Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 7 (62. szám) - Dr. Kávássy Sándor (FKGP) - a művelődési és közoktatási miniszterhez - "Rendben van-e minden kis hazánkban a sajtószabadság körül?" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
919 vonatkozik természetesen. Sokszor nekünk is egyfajta sajátos viselkedést jelent az, hogy tudnunk kell: a sajtó szabadsága bizony korlátot és gyakran kontrollt jelent a hatalom felett is. Úgy gondolom, amivel igazából foglalkoznunk kell: azok azon szabályok, amelyek törvényi oldalról kell hogy megjelenjenek a sajtósz abadság területén. Hogy itt is egy zárójeles megjegyzést tegyek, ide tartozna például a sokat vitatott médiatörvény, amely rendkívül fontos lenne azért, hogy azt a monopóliumot, ami a televíziózás és rádiózás területén van, megtörje, valóban verseny alakul jon ki, és többféle vélemény kapjon lehetőséget Magyarországon arra, hogy megjelenjen az elektronikus médiákban is. Úgy gondolom, ez hasznos és kívánatos lenne. Ugyanúgy fontosnak tartom azt, hogy minden területen verseny legyen - ez az írott sajtó terület én ki is alakult , és lényegesnek tartom a civil kontroll szerepét is, olyan civil és független szervezeteknek a létét, amelyek véleményt formálnak arról, hogy hogyan működik a sajtó, egyébiránt kritikát mondanak - független és elfogulatlan kritikát. Tehá t még egyszer: úgy vélem, hogy rendeleti és törvényi úton semmi okunk arra, hogy beavatkozzunk a sajtószabadságba, mert az van és létezik és ha néha kényelmetlen, azt is tudomásul kell venni. Azon kell gondolkodnunk, hogy hogyan tudunk fair és átlátható ve rsenyt teremteni annak érdekében, hogy minél többfajta vélemény jelenjen meg egyenlő eséllyel a magyar médiapiacon. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Megkérdezem interpelláló képviselőtársunkat, h ogy elfogadjae a választ. DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Nyilvánvalóan azért tettem szóvá ezt a problémát, mert én a viszonyokkal nem vagyok elégedett, ez azt hiszem, eléggé nyilvánvaló. Az is n yilvánvaló, hogy kettőnk álláspontja ebben a kérdésben nagyon messze esik egymástól, tehát előre kijelenthetem, hogy a válaszát nem fogadhatom el. (Zaj a bal oldalon.) De engedjék meg, hogy a rendelkezésemre álló rövid időkeretben mégis hadd szóljak egyké t dologról! Nem azért vetettem fel ezt a problémát, mert miniszter úrtól bármiféle adminisztratív intézkedést várok. Ennyire vagyunk demokraták és vagyok én is demokrata, hogy ilyet nem várok. De az a véleményem, a sajtószabadság bármennyire szent intézmén y legyen is - mert én is annak tartom, mint ahogy a múlt századi nagy elődök is annak tartották , de ez csak akkor az, ha mindenki részesedik a sajtószabadságból, ha a sajtó nem egyes csoportok játékszere, ha senki sem sajátítja ki a sajtót magának, és ha a sajtó nem emelkedik ellenőrizhetetlen hatalomként a társadalom fölé. Ennek a jelenségnek is van neve: magyarul ezt sajtózsarnokságnak szokták hívni. Az a véleményem, hogy nálunk úgy festenek a dolgok - nagyon sok jelenséget mondhatnék el, ha lenne időm , mintha visszatért volna a "három T" reneszánsza: tiltjuk, tűrjük, támogatjuk. (Zaj a bal oldalon.) Igenis, mi ellenzékiek nagyon érezzük a saját bőrünkön, hogy bennünket úgy igyekeznek lesöpörni, hogy agyonhallgatnak, mintha sudrák lennénk, azaz érinthe tetlenek, mintha egyes ellenzéki képviselők nevének leírásától is tisztátalanná válna a lap. Tárgyilagos közlésről és tárgyilagos hírközlésről nem is lehet beszélni. (16.20) Mert ha, kérem, itt elhangzik egy kedd délután tizenöthúsz felszólalás, és az est i tvhíradó csak egyet tart fontosnak idézni és kiemelni, és az is kormánypárti, akkor tessék nekem megmondani, hol tartanak a dolgok?! Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársunk nem fogadta el a válasz t, ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a miniszter úr válaszát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)