Országgyűlési napló - 1995. évi nyári rendkívüli ülésszak
1995. június 20 (97. szám) - Deutsch Tamás (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - "Szavahihető kormányfő és szavahihető pénzügyminiszter, avagy szavahihető kormányfő vagy szavahihető pénzügyminiszter?" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
127 1. A kormányzati felzárkóztatási törekvést jelzi, hogy a legfontosabb területi támoga tás, a Területfejlesztési Alap 92,4 százaléka a keletmagyarországi megyék munkahelyteremtésének és infrastrukturális ellátásának fejlesztését segítette, és ez csaknem eléri a 16 milliárd forintot. 2. Aláhúzom, hogy a kormányzat területfejlesztési politiká jában és annak szándékai érvényesítésében a területfejlesztési törvény és a nemzeti területfejlesztési koncepció irányelvei fogalmazódnak meg. Ez az, amiről részben beszéltem a modernizációs program mellett, tehát a kormány elhatározott szándéka, hogy az e urópai normákhoz és követelményekhez igazítsa a regionális fejlesztést. 3. Az Európai Unióval folytatott tárgyalások során a Phareprogram keretében kiemelt fejlesztést kívánunk biztosítani SzabolcsSzatmár megyének, de hozzátehetném BorsodAbaújZemplén m egyét és Nógrád megyét is. 4. Végül: a közeljövőben a kormány elé kerül az északkeleti megyék komplett szerkezetátalakítási programja - ide kapcsolódnak az M3as továbbépítésének megkezdéséről folytatott tárgyalások. Úgyhogy lehetőségeinkhez képest maximál isan foglalkozunk ezzel a problémával. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm. Viszontválaszra megadom a szót képviselő asszonynak. DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP) : Miniszterelnök Úr! Köszönöm szépen a válaszát. Én remélem, hogy ha ez ek a törvények - a területfejlesztési törvény és a modernizációs program - a Ház elé kerülnek és ezeket megszavazzuk, akkor valóban fogják tartalmazni azokat a válságkezelő módszereket, amelyekkel ezek a megyék elindulhatnak a felzárkózás útján. Örültem vo lna, ha konkrétumokat is tudott volna ígérni, hogy például a 3as autópálya nem fog Nyékládházánál vagy Miskolcnál befejeződni, hanem elmegy Záhonyig; hogy valóban megvalósulhat - és nem csak rablótőkével - a záhonyi különleges gazdasági övezet; hogy a hat árátkelőhelyek rendezésre kerülnek. És én azt gondolom, talán lehetne még találni némi pénzforrást, ha a kormány szándéka - és én hiszek ebben - valóban komoly, hogy mind az adóügyletekből, mind a milliárdos adócsalásokból olyan összegek folyhatnának be a költségvetésbe, amelyek egy részét SzabolcsSzatmárBereg megye felzárkóztatására fordítanák. Ebben még a pénzügyminiszter úrnak is partnerei lennénk. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szé pen. Miniszterelnök úr, kíváne reagálni? (Horn Gyula: Nem.) Nem. Deutsch Tamás (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - "Szavahihető kormányfő és szavahihető pénzügyminiszter, avagy szavahihető kormányfő vagy szavahihető pénzügym iniszter?" címmel ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Deutsch Tamás képviselőtársunk, Fidesz, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek "Szavahihető kormányfő és szavahihető pénzügyminiszter, avagy szavahihető kormányfő vagy szavahihető pénzügy miniszter?" címmel. Képviselőtársamat illeti a szó.