Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 25 (117. szám) - A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA, a KDNP
1622 kiadások a költségvetés jö vedelemelosztó szerepének növekedését jelentik, legalábbis túlzónak és hangulatkeltőnek tűnik. A költségvetés újraelosztó szerepének jelenlegi súlyát a szocialista rendszertől örököltük, annak a GDPhez viszonyított arányváltozása voltaképpen szinte csak a GDP zsugorodásának vagy növekedésének a függvénye. Változtatni ezen igazán majd csak az államháztartási reform fog. De persze az sem vezethető be erőltetett ütemben, csak a lakosság teherviselő képessége növekedésének függvényében. Addig semmi másban, egy edül a gazdasági növekedésben bízhatunk, ha az arányt a lakosság szociális, egészségügyi és oktatási ellátásának súlyos sérelme nélkül akarjuk csökkenteni. A költségvetés kiadásai a GDP nominális növekedésénél kissé jobban nőttek, míg a bevételek növekedés e ugyancsak nagyon kis mértékben elmaradt tőle. A számok egyértelműen azt mutatják, hogy az adósságszolgálat megnövekedett kiadásai okozzák a hiányt. Ez világosan mutatja, hogy a központi költségvetés hiányát, éppen úgy, mint az államháztartásét, a kamatnö vekedés okozta. Mindezekből az ismert és sokszor triviálisnak tekintett tényekből két következtetést lehet levonni. Az első, hogy egy olyan drámai zsugorodáson átment rendszerváltó gazdaságban, mint a miénk, nincs értelme az átmenetileg létrejött hiány GDPhez való méricskélésének. A másik pedig, hogy a kamatnövekedés önmagában is elegendő magyarázó változó a hiány létrejöttére. Mindebből természetesen következik az is, hogy a hiányt kizárólag a növekedés oldhatja meg, és reménytelenek az elsődleges egyenle g további javítására irányuló törekvések, és hogy a növekvő kamatterheket nem lehet évente egyre csökkenő szociális, egészségügyi, oktatási kiadásokkal ellensúlyozni. A tavalyi gazdaságpolitika mégis a növekedés visszafogása, az áfabevételek növelése és a kiadások csökkentése útján kísérelte meg a hiány mérséklését. A növekedés visszafogása szerencsére nem sikerült. Az intézkedések halogatása, a pótköltségvetés körül kialakult viták, a beígért változtatások gyakori visszavonása után olyan későn került sor a gazdaságpolitikai lépések megtételére, és azok addigra már oly mértékben szelídültek, hogy az 1994. évre gyakorlatilag már nem hatottak. Igaz ugyan, hogy az áfakulcs emelése 6 százalékról 10 százalékra, és az egyéb áfabevételi növekedést célzó intézkedés ek a bevételeket az előző évhez képest 30,8 százalékkal növelték, és ez az előirányzotthoz képest 11,4 milliárd forinttal nőtt is, ez azonban csak mintegy 3 százaléka volt az összes áfabevételeknek. Az áfabevételek növekedésében emellett a gazdaság megind ult növekedése is szerepet játszott. Így látható, hogy a gazdaság autonóm folyamataiban az intézkedések nem hoztak változást. A személyi jövedelemadó terén hozott intézkedések ugyanígy nem okoztak számottevő eltérést, és így a bevételek szerkezete az előző évihez hasonló maradt. Az egyéb adónemeknél mutatkozó többletek vagy elmaradások is olyan csekélyek voltak, hogy ezek sem változtattak a bevételi szerkezeten. A kiadási szerkezet több eltérést mutat. A gazdálkodó szervezetek támogatásánál a mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás, a termelési árkiegészítés és dotáció emelkedett jelentősebben a tavalyi évhez képest, valamint a tb területéhez nyújtott egyéb juttatások és térítések. Mindezek azonban eltörpülnek egyetlen nagy tétel mellett: az adóssá gszolgálat és kamattérítés az előző évhez képest mintegy 180 milliárd forinttal a kétszeresére emelkedett. Tudjuk ma már, hogy azóta a tavalyi 360 milliárd forintból idén 500 milliárd lesz, és ezt a növekedést ebben a nagyságrendben semmilyen módszerrel ne m lehet ellensúlyozni. Néhány százalékos kamatcsökkentésnek ebben a nagyságrendben sokkal nagyobb hatása lenne, mint a szociális kiadások bármilyen erőteljes megnyirbálásának. A kamatcsökkentéshez azonban az inflációs rátát nem kétszeresére kellett volna n övelni, mint ahogy az történt, hanem felére kellett volna csökkenteni. Az 1994. évi költségvetés végrehajtását két szempontból vizsgálva világosan látszik, hogy mind az elsődleges hiány GDPhez viszonyított aránya, mind pedig a bevételi és kiadási oldal sz erkezetének előző évhez viszonyított változásai alapján az autonóm módon növekedésnek indult
