Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 7 (91. szám) - A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről szóló szerződés megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - CSÓTI GYÖRGY (MDF): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP):
4188 megbékélés, addig nagyon nehéz, szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközik a megbékélés ügyének szo lgálata, útjának egyengetése. Addig csak mosolydiplomácia lehetséges, nagy szövegelés a testvérnépek egymás iránti nagy szerelméről, de igazi megbékélés, őszinte barátság és összefogás nem. A Dunavölgyi népek megbékélésén, barátságán munkálkodni kell, de ennek útja nem az alapszerződéses politika, legalábbis a jelen alakjában nem. De szolgálják, szolgálhatjáke nemzeti érdekeinket az ilyen és hasonló formában kimódolt úgynevezett alapszerződések? Kétségtelenül alapérdekünk a határokon túl került nemzetrész ek helyzetének stabilizálása. Ebben a vonatkozásban valamely minimális, szerény eredmények iránt talán lehetnek halvány reményeink, ha a szerződésben rögzített elveket a másik fél is komolyan veszi. Erre azonban igen kevés a remény, a reális esély. A szerz ődésben rögzített elvek túl általánosak, megfelelő formában szóba se jön a leszakított nemzetrészek számára biztosítandó autonómia, holott fennmaradásuk, helyzetük megszilárdítása szempontjából ez volna a legfontosabb, és ez is csak akkor érne valamit, ha nem pusztán elvként mondanák ki, hanem konkrétan, hogy hol kell a szerződés ratifikálását követően záros határidőn belül létrejönniük. Erről azonban szó sincs. A magyar diplomácia - akár a Kádárérában , ebben a vonatkozásban most is félénk és túlságosan is szemérmes. Pedig Szlovákiában teljesen kézenfekvő volna egy csallóközi, Nógrád, Gömör, Kishont, Torna és Abaúj térségében egy palóc, továbbá a Bodrogközben egy autonóm terület kialakítása. Ha Andorra 20 ezer, San Marino 19 ezer, Monaco 23 ezer lakossal lehet független állam, és Liechtenstein népessége sem több 21 530 léleknél, s hogy a továbbiakban ne is beszéljek az ENSZtagsággal is rendelkező néhány ezer lelkes szigetországokról, miért ne illethetné autonómia a fent említett területek lényegesen nagyo bb lélekszámú magyarságát is. Természetesen ez esetben sem az elnevezésen van a hangsúly, mert nevezhetnénk nemzetiségi körzetnek, övezetnek, területnek, vagy aminek tetszik, viszont privilégiuma lehetne, hogy a határ Magyarország felé teljesen nyitott vol na, és az ott lakó polgárok személyi igazolvánnyal jöhetnének bármikor, ahogy erre Európában többfelé is van jó példa. Liechtensteinnek például Svájc felé nincs határa, vagy Luganóból bármikor áthajózhatunk a túloldalon lévő Campiona d'Italia helységbe ané lkül, hogy bárki is útlevelet vagy más dokumentumot kérne. De nemzeti érdekeink korántsem csak eddig terjednek. Nem lehet kormány, amely igényt tart a magyar névre - legyen bár kommunista, szocialista, szociáldemokrata, radikális, liberális, kereszté nydemokrata, konzervatív, nemzeti stb. , amely lemondhatna a nemzetegyesítés, a nemzeti egység békés, minden erőszaktól mentes helyreállításáról. És hogy senki se érthesse és magyarázhassa félre szavaimat, szeretném hangsúlyozni: a Dunántúlon és a két alf öldön a hegyek lábáig ma is egy tömbben élő magyar népességre gondolok. Más kérdés, hogy mindennek ma mi a realitása. Jelenleg természetesen semmi. (16.00) De jöhetnek idők, amikor mindez teljesen békés körülmények között valósulhat meg. És erről se tíz év re, se egy évre, se egy hónapra, se egy napra, sőt egyetlen percre sem mondhat le kormány, ha - ismételten is hangsúlyozom - magyarnak tekinti magát. És itt térnék rá arra a kérdésre, mely annak idején már Bibó Istvánnak is sok fejtörést okozott: lehete e mbereket, emberek tíz- sőt százezreit, akik szorosan tartoznak ahhoz a tömbhöz, amit nemzetük alkot, és karnyújtásnyira élnek, nemzetük többi tagjaitól arra kényszeríteni, hogy oda tartozzanak, olyan országban éljenek, ahová tartozni, ahol élni nem akarnak ? A kérdés természetesen teoretikus, mert a gyakorlat igenis azt bizonyítja, hogy lehet. De elfogadhatjuke ezt a gyakorlatot? Nevezhetjüke humanistának, demokratának, az emberi jogok hívének és követőjének magunkat, ha mindezeket könnyedén tudomásul tudj uk venni? Mindenesetre Bibó István a maga és kora nyilvánossága számára, de nyugodtan állíthatom, számunkra, az utókor számára is megadta a megfelelő választ: "A demokráciának területi kérdésekben egyetlenegy direktívája van, és ezt úgy hívják, hogy önrend elkezési jog." Bibó István: Demokratikus Magyarország, Budapest, 1994es kiadás, 228. oldal.
