Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 24 (116. szám) - Dr. Torgyán József (FKGP) - a pénzügyminiszterhez - "Melyik vállát veregette meg a valutaalapi kistisztviselő, miniszter úr?" címmel - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
1496 Köszönöm az elnök úrnak a tájékoztatását. Megjegyzem, hogy az elmúlt évre vonatkozó 2 vagy 3 százalékos növekedési ütem felől senkinek nem lehetett kétsége, aki az év első felének adatait már ismerte. Ez az a folyamat, amel y áthúzódott 1995re is. Nagyon örülünk, hogy nem nulla százalék, hanem 2 százalék lesz esetleg az ez évi gazdasági növekedési ütem - remélem, ezt nem azonosítjuk a legutóbbi háromnégy hónap gazdaságpolitikai lépéseivel. De azért ezzel foglalkozni kell, m ert hogy valami nulla avagy 2 százalék, az ebben az évben 110 milliárd forint jövedelemtömeget jelent, aminek csak a költségvetési adóbevételei, tbjárulékbevételei több mint 50 milliárd forintra rúgnak, azaz sokszorosára annak, amivel a társadalmi költség vetés ebben az évben megkurtíttatott. Szóval, az efféle prognózisok finomítása, úgy gondolom, lehetővé teszi a nemzetgazdaság és a társadalom irányításának talán kevésbé fájdalmas módszereit is a jövőben. Köszönöm a válaszát. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK ( G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Viszontválasz illeti meg dr. Surányi György urat. DR. SURÁNYI GYÖRGY , a Magyar Nemzeti Bank elnöke : Köszönöm szépen. Alapvetően egyetértek azzal, amit Kádár Béla elmondott: valóban jobb feltételeket teremt az ország sz empontjából az, ha a gazdaság növekedési pályán van, még jobb feltételeket teremt akkor, hogyha fenntartható növekedési pályán vagyunk. Ennek a fenntartható növekedésnek - azt hiszem, összhangban Kádár Bélával - egy exportorientált és egy beruházásorientál t bázisa kell hogy legyen. Az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy az export növekedési üteme némileg gyorsult, a beruházások növekedési üteme nem lassult - 78 százalék körül van , tehát bízom abban, hogy 1996ban is folytatható lesz a gazdasá gi növekedés. (14.10) És ez a gazdasági növekedés úgy lesz folytatható, hogy emellett a külgazdasági egyensúly is javul, és remélhetően az infláció is mérséklődik. Köszönöm szépen. (Taps.) Dr. Torgyán József (FKGP) - a pén zügyminiszterhez - "Melyik vállát veregette meg a valutaalapi kistisztviselő, miniszter úr?" címmel ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Dr. Torgyán József, a Független Kisgazdapárt frakcióvezetője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszter úrnak " Melyik vállát veregette meg a valutaalapi kistisztviselő, miniszter úr?" címmel. Miniszter úr távollétében, ha a képviselő úr elfogadja, az államtitkár úr válaszol. Megadom a szót dr. Torgyán József úrnak. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, igen t isztelt elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Én sosem gondoltam volna, hogy az öröm milyen relatív tud lenni, de Bokros pénzügyminiszter úr és Surányi György jegybankelnök úr egymást felülmúló, repdeső öröménél észleltem ezt, amikor megveregette a vállu kat egy hitelezőnk banktisztviselője, Massimo Russo úr. És hogy melyik vállukat veregette meg a banktisztviselő, ma már sosem tudhatjuk meg, mert a miniszter úr nincs itt - érthető okokból , a jegybankelnök úr itt van ugyan, de ő nem jogosult válaszadásra . Én azt hittem volna, hogy a pénzügyminiszternek a Valutaalap elnökével, kivételes esetben, nagyon indokolt esetben esetleg az elnökhelyettesével kellene tárgyalnia; de hát úgy látszik, ma már ott tartunk, hogy ők örülnek annak is, ha egy tisztviselő szób a áll velük. Ezek után a kérdéseim: Jól érzékeleme, hogy Massimo úr maximo banktisztviselő?