Országgyűlési napló - 1995. évi nyári rendkívüli ülésszak
1995. június 20 (97. szám) - Morvai Ferenc (FKGP) - a belügyminiszterhez - "Milyen intézkedések történtek a Posta-Hírép ügyben?" - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - MORVAI FERENC (FKGP):
143 Amiben egyetértünk az az, hogy az Andrássy út valóban nem egy a budapesti utak közül, hanem kora városépítészetének kiemelkedő, szerves egységet képező alkotása. Egyetértünk azzal is, hogy akkor, amikor ilyen szempontokat vizsgálunk, nemcsak és kizárólag a műemlékvédelmi szempontokat, hanem a nem épített, tehát az egyéb környezetvédelmi szempontokat i s vizsgálnunk kell, sőt én egyetértek abban is, hogy városunkban minél több kerékpárútra van szükség. Amiben viszont nem értünk egyet, az pedig az, hogy az ön által kiragadott mondat az egy mondatrész. Ugyanis ennek van egy befejező része is, ami úgy szól, hogy ennek helye a szervizúton, illetőleg más eszközökkel is megoldható. (15.20) Ez azt jelenti, hogy a Műemlékvédelmi Hivatal nem zárkózott el kategorikusan a beruházói szándéktól, hanem csak és kizárólag az általuk benyújtott javaslatot - amelyről hangs úlyozom, hogy ez egy munkaközi tervdokumentáció volt - tartotta aggályosnak. Szeretném két dologra felhívni a képviselő úr figyelmét. Az egyik az, hogy ez egy munkaközi tervdokumentáció volt. A másik, hogy tulajdonképpen a megkeresés a Műemlékvédelmi Hivat al felhívására történt. Szeretném képviselő urat tájékoztatni arról is, hogy Budapest város rendezési terve egy egészen más megoldást kínál, ami a Király úton keresztül vezet. Gondolom, amikor a főváros a rendezési tervét így alakította ki, ez tűnt prakti kusnak és kézenfekvőnek. Azt hiszem, így teljes a kép és kérem a képviselő urat, hogy válaszomat fogadja el azzal, hogy ez a válasz nem kizárólagosságot jelentett, hanem egy alternatívának az aggályosságát tükrözte. Köszönöm szépen, hogy meghallgatott. (T aps a kormánypárti padsorokban.) Morvai Ferenc (FKGP) - a belügyminiszterhez - "Milyen intézkedések történtek a PostaHírép ügyben?" ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Morvai Ferenc képviselőtá rsunk, Független Kisgazdapárt, kérdést kíván feltenni a belügyminiszterhez "Milyen intézkedések történtek a PostaHírép ügyben?" címmel. Morvai Ferenc képviselő urat illeti a szó. MORVAI FERENC (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Belügyminiszter Úr ! Mint ismeretes, mintegy három hónappal ezelőtt interpellációt és kérdést nyújtottam be Lotz Károly miniszter úrhoz a témában. Azt gondoltam, hogy azonnal megszűnnek a bűncselekmények, miután a miniszter úr rákérdez, mi is történik a Hírép és a Posta háza táján. Sajnos nem ez történt. Nagyon magabiztosak - úgy a Posta vezérigazgatósága, mint a Hírép vezetése - a dolgukban, mert nemhogy nem folytatták üzelmeiket, hanem az utólagos információszerzés kapcsán a következők jutottak tudomásomra. Meghamisították a szerződéseket. Most két szerződésem is van egyegy témáról. Tehát amikor az interpelláció volt, miniszter úrnak egy más adatokat és hasznot tartalmazó szerződést csatoltak be, mint amit korábban tettek. Eltüntették a dokumentumokat, és egy 30 milliós tém ában ugyanannak a kft.nek, amely közben megszűnt, ugyanabból a kft.ből alakult másik kft.nek adták át és fizették ki még egyszer a 30 millió forintot. Még ez sem volt elegendő. Sajnos szomorú tény, hogy akikről feltételezték, hogy a számítógép floppyját és egyes dokumentumokat eljuttattak hozzám, azonnali hatállyal eltávolították a Postától és a Hírép kft.től. Nem egy emberről, több emberről van szó. Kérdezem tisztelt belügyminiszter urat, hogy a további bizonyítékok eltüntetésének megakadályozása érdek ében és a jogtalanul, csak feltételezések alapján elküldött dolgozók visszavétele ügyében milyen intézkedéseket tett a Belügyminisztérium. Tehát egyrészt azért, hogy