Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 13 (94. szám) - Az adós- és bankkonszolidáció körülményeinek tisztázására létrehozott vizsgálóbizottság tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozati javaslat határozathozatala - A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP):
4488 Pokorni Zoltán a Fidesz részéről. Megkérdezem, hogy ki kívánja elmondani a felszólalását. (Pokorni Zoltán jelentkezik.) Megadom a szót Pokorni Zoltánnak, Fidesz. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Kö szönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azoknak az érdeklődésére számítok, akik még a teremben tartózkodnak ezen a késői órán is, és az előre nem tervezett napirendi pontról vitatkozva beszélnek. Az én javaslatom ugyanaz, ami az ügyrendi javaslatom elő terjesztésekor is volt, hogy ezt a kérdést vitassa meg a parlament oktatási bizottsága - ez volt az eredeti kérésünk is , mert olyan szempontok merültek föl a bizottság működése során, amelyek alapján én legalábbis nem tudom egyértelműen és tiszta szívvel ezt az integrációs lépést szentesíteni, ennek a befejezett ténykényt való elfogadását jelentő szavazáskor az "igen" gombot megnyomni. Mindaddig, amíg a fölmerült kérdésekre megnyugtató választ nem ad a szaktárca, addig ezt én nem tudom megtenni jó szívvel . Az én javaslatom továbbra is az, hogy ezeket a részletkérdéseket ne a parlament plenáris ülésén vitassuk meg, hanem ott, ahol ezt a bizottság is kérte: a parlament oktatási bizottsági ülésén. Ez volt a mi javaslatunk. Ilyen értelemben kérte a bizottság e lnöke a helyzet tisztázását a szaktárcától és a kérdéssel foglalkozó helyettes államtitkártól. Ilyen értelemben kell, ha nem is helyreigazítanom, de kiegészítenem Fodor Gábor szavait, aki épp ezt javasolta, hogy miért nem kértük ezt - kértük. Erre nem kapt unk kielégítő választ. S azt gondolom, miután ezt a kérdést módunkban volt tisztázni a bizottsági ülésen, akkor visszatérhetünk a végszavazás formájában erre a kérdésre, s akkor talán nyugodt lelkiismerettel, mind ellenzéki, mind kormánypárti oldalon azt m ondhatjuk, hogy ez a két intézmény ezennel egyesüljön. Én nem akarom azokat a részletproblémákat most a plenáris ülésen előhozni, amelyek valóban inkább egy bizottsági ülés szintjére, részletes vitájára valók, és nem ide. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fide sz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Toller László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Én megértem Pokorni Zoltán összes aggályát, ha van olyan levél, ami lyet állít. Valószínűleg ugyanaz a levél van a birtokunkban, ezt jelezni kívánom, jelesül a Pollack Mihály Műszaki Főiskola főigazgatójának egy tájékoztató jellegű levele, amelyben nincsenek nagy titkok, nincsenek olyan témák, amelyek a parlament nyilvános sága elé nem tartozhatnak. Pusztán arról van szó, hogy bizonyos státuszkérdéseket, illetve a két egyetem közötti megállapodásnak elsősorban a technikai és nem a szakmai kérdéseit kívánják még esetleg finomítani. És nem többről van itt szó, mint egy finomít ásról, amelyet az intézmények a parlament döntése után ugyanúgy el tudnak végezni, csak immár egyetem és kar viszonylatában. Én úgy gondolom, ezért nem volt igazán helytálló az, hogy ezt a határozathozatalt, illetve dönté st eltoltuk. Tudniillik itt azért van jelentősége az időpontnak, ez pedig az, hogy a két egyetemnek is fel kell készülni azokra a feladatokra, amelyek az átszervezésből adódnak. Én szentül hiszem azt, hogy ha Pokorni képviselőtársam esetleg időben a tárcáh oz fordult volna - mert ez egy hosszabb folyamat, január óta tartó vagy már a tavalyi évben megindult konkrét folyamat, tárgyalássorozat, nem az időpontot mondom , ez esetben mód lett volna arra, hogy azokat a vitás kérdéseket, amelyek még lehetnek, bár j elzem, hogy jelentősek nincsenek, tisztázhatták volna a tárcával. (21.10) Én nagyon kérem a képviselő urat, hogy mérlegelje azt is, hogy ez a két intézmény együtt akar dolgozni, mérlegelje azt is, hogy az áthallgatások tekintetében, a közös szakképzés teki ntetében és így tovább jelentős erőfeszítéseket tudnak és képesek tenni - elnézést, az idővel nem kívánok