Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 10 (113. szám) - Az állategészségügyről szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF):
1138 tárgyalunk, nem haszontalan visszatekintetni, hogyan is alakult ki ez az ágazat. A rövid történelmi visszatekintést azért is szeretném megtenni, mert - lehet, hogy szakmai elfogultság - úg y érzem, hogy ez a szolgálat megérdemli, hogy az őt érintő törvényjavaslat tárgyalásakor a parlament jegyzőkönyvében megörökítsük múltjának néhány mozzanatát. Talán mottóként előrebocsáthatom, hogy az ember, mint a Földet uraló faj, az állategészségügyet i s elsősorban saját szempontjai szerint mérlegeli és kezeli. Ezért az ezen a téren meghozott jogszabályok, rendeletek vagy az ember védelmét szolgálják az állatról emberekre terjedő betegségek vonatkozásában, vagy gazdasági megfontolásból vagyonának, anyagi javainak védelmét szolgálják. A magyarság az állattartó nomád ősök hagyományai, valamint egy alapvetően agrárállam kialakulása következtében különösen kötődik az állattartáshoz, az állatokhoz. A történelem viharai ellenére is lépést tudtunk tartani minden korban a kor szellemének megfelelő orvoslási ismeretekkel, még ha ezeket sokáig át is szőtték a kuruzsló, ráolvasó módszerek. Írásos emlékünk van már Könyves Kálmán korából az állategészségügyi rendészettel kapcsolatban. Nagy Lajos korából céhlevelek és bélyegző maradt fenn, melyet úgynevezett húslátó emberek használtak, kiknek feladata a vágásra és közfogyasztásra szánt állatok megszemlélése volt. Vagy említhetnénk a vágóhíd szavunk eredetét, mely Mátyás király rendelkezése nyomán született, mikor is a v ágóhelyeket kiparancsolták a települések szélére, a folyóvizek fölé úgy, hogy a víz a vágási hulladékot elszállítsa, elvigye a várostól, és az állatokat sem engedték be a városba. Az állatorvoslásban gyökeres fordulat a XVIII. században történt, amikor is a nagy állatjárványok után egyes kormányok szükségesnek látták a beavatkozást, ugyanis ezen állatjárványok nyomában a nagy elhullások következtében nyomor és éhínség söpört végig Európán. Magyarországban az 1720as években például egyedül a Bánátban 200 ez er szarvasmarha és 400 ezer juh pusztult el a marhavészben, de hasonló pusztítást okozott egyes esetekben a lépfene és több más betegség. E körülmények között 1762ben Lyonban megnyitották a világ első állatorvosi iskolájának kapuit, ahova Mária Terézia cs ászárnő is küldött növendékeket. Az eredményekkel azonban elégedetlen volt, ezért a magyar származású Adamik Pál orvosdoktort bízta meg az orvosképzés keretei között az állatorvosi oktatás megindításával Bécsben, és egyúttal elrendelte Kolozsvárott is az ú gynevezett orvossebészeti tanintézetben az állatorvosi ismeretek oktatását. 1786ban született meg II. József császár rendelete a pesti egyetemen állatgyógyászati tanszék felállításáról. Az oktatás Tolnai Sándor szervezésében és irányításával 1787ben kez dődött meg Pesten, vagyis Magyarországon 208 éve történik folyamatosan állatorvosképzés. Történelmi lépés volt 1731ben a marhalevél bevezetése a célból, hogy a szarvasmarhák mozgását járványügyi szempontból figyelemmel lehessen kísérni. A marhalevél inté zménye aztán lassan kiterjedt a lovakra, sertésekre és a kis kérődzőkre is, és egy rövid, éppen az elmúlt évtizedben történt zsákutcát követően azóta is, máig mint az egyik legmegbízhatóbb intézmény működik a haszonállattartásban. (11.50) Már a XIX. száza d közepétől is születtek az állategészségüggyel, az állategészségügy közegészségügyi vonatkozásaival és az élelmiszerrel kapcsolatos törvények, melyek többek közt lefektetik a ma is érvényes húsvizsgálati elveket, a fogyaszthatóság eldöntésének módszereit. Itt ki kell emelnem a húsvizsgálatot, s általában az állati eredetű élelmiszerek vizsgálatát, mint időnként szakmai körökben is felfellobbanó vitát, hogy ez mennyiben része az állategészségügynek. Történelmi példaként hadd utaljak a múlt század végén tör tént porosz kísérletre, mikor is az állatorvosok kezéből kivették a húsvizsgálatot, és azt az emberorvosokra bízták, mondván, végül is a hús emberi felhasználásra kerül. Ennek következménye volt a gümőkóros, brucellózisos, lépfenés emberi megbetegedések ro hamos elszaporodása, hiszen a humán orvosok nem ismerték az állati szervezetet, nem észlelhették annak elváltozásait. A kísérletet gyorsan abba is hagyták, és a feladat visszakerült a hozzáértők kezébe.
