Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 7 (62. szám) - Czoma Kálmán (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "A mezőgazdaság talpraállítása" címmel - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - CZOMA KÁLMÁN (FKGP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
916 előbb itt beszélt a környezetvédelemről. Hát ilyen parlagfű terem rajta. Tehát ilyen indokokkal próbálják elutasítani a földt ulajdon bejegyzését. Mondanám tovább. Ez ellen fellebbezéssel él a tsz, mert kimért földterület, amiért nem kevés kimérési díjat kellett fizetni, sőt, bírósági precedenspert akar indítani a már bejegyzett tulajdon ellen is. Ezt 1993ban már egyszer megkísé relte az egyik termelőszövetkezet. Akkor 1993. november 8án a Zala Megyei Földművelésügyi Hivatal elutasította ezt a fellebbezésüket, mert a törvény olyat nem tartalmaz, hogy milyen arányban kell kiadni a földterületet. Úgy gondolják, most újra eljött az ő idejük, felrúghatnak mindent, nem számít, hogy a jogos tulajdonos mennyit fizetett, mennyit fáradozott azért, hogy amit jogtalanul elvettek, végre visszakaphassa. A tszelnök urak ki akarják rúgni a levert cövekeket... ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Ké pviselő úr, bocsásson meg, beleszámítva azt az időt, amikor közbeszóltam, akkor is figyelmeztetnem kell, hogy eltelt a három perc. Tegye fel a kérdését! CZOMA KÁLMÁN (FKGP) : Kérem államtitkár urat, válaszoljon, mit kíván tenni az ilyen és hasonló esetek me gakadályozásáért? Meddig hátráltathatja néhány rosszindulatú tszelnök a tulajdonjog bejegyzését és ezáltal a mezőgazdaság talpraállítását? (Taps.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm. Az interpellációra Kis Zoltán államtitkár úr válaszol. DR. KIS ZOLTÁN föld művelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az az általánosítás - hála a jó Istennek - azért nem igaz, hogy "ezek a revansista tszelnökök". Vannak ilyenek, minden kategóriában vannak kevé sbé tisztességes emberek, jobb tisztességgel és kiváló tisztességgel megáldott urak és elvtársak is. Tehát ez a kategorikus minősítés nem jó, mert pont egy olyan hangulatot kelt, amit szeretnénk elkerülni. Viszont az sem jó, amit egyes tszelnökök csinálna k, még akkor sem, ha mondjuk, ebben az ügyben Ön is érintett, mert az Ön földjéről is szó van ebben az ügyben, (Derültség a kormánypárti padsorokban.) mint a földkiadó bizottság alelnökének... De ez egyébként semmit nem von le az ügy tanulságos voltából. U gyanis előttem van a pócsai Haladás Mezőgazdasági Ipari és Szolgáltató Szövetkezet beadványsorozata, a földkiadó bizottság valamennyi határozatát megfellebbezte, amihez természetesen joga van. Csakhogy az, hogy ez mennyiben ésszerű és mennyiben nem, az már egy más kérdés. A Zala Megyei Földművelésügyi Hivatal 1995. február 27én kelt határozataival valamennyi fellebbezését el is utasította. Gondolom, a szövetkezet vezetése ezzel nem elégszik meg, elmegy a bírósághoz, ehhez is joga van - további hónapokat fo g ezzel nyerni. Kétségtelen tény, nem szerencsés az ilyen jellegű magatartás, még akkor sem, ha 1995 március 3ára egy egyeztető fórumot hívtunk össze, mert ennél többet nem tehetünk, mert sajnos nem úgy működünk, mint annak idején a Magyar Szocialista Mun káspárt, hogy leszólt a párttitkár elvtárs, hogy na gyerekek, akkor most sorbaállunk, és ezt vagy azt csináljuk. Nem megy, erről az előbb már beszéltem. Tehát más módszert kell követni. Sajnos ezen a megbeszélésen megállapodás nem születhetett, mert a szöv etkezet vezetése nem vett rajta részt, illetve az elnök nem jelent meg személyesen. Ezek után egy dolgot talán javasolhatnék azoknak az embereknek, akik feltételezhetően a szövetkezet tagjai - mert részarányföldről van szó, amelynek megosztását, föltérképe zését, esetleges kiadását az ilyen jellegű magatartás hátráltatja , hogy ők maguk vonják le a megfelelő személyi konzekvenciát, mint ahogy ezt egyszerkétszer már meg is tették az elmúlt időszakban.