Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 14 (95. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
4515 megtörtént , hogy elkezdhessük a tárgyalásokat, hogy még ez évben tető alá hozzuk a Nem zetközi Valutaalappal a megállapodást. Ezt mondtuk a látogatás előtt, alatt, és ezt értük el a látogatás során. Torgyán képviselőtársam, én nem szoktam kéregetni, Nyugaton se. Igaz, nem fordulok szélső jobboldali szervezetekhez se alamizsnáért. Az előkészí téssel kapcsolatban: kifejezetten jó, kitűnő munkát végzett a Külügyminisztérium; együtt az amerikai külüggyel és az amerikai Fehér Házzal. És ha sértegetik az előkészítést, nemcsak a mieinket marasztalják el, hanem az amerikai partnert is. Én pedig ezt el utasítom. Ami pedig a tájékoztatást illeti... Hát, elnézésüket kérem, hétfőn még be sem fejeződött a látogatás, de már itt vita zajlott a parlamentben. Hát, akkor én joggal igénylem, hogy legalább várják meg, míg hazajöjjek, és az önök igényeire, kérdéseir e tájékoztatást adjak, és utána értékeljék a látogatást. Azt hiszem, ez lenne a korrekt hozzáállás. Nem mi kezdtük; önök kezdték el. Még be se fejeződött, már minősítették a látogatást. Az ellenzékkel kapcsolatban: nem elővágásszándékkal említettem. Nekem elvi álláspontom az, hogy a nyugatiakkal vagy szélesebben külföldi partnerekkel tárgyalva, nem foglalkozom az ellenzékkel. Amit Kónya Imre felvetett: mindenütt és mindig azt mondtam az elmúlt tizenegy hónap alatt, hogy szerencsére, ebbe a parlamentbe szél sőséges, szélső jobboldali pártok nem kerültek be. És ennek örülök, és büszke vagyok. Lehet... reményeim szerint, nem kell hogy sor kerüljön erre... hogy az embernek ezt a véleményét meg kelljen változtatni. Nagyon bízom benne, hogy nem kell megváltoztatni . De az is tény, hogy jó néhány olyan rendezvény volt az elmúlt hónapok során, amelyekhez támogatást, segítségnyújtást eszközölt egykét ellenzéki párt. (Dr. Kis Gyula József: Melyik? Nevezze meg!) Ilyen rendezvények voltak... Akinek nem inge, ne vegye mag ára! Ott van a sajtóösszeállítás, rendelkezésükre bocsátom, uraim. (Közbeszólások a jobb oldalon: Melyik? Melyik? - Közbeszólások a bal oldalon: Amelyik kiabál.) Többek között... (Nevetés a bal oldalon.) És még az ellenzékiségről szeretnék valamit mondani. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, Kónya Imre emlékszik leginkább, hogy amikor 1990ben Antall József az Egyesült Államokba látogatott, akkor az ellenzék támogatta őt ebben és a látogatás eredményében. Nos, ez a különbség az akkori ellenzék és a most ani ellenzék között. (Közbeszólás a Szocialista Párt padsoraiban: Így van! - Korinthus Katalin: És nem sértegette. - Taps a bal oldalon.) Egyetértek Kónya Imrével abban, hogy Magyarország nagy átalakuláson megy át. Hála a szocialistaliberális kormányzatna k. És ezt az átalakulást végig fogjuk vinni. Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps a koalíciós képviselők padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtt, rendkívüli ügyben felszólalásra jelentkezett d r. Torgyán József frakcióvezető úr, a Független Kisgazdapárt részéről. (Számos kormánypárti képviselő távozik a teremből.) DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdaságunk helyzetét illetően úgy gondol om, sokan egyet fognak velem érteni abban a megállapításban, hogy még sokáig agrárország lesz Magyarország. Ha pedig elérjük, hogy fejlett iparral rendelkező agrárországgá váljon hazánk, akkor mindenképpen ennyivel fölötte fogunk állni azoknak a nyugateur ópai országoknak, amelyeknek az ipara éppúgy fejlett, mint ahogy remélhetőleg a mi iparunk is belátható időn belül az lesz. De a mi földjeink minősége, az éghajlatunk és a földmíves, szőlőmíves magyar társadalom kvalifikált mivoltja feltétlenül a szóban fo rgó nyugateurópai országok fölé helyez minket a mezőgazdasági adottságainkat illetően. (10.10)