában volt áremelés, miközben az előző kormány már megállapodott arról, hogy '95. év végéig fogjuk elérni az Európában elfogadott ár akat. Én azt hiszem, ezt a kérdést igazán nincs értelme ebben a vetületben tovább ragozni, hanem menjünk át arra az oldalra, amely a fogyasztókat talán valamelyest megnyugtatja. Az előző kormány időszakában született az a törvény a gázszolgáltatásról, amel yre Latorcai képviselő úr is hivatkozott, amelyben létrehozták azt az intézményt, a Magyar Energia Hivatalt, amely garanciát nyújt a fogyasztóknak abban a nem egészen piaci helyzetben, ami az energiaszektorban uralkodik. Én tisztelettel szeretném egy kicsi t részletesebben kifejteni, nemcsak így általában, hogy megvédi a fogyasztókat. Az Energia Hivatal olyan jogosítványokkal rendelkezik, amelyek tényleg alkalmassá teszik arra, hogy megfeleljen ennek a követelménynek. Hátulról kezdem. Évente be kell hogy szá moljon a parlamentnek a végzett munkájáról. Én hiszem, hogy a képviselőtársaim közül már többen
