Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 1 (120. szám) - Az energiagazdálkodás privatizációjáról szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. RASKÓ GYÖRGY (MDF):
1848 nagyköveteken vagy más csatornákon keresztül elkezdenek tiltakozni azért, hogy ők mi ért veszítettek. És bizony előfordulhat az, hogy a nyolc nap nem elegendő idő arra, hogy valóban olyan döntést hozzunk, amely egyértelműen, minden kétséget kizáróan igazolni tudja azt, hogy a döntés minden szempontból helyes volt. Azt kérjük tehát, hogy a kormány gondolja át ezt, mert egy hosszabb idejű elbírálással és egy második fordulóval talán javítani tud ezen a területen. A következő dolog, ami rendkívül lényeges számunkra, az a bevétel felhasználásával kapcsolatos. Ennek a jelentős bevételnek - mert reményeink szerint a kormány jól fog privatizálni, és nagyon komoly bevétel származik majd az áramtermelők és szolgáltatók, valamint a gázszolgáltatók privatizációjából - nem szabad a költségvetés feneketlen hordójában eltűnnie. Bár a kísértés nagyon nagy erre. Gondolom, nagyon sok tanácsot is kapott a kormány illetékes minisztere, hogy ezt - mondjuk - államadósságtörlesztésre és egyébre kellene fordítani. (9.50) Mi úgy gondoljuk, hogy ez a pénz kellően nagy ahhoz, hogy egy olyan alapba helyezhető legyen, amellyel a magyar ipar és a lakosság fajlagos energiafelhasználásának racionalizálását segítené, tehát egy olyan alapba kellene tenni ezt a pénzt, amelyből kormányzati, illetve állami segítséget lehetne nyújtani arra, hogy mind iparvállalataink, termelőin k, mind a lakossági fogyasztók fajlagosan csökkenteni tudják az energiafelhasználásukat, tehát olyan beruházásokat tudjanak megvalósítani, amelyek az iparban versenyképesebb termelést, a lakosságnál pedig fajlagos költségmegtakarítást eredményeznek. Az ipa rban különösen is szükség lenne erre, mert Magyarországon - önök is biztosan ismerik, a tisztelt kormány képviselői is - a fajlagos energiafelhasználás messze az átlag felett van, már mint abból a szempontból, ha a fejlett nyugateurópai vagy tőkésországok kal hasonlítjuk össze. Ott adott egységnyi termék megtermeléséhez jóval kevesebb energiát használnak fel, Magyarországon jóval többet. Ha pedig a világpiaci árszint érvényesül teljes mértékben Magyarországon is, ez automatikusan rontja a magyar ipar versen yképességét, amennyiben ez a fajta energiaracionalizálási program nem tud a lehető leggyorsabb időn belül keresztülfutni. Ugyanez vonatkozik természetesen a lakosságra. Különösen gondoljunk azokra a fogyasztókra, akik nyugdíjasok vagy inaktív helyzetben va nnak, tehát nincs lehetőségük azon többletjövedelem megszerzésére, amelyből finanszírozni tudnák ezeket a többletkiadásokat. Nem szerencsés dolog a magyar energiaszektor privatizációját összehasonlítani a fejlett országokban megvalósított energiaszektorpr ivatizációval. Mondanám, amelyiket jól ismerem, a brit energiaszektor privatizációját, amelyet nagyon sikeresnek tartanak. Ne felejtsük el azt, hogy a brit energiaszektor privatizációja - tessék utánanézni - több mint tíz százalékos fogyasztóiáramcsökkené st eredményezett. Tehát ott a privatizáció valóban óriási hatékonyságjavulást eredményezett, és lévén, hogy egy beállt, nagyon alacsony inflációval - évi kéthárom százalékos inflációval - dolgozó országban egy tíz százalékos áramárcsökkenés után természet es, hogy az angol fogyasztó abszolút elégedett ezzel a privatizációval. Magyarország esetében azonban nem erről van szó. Itt egyrészt, mint tudjuk, valóban meg kell tennünk az árharmonizációt ahhoz, hogy érdekeltség legyen a privatizációban való részvételr e, de ne felejtsük el azt, hogy ebben az átmeneti időszakban a világpiaci árszintet, árakat ráengedni direktben a fogyasztókra, óriási felelőtlenség. Részben - az előbb említetten - versenyképességcsökkenést okozhat, a másik oldalon pedig óriási szociális feszültségeket, és mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy a privatizáció, amely valóban szükséges egyik oldalon, a másik oldalon megfelelő kompenzációval járjon. Most nem a szokásos, korábbi években jellemző és alkalmazott kompenzációs eljárásokra gondolunk, m ert azok talán nem a legkorszerűbbek, de a fajlagos energiafelhasználási, racionalizálási programok és egy elnyújtott, a lakosságra négyöt éven keresztül ráengedett világpiaci ár az, ami esetleg kivédheti azt, hogy egy komoly szociális feszültség keletke zzen, amelynek eredményeképp még több ember ábrándul majd ki az úgynevezett piacgazdaságból, még
