Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 14 (95. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (MDF):
4571 "szabadság napjá"nak neveztünk és nevezünk, az első szabadon választott Országgyűlés vita nélkül, működésének utolsó mozzanataként iktas sa törvénybe. Azt szerettük volna, ha az első szabadon választott Országgyűlés történelmi jelentőségű munkáját a két törvény, egyrészt az 1956os forradalom és szabadságharc emlékének törvénybe iktatásáról szóló és legelsőként alkotott törvény, valamint a nemzeti szuverenitásunk teljes visszanyerését emlékbe iktatandó és utolsóként megalkotandó törvény mintegy keretbe foglalja. Eleve abból indultunk ki, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása csak akkor lesz méltó az ünnephez, ha arra - hasonlóan a f orradalom és a szabadságharc emlékbe iktatását tartalmazó törvényhez - vita és ellenvetés nélkül kerül sor. Sajnos az akkori ellenzéknek ma kormánykoalíción levő része ellenezte a törvény megalkotását. Ugyan egyszerű törvényről lévén szó, többségi szavazás sal az akkori kormánykoalíció keresztülvihette volna az elképzelését, de ha ilyen áron született volna meg a törvény, az már nem lett volna igazán méltó tárgyához. Így letettünk a többségi akarat érvényesítéséről. Mindezt nem azért mondtam el, tisztelt kép viselőtársaim, mert ünneprontó akarok lenni, hanem azért, mert ezek a tények. És mert szembe kell néznünk azzal, hogy bizonyos évfordulóink, melyek egy szerény emléknapot megérdemelnének - nem is munkaszüneti napra gondolok, csupán szerény emléknapra , no ha az emberek számon tartják és megünneplik azokat, a törvényhozás útján nincsenek hivatalosan törvénybe iktatva. Persze ha arra gondolok, hogy 1848. március 15ének emlékét csak majdnem nyolcvan évvel a történelmi március után, 1927ben iktatta hivatalosa n törvénybe és nyilvánította hivatalosan ünneppé az akkori Országgyűlés, akkor nem késtünk sokat. (Derültség.) Még egyszer hangsúlyozom, hogy nem az ünneprontás szándéka vezetett. Méltatlan lenne az is, hogyha valamiféle különösen negatív következtetést ak arnék levonni az akkori ellenzék magatartásából. Lehet, hogy csábító a gondolat, hogy a politikai adokkapok stílusának talajára állva azt állítsuk, hogy a törvényjavaslattal szembenállók az emléknap gondolatával való érdemi ellenérzésből állták volna útjá t a javaslatnak. Én ellenállok az ilyen csábításoknak, és tartózkodom az ilyen magyarázatoktól. Nem idézgetem az akkor elhangzott különféle hivatalos kifogásokat sem. Az akkori ellenzéki ellenállást betudom annak, hogy túl közel volt már az 1994es választ ási kampány ahhoz, hogy ez az eredendően MDFes javaslat a maga szimbolikájával az akkori ellenzéki pártok támogatása mellett a törvényhozás révébe érkezzék. (14.30) Befejezésül néhány, valóban méltató szót szeretnék szólni június 19éről, az ország függet lenségének, szabadságának, szuverenitásának teljes visszanyerése évfordulójáról is. Már érintettem, hogy az utóbbi öt évszázadban történelmünknek ritka ajándéka volt a korlátlan függetlenség. Az sem vitatható, hogy egy nemzet csak önakarata érvényesítéséne k teljes lehetősége birtokában tud minden tekintetben a jó értelemben vett nemzeti öncélnak megfelelő politikát megvalósítani. És hogy napi aktualitást is érintsek, bár az integráció óhatatlanul együtt jár a szuverenitás egyes elemeinek bizonyos mérvű korl átozásával, ez független országnál csak önkéntes és csak visszavonható lehet. Utóbbi félévezredes történelmünkben a szabadságküzdelmek sora folyt függetlenségünk megszerzéséért vagy a megszerzett függetlenség megőrzéséért. Az utoljára 1944. március 19én e lvesztett szuverenitásunkat, melyet követő időszakban a német megszállást a szovjet váltotta fel, a történelmi körülmények szerencsés alakulása folytán 1991. június 19én visszanyertük. A történelmi körülmények szerencsés alakulása valóban nagyon fontos, a lighanem meghatározó szerepet játszott e kedvező sorsfordulóban. Mégis, június 19e nem képzelhető el 1956 nélkül, és nem képzelhető el azoknak a mártíroknak az önfeláldozása nélkül, akik életüket adták az ország szabadságáért, és akikre 1989. június 16án együttesen fájdalmas szívvel, de felemelő lélekkel emlékeztünk. Ennyiben
