Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 13 (94. szám) - Az adós- és bankkonszolidáció körülményeinek tisztázására létrehozott vizsgálóbizottság tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozati javaslat határozathozatala - A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
4495 az interpellációt, akkor felhívtam a figyelmet a kormány döntésének a törvénytelen voltára. Mit ad Isten, azóta az Alkotmánybíróság is elmarasztalta ezt a döntést. Tehát feltehető, hogy ebből a szempontból igazam van. Ez a kérdés úgy függ össze ezzel a dologgal, hogy én azt mondtam: legyünk nagyon óvatosak a Művelődési Minisztériumnak a javaslataival kapcsolatban. Itt ugyanis annyiban hibás a Művelődési Minisztérium, hogy egyrészt beterjesztett egy olyan javaslatot, amelynek a megalapozottságát nem vette figyelembe. Másrészt pedig nem vette f igyelembe az oktatási bizottságnak a döntését, amely oktatási bizottsági döntés azt kérte, hogy tisztázza a kérdéseket. Toller László képviselőtársamnak szeretném azt is mondani, hogy én egyáltalán senkit nem fenyegettem alkotmánybírósági döntéssel. Csak a zt mondtam, figyeljünk oda arra, nehogy valaki megtámadja. S abban az esetben, amikor egy főigazgató ír alá bizonyos dolgokat és főigazgató kifogásol dolgokat, akkor az nem olvasói levelet jelent, hanem egy hivatalos testületnek a véleményét. Ha a hivatalo s testület esetleg megtámadja - elnézést kérek, befejezem a mondatot - az Alkotmánybíróság előtt, akkor elképzelhető, hogy ugyanazt a szempontot fogja az Alkotmánybíróság érvényesíteni, hogy a minisztérium, a parlament stb. túllépte a hatáskörét és alkotmá nyellenesen cselekedett. Ennyi volt az én véleményem. Kérem, ezt gondolják át, akkor rájönnek, hogy nem szoktam levegőbe beszélni. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Pokorni Zoltán ké pviselő úrnak, Fidesz. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Mielőtt mindenki elmondaná, hogy mit gondol a felsőoktatási intézmények integrációjának szükségességéről, amelyben tényleg egyetértünk, szeretnék visszautalni arra, amit akkor mondtam, amikor ezt az ügyrendi javaslatot tettem; és kérni is Szabó Zoltánt, ne csak meghallgassa, hanem meg is szívlelje szavaimat. Nem kaptunk választ, az oktatási bizottság nem kapott választ. Ez a lényeg. Én meggyőzhető vagyok. Meggyőzhető vagyok arról, Horn Gábor képviselőtársam, h ogy ezek az aggályok kicsinyesek és ebben az integrációs hullámban másodrendűek és tegyük őket félre. De tessenek engem meggyőzni! És ez a minisztérium dolga lett volna. Nem tette meg az elmúlt négy hétben. Én vártam egészen a mai napig. Négy héten kereszt ül nem kapott bizottságunk választ az ott felmerült kérdésekre. Nem lehet ezeket a szempontokat nem létezőnek tekinteni, nem lehet a hozzánk fordulókat nem létezőnek tekinteni. Mi információt kértünk a tárcától. Nem akarom kritizálni Szabó Zoltán államtitk ár urat, de ebben az esetben van felelőssége. Nem lehet egyszerűen csak - úgymond - szolgaként, miniszterként eljárni. Dolgozni is kell, levelet kell írni a bizottságnak. Azt kell mondani, hogy ez igaz, ez nem igaz, ez helytálló, ez nem helytálló. Szóba ke ll velünk állni, ha azt kérik, hogy szavazzunk meg valamit. Ezt vártam el és ezt kérem a következő héten belül. Tehát nem azt kell várni, hogy majd a jövő héten megváltozik a helyzet. Akkor változik meg, ha a bizottságot hajlandó meggyőzni a tárca, az ezze l az üggyel foglalkozó szakemberek. Tessenek eljönni holnap 14 órakor vagy jövő héten, szerdán a bizottság ülésére. S meggyőzni a bizottságot, hogy ezek csak technikai és más szempontból nem lényeges kérdések. Amint ez megtörténik, akkor ezek az aggályok l evehetők a napirendről. Ahogyan eredeti javaslatom is volt, hogy ne itt folytassuk ezt az épületes vitát, hanem a bizottságban. ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen.