Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 13 (94. szám) - A Központi Ifjúsági Alapról szóló 1993. évi XXV. törvény hatályon kívül helyezéséről, a Gyermek- és Ifjúsági Alapról, valamint a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítványról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Salamon László):
4482 részvételét, az eszközök feletti társadalmi ellenőrzést, a nyilvánosságot elősegítő szabályozást. Előterjesztőtársa mmal a parlament több oldaláról benyújtott javaslatokat fogadtunk be, az önálló javaslatok zömét - 24 indítványt - most is támogatásra javasoljuk. Külön is köszönetet mondok Dobos Krisztina, Iványi Tamás, Juhász Gábor és Horváth Zoltán képviselőtársainknak , akik többek között az alap céljai, a pályázati eljárások ellenőrizhetősége, a nyilvánosság megteremtésének módjai, a célok biztosítására rendelt források kérdésében nyújtottak be javaslatokat, javították a szabályozást. Tisztelt Ház! Az előterjesztők a m ódosító indítványok megítélésében folyamatos párbeszédet, egyeztetést folytattak az egyes javaslattevőkkel, valamint a kormány képviselőivel. Ez a folyamat egyrészt a vitatott kérdések jelentős részében konszenzusos megoldásra vezetett, ezeket több közös b izottsági indítvány tartalmazza, másrészt így állhatott elő, hogy több helyen mi, az előterjesztők, más helyeken pedig a kormány képviselője módosított korábbi álláspontján. Ezért nyilatkoztunk úgy Csizmár Gábor képviselőtársammal, hogy álláspontunk a módo sító indítványokról megegyezik a kormány június 9én hivatalosan bejelentett, a Házhoz és a frakciókhoz megküldött álláspontjával. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezek alapján támogató figyelmükbe ajánlom a törvényjavaslatot, eddigi együttműködésüket köszön öm. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Tisztelt Országgyűlés! Először azokról a módosító javaslatokról határoz a Ház, melyeket a kormány támogat. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a határozathozatal során figyelembe vesszük azokat a tárgyalás összevonására vonatkozó ügyrendi döntéseket, melyekről a részletes vitában az Országgyűlés már határozott. Tisztelt Országgyűlés! A kiegészítő ajánlás 1., 2., 4., 7., 9., 10., 11., 15., 16., 22., 24., 25., 26., 30. pontjai nem kapták meg a szüksé ges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. Bejelentem, hogy az ajánlás 6., 10., 11. és 24. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 12. pontjában lévő javaslatokat előterjesztője visszavonta. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 8., 14. és 27. pontjairól frakciókérésre szavaz az Országgyűlés. A T/670/27. számú ajánlás alábbi pontjában, illetőleg a kiegészítő ajánlás alább felsorolt pontjaiban lévő módosító javaslatokat teszem fel most szavazásra, ismertetem ezeket: az ajánlásból a 2., 3., 4., 5., 7., 8., 14., 16., 19., 20., a kiegészítő ajánlásból pedig a 3., 5., 6., 8., 13., 14., 17., 18., 19., 23., 27., 29., 31. és 32. számú pontban lévő javaslatokat. (20.40) Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a javaslatsor elfogadása kizárja az ajánlás 1., 9., 13., 17., 22., 23. pontjában és a kiegészítő ajánlás 28. pontjában lévő javaslatok elfogadását. Kérdezem, a tisztelt Országgyűlés elfogadjae a módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 227 igen sza vazattal, 26 ellenében, 4 tartózkodás mellett az említett módosító javaslatokat elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk az ajánlás és a kiegészítő ajánlás sorrendjében, melyeket a kormány nem támogatott, illetőleg a támogatott módosító javaslatok elfogadása után még szavazni lehet. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 106. § (5) bekezdése értelmében a módosító javaslatokról történő szavazás előtt az előterjesztő nyilatkozik arról, hogy egyetérte a javaslattal. Arra figyelemmel, hogy az előterjesztők jelezték, hogy álláspontjuk megegyezik a kormányéval, még egyszer külön nem ismételjük meg, hogy ezeket a javaslatokat az előterjesztő nem támogatja. A 12. pontban Dobos Krisztina a törvényjavaslat 3. § (3) bekezdésének módosítását kezdeményezi. Ebben az alap tanácsában közreműködő tárcák körét szűkíti. A költségvetési