Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 17 (115. szám) - Dr. Szilágyiné Császár Terézia (KDNP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Ma nincs, jövőre lesz-e Szabolcsban alma?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
1397 Köszönjük szépen, kedves Sepsey képviselő úr! (Hosszan tartó, nagy taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem interpelláló képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkár úr válaszát. DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tiszt elt Államtitkár Úr! Önnek fogalmi gondjai vannak. (Zaj és közbeszólások.) Egyrészt nem tetszik tudni, hogy mit jelent a személyeskedés, mert ha én valakinek a szavait szó szerint idézem, ez nem személyeskedés. (Szórványos taps jobbról.) Önnek jogi, fogalmi problémái is vannak, mert nem ismeri a '92. évi II. törvény 25. §a (4) bekezdését - fölolvastam a Ház előtt , tudniillik az egy árva szóval sem azt mondja, hogy a kárpótlási földalapba kijelölt, és el nem kelt földek kerülnek önkormányzati tulajdonba, h anem azt mondja: '94. május 31ét követően az összes, az állam által a szövetkezet használatába adott föld kerül abba. Ezt mondta Lakos miniszter úr abban a vitában, ezt mondta Glattfelder képviselőtársam, és még a többiek is, hogy végre legyen egy olyan p ont, amikor az önkormányzatok biztosak lehetnek, hogy az a föld az övék lesz. Ezt az időpontot önök nem akarják betartani, államtitkár úr. A gondoskodó önkormányzatokat támogató és az akkori törvényt támogató szabaddemokrata képviselők, a Magyar Szocialist a Párt képviselői nem kívánják most az önkormányzatoknak odaadni ezeket a földeket. Ki tudja, hogy milyen okból? Ha lenne jogi probléma, akkor a miniszter úr és ön is erről szólt volna korábban. Nem erről tetszett szólni! Hallottunk itt egy történetet, hog y ki milyen károkat okozott az országnak. Nem interpelláció keretében, de nagyon szívesen meg tudom ezt majd önnel vitatni. Itt az a gond, hogy önök nem először, és sajnos, még ki tudja még hányszor nem tartják be a jogszabályokat, a hatályos magyar jogsza bályokat. Időnként az Alkotmánybíróság utasítja rendre a kormányt, időnként a magyar bíróságok döntenek ez ügyben, de arra semmi szükség, hogy ennyi települési önkormányzat négy oldalon keresztül bírósághoz forduljon... (Az elnök csengetéssel figyelmezteti a képviselőt az idő leteltére.) ... és perek ezreivel próbálja meg az igazát érvényesíteni. Tisztelt Ház! Tessék kiadni ezt bizottságnak, vitassuk meg! Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Ha a képviselő ú r utolsó megjegyzéséből jól értem, nem fogadta el az államtitkár úr válaszát. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae az államtitkár válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 186 igen szav azattal, 54 ellenszavazattal, 18 tartózkodás mellett elfogadta az államtitkár úr válaszát. Dr. Szilágyiné Császár Terézia (KDNP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Ma nincs, jövőre lesze Szabolcsban alma?" címmel ELNÖ K (dr. Kóródi Mária) :