Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 22 (58. szám) - Politikai vita a kormány külpolitikájáról - DR. JESZENSZKY GÉZA (MDF):
582 DR. JESZENSZKY GÉZA (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Több mint három éve, hogy utoljára kü lpolitikai vitanap volt ebben az Országgyűlésben. Hálával tartozunk a sorsnak, a gondviselésnek, hogy ez alatt az időszak alatt, amikor szomszédságunkban részben véres háborúk közepette három államszövetség bomlott fel, nekünk sikerült a békét és a nyugalm at megőrizni. A magyarság józansága, türelme nagyban hozzájárult ehhez. Nem tudjuk, mit hoz számunkra az 1990ben kezdődött új világtörténelmi korszak, de azt bizton állíthatjuk, hogy szavaink, tetteink és ezek nemzetközi visszhangja hosszú időre meg fogja határozni hazánk sorsát. Az előző kormány külügyminisztereként, ma ellenzéki politikusként nem vagyok a jelenlegi kormány ellendrukkere. Azt kívánom, hogy a kormány és ellenzéke, a magyar társadalom erőfeszítései és a jó külpolitika nyomán minél kedvezőbb en alakuljon hazánk, a magyar nép sorsa, mind a 15 millióé. Sajnálom, hogy nincsenek jelen a határon túli magyarság képviselői, egy ilyen vitára illett volna őket meghívni. Antall József 1990. május 22én elmondott programbeszédében kormánya egyik alapelvé nek nevezte az európaiságot. Kormánya és személy szerint az ő eredményeit itt nem kell felsorakoztatnom, de úgy hiszem, jó pozícióban adtuk át önöknek a stafétabotot. A külpolitika másik két kiemelt területén: a regionális kapcsolatokban és a kisebbségvéde lemben az új kormány a korábbi célok folytatását ígérte. A színdarab fontosabb, mint a színész, de azért sokat számít, hogy ki és hogyan játszik, s ebben a tekintetben sajnos, sokszor kellett - úgy érzem, jogosan - kritikát mondanunk az új szereposztás föl ött. A kormányváltozás óta a Külügyminisztériumnak csaknem a teljes vezetését leváltották és az újonnan kinevezettek, a zömmel régi skatulyákból előhúzottak többsége azt hiszem, rosszul kerül ki az elődökkel való összehasonlításból. De talán nézzük a legfo ntosabb kérdést: hogyan folytatta az új kormány az integrációs politikát és ezen belül a NATOpolitikát? Az országban ma általános a csalódottság érzete és ez kiterjed Európára, a nyugatra is. Ezért is valóban kiemelt feladat annak minél egyértelműbb hangs úlyozása, megvilágítása, hogy a válságzónák határán fekvő Magyarország számára nincs más út, mint a Szent István által kijelölt európai út, a nyugathoz tartozás, hogy csak ez teszi lehetővé a magyar tehetség és szorgalom kibontakozását, csak ez nyújthat bi ztonságot idegen, hódító törekvések ellen. Csak az európai elvek és gyakorlat érvényre jutása enyhítheti a határainkon túl élő magyarok mostoha sorsát és ez tarthatja meg őket szülőföldjükön. De a sajtóban a kormánynak bizonyítványa magyarázása, önmaga nép szerűsítése helyett többet kellene beszélnie - és nem közhelyek ismétlésével - az integrációs politika közvetlen és távlati előnyeiről és az árról is; arról is, hogy mit kell tennünk a csatlakozás, a felvétel érdekében. Térségünkből elsőként Magyarország, illetve személy szerint Antall József volt a legkövetkezetesebb hirdetője Magyarország kiegyensúlyozott, több lábon álló, ezen belül erős atlanti: a németfrancia mellett az angolamerikai orientációnak. Amit Antall annyi nyugateurópait megelőzve szorgalm azott, az most megvalósulni látszik: egy új transzatlanti paktum, egy amerikaibritfrancianémet tengely van kibontakozóban. A NATOvonalat azonban az új kormány kezdetben lagymatagon, ráérősen képviselte. Feltűnő az angolamerikai kapcsolatok alacsony in tenzitása, márpedig a NATOfelvételben - azt hiszem, ezt elismerhetjük - a döntő szó Amerikáé. De nemcsak az ütemmel van baj, a várható költségeket időnként riasztó éllel emlegeti hol a külügy, hol a honvédelmi miniszter, ugyanakkor a szükséges pénzügyi s egítség tényleges ígérete - ami elhangzott - nem kapott publicitást vagy talán meg sem hallották az illetékesek? Ugyanakkor Washingtonból és Brüsszelből, de a világsajtóból is folyamatosan kapjuk - kapják önök is - a figyelmeztetéseket, hogy külföldön észr eveszik azt, ami az ellenzéket joggal aggasztja és
