Országgyűlési napló - 1995. évi nyári rendkívüli ülésszak
1995. június 20 (97. szám) - A nyugellátások, baleseti nyugellátások 1995. évi szeptember havi emeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. ROTT NÁNDOR (FKGP):
111 Kérem a tisztelt Házat, hogy már ciusi döntéséhez hasonlóan a kormányelőterjesztésnek ezt a diszkriminatív részét ne támogassa, támogassa módosító indítványunkat. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megköszönöm Kis Gyula József felszólalását. Soron következik Rott Nándor, a Független Kisgazdapárt képviseletében, őt követi majd Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt részéről. Megadom a szót Rott Nándor képviselő úrnak. DR. ROTT NÁNDOR (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Elnök As szony! Tisztelt Ház! Azzal a bejelentéssel szeretném kezdeni, hogy a Független Kisgazdapárt is módosító indítványt fog előterjeszteni a törvényjavaslat, illetve az országgyűlési határozati javaslat módosítására, amelyben a nyugdíjemelés százalékának megeme lését fogja javasolni. Ugyanis megítélésünk szerint a nettó reálbéreknek az emelkedése már most prognosztizálhatóan magasabb lesz, mint ezt a kormány képzeli, és ezért, ha követni akarjuk a nyugdíjakra vonatkozó, és még mindig érvényben lévő törvénynek az előírásait, nevezetesen a '75. évi II. törvény 44. § (8) bekezdését, akkor úgy járunk el jogszerűen, ha a reálisan várható növekedésnek megfelelően emeljük a nyugdíjakat. Meg kell jegyeznem, hogy mi itt egy nagyon szolid előrebecslésre támaszkodtunk, mert vannak olyan előrejelzések is, hogy még a miáltalunk javasoltnál is nagyobb mértékű, mintegy 19 százalék körüli lesz a nettó átlagkeresetek növekedése ebben az évben. Az előző években a százalékban meghatározott évi kétszeri nyugdíjemelés mellett az év más odik felében, 19931994ben, az év utolsó harmadában egy olyan korrekciós emelésre is sor került, ami a nettó bérszínvonalemelkedés korábban prognosztizált és az év vége felé már pontosabban megállapítható növekedése közötti különbséget juttatta a nyugdíj asoknak. 1993ban ez kilenc havi nyugdíjemelésnek megfelelő összegű kifizetést jelentett, 1994ben az egyhavi emelkedés összegének nyolcszorosát. Mint ismeretes, és mint már említettem ugyanis, az 1975. évi II. törvény 44. § (8) bekezdése az évenként két a lkalommal sorra kerülő rendszeres nyugdíjemelés mellett mint kikötést, a nettó átlagbér várható növekedésének megfelelő mértéket is előírja. Minthogy azonban ennek a nettó átlagbérnek a várható emelkedése az év végének a közeledtével állapítható meg pontos an, az előbb említett korrekciós emelések nélkülözhetetlenek. A nyugdíjönkormányzat ez évben is javasolta, hogy ilyen korrekcióra sor kerüljön. Ennek ellenére az elénk került országgyűlési határozati javaslatból hiányzik még csak az utalás is arra, hogy er re a korrekcióra sor kerülne. Ez azt jelzi, hogy a kormány a nettó átlagbérnek a vártnál - mondjuk ki: alábecsültnél - nagyobb mértékű emelkedése esetén sem kívánja megemelni a nyugdíjakat. Ez nemcsak szociális szempontból elfogadhatatlan, de jogilag is re ndkívül aggályos. A társadalombiztosítási önkormányzatok 1995. évi költségvetése kapcsán már rámutattam a közjogi, jogi abszurditásokra; úgy látszik, ez a tendencia tovább folytatódik. Van egy olyan probléma a nyugdíjellátás terén, amely évek óta visszatér , de egyre élesebben jelentkezik, és amelyről ennek a mostani országgyűlési határozati javaslatnak a kapcsán is szólni kell. Ez pedig az infláció kérdése. A fogyasztói árak 1993ban 22,5 százalékkal, 1994ben 18,8 százalékkal emelkedtek, és ez évben a fogy asztói árak növekedése valahol a 30 százalék közelében várható. Ehhez képest a nyugdíjak emelkedése az elmúlt években is elmaradt az inflációtól, vagy legalábbis épp csak követte, az idén azonban ez az elmaradás az inflációtól még nagyobb lesz. Hozzá kell tennem, hogy még az átlaginflációra vonatkozó számszerű adatok is megtévesztőek. Mert ugyan előbb egy 22,5, 1819 százalékos átlagos fogyasztóiárnövekedésről beszéltem, a KSH adatai szerint 19931994ben, két év alatt az élelmiszerárak közel 60 százalékka l növekedtek, az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedtek a gyógyszerárak, és egyes városokban a lakbérek. (10.30)