Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 31 (119. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
1833 Pedig a Csemadok az egyik legfontosabb magyar kulturális szervezet, amely anyagi támogatás híján nem tu dja betölteni a feladatát. A másik anyagi forrás lenne az úgynevezett Pro Slovakia Alapítvány támogatása. Ehhez az alapítványhoz 146 magyar nyelvű kézirat támogatására adtak be kérelmet - egyetlenegyet sem támogatott az alapítvány. Ugyanúgy nem támogatta a Madách Kiadó és egyéb helyi könyvkiadók magyar nyelvű kérelmét sem. Így kell megítélnünk a határon túli magyar nyelvű oktatás támogatását az alapszerződés, a szlovák alkotmány tükrében. Az egyházi problémákról nem kívánok szólni. Tény és való, hogy Szlová kiában van két püspök, aki tud magyarul; de Sokol püspök úr - aki állítólag az egyik püspök, aki tud magyarul - a bizottság tagjaival tolmács útján érintkezett. El tudom képzelni, hogy a híveivel is esetleg tolmács útján érintkezik. (19.10) Igen tisztelt O rszággyűlés! Ennek a tükrében születik meg az a törvényjavaslat, amely - annak ellenére, hogy Mečiar miniszterelnök úr megígérte Horn Gyula miniszterelnök úrnak, hogy előzőleg a szlovák parlament magyar nemzetiségű képviselői meg fogják azt kapni, s mégis be lett terjesztve a szlovák parlamenthez , a Szlovák Köztársaság államnyelvéről, a fogyasztóvédelmi törvény módosításáról szól. Nem kívánom elvenni az ottani magyar képviselők kenyerét, hogy ennek a törvényjavaslatnak a fonákságaira rámutassak. Csak két dolgot említenék meg. Ez a törvényjavaslat - mint az indokolása tartalmazza - a szoftverek nyelvét is szlovakizálja. A számítástechnikai szakemberek ítéljék meg, hogy ez mennyiben szerencsés, mennyiben kivitelezhető. De amikor az egészségügyi intézményekbe n is szabályozza a nyelvhasználatot, akkor az indokolás tartalmazza azt is, hogy itt a latin - ugyanúgy, mint a számítástechnikában az angol - száműzendő. Megint önökre bízom, hogy megítéljék, hogyan és miként fog működni a szlovák orvostudomány. De nem ez a mi problémánk. A mi problémánk kettős. Egyrészt a törvényjavaslat indokolása - nyugodtan kimondhatom - sérti a magyarság önérzetét, a magyarság megbecsülését, nemcsak az ottaniakét, hanem az itteniekét is. Ez az indokolás ugyanis kimondja, mintegy utaló módon, hogy "a magyar nyelv az urali nyelvcsalád finnugor ágának ugor csoportjába tartozik, első írásos nyelvemléke a tizenkilencedik századból származó Halotti beszéd, a beszédbeseda szó szemmel láthatóan szlovák eredetű, hasonlóan, mint az egyház, az á llamigazgatás, a földművelés és a kézműipar területéről származó ezer más szó”. Ezzel szemben - hogy érzékeljük az ellentétet - megtudjuk, hogy az “ószlovák nyelv a negyedik európai liturgikus és diplomáciai nyelvvé vált”.ó szemmel láthatóan szlovák eredet ű, hasonlóan, mint az egyház, az államigazgatás, a földművelés és a kézműipar területéről származó ezer más szó". Ezzel szemben - hogy érzékeljük az ellentétet - megtudjuk, hogy "az ószlovák nyelv a negyedik európai li Ítéljük meg adott esetben fordítva ez t a kérdést: ha a magyar Országgyűlés olyan nyelvtörvényt akarna elfogadtatni, amely indokolásában azzal foglalkozik, hogy a magyar nép valójában sumér eredetű és mennyivel fejlettebb kultúrájú, mint a szomszédos népek. Azt hiszem, ezt már meghaladtuk. A k ultúrharcra a nemzetek között nincs szükség. Nincs szükség arra, hogy a Szlovákiában élő magyar iskolások vagy óvodások szégyenkezzenek amiatt, hogy az ő nyelvük valójában egy jövevénynyelv, egy olyan nyelv, amely számtalan szláv szót tartalmaz. Együtt élt ünk és együtt élünk! Együtt éltünk több mint ezer éven át, együtt fogunk élni még biztosan több mint ezer évig; a nyelvek kölcsönös egymásra hatása nem minősít. Ha itt megállna ez az indokolás, nem lenne érdemes foglalkozni vele. De sajnos továbbmegy. Tová bbmegy, és utána fölsorolja az "erőszakos magyar nyelvi asszimilációnak" azokat az állomásait, mint amilyen például az 1805. évi IV. törvénycikk, amely bevezette Magyarországon a magyar nyelv használatát az államigazgatásban és a vármegyei tanácskozásokban ; az 1844. évi II. törvénycikk,
