Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 7 (91. szám) - A közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP):
4136 Hadd idézzem Illyés Gyulát, aki azt mondta: a múlt nincs magától, a múltat minden egyes generációnak, minden korszaknak meg kell teremtenie. Nekünk nagyon régóta nincsen múltunk: nem dolgoztuk fel a '45 előtti időket, nem dolgoztuk fel a Rákosikorszakot, nem dolgoztuk fel az egész Kádárról elnevezett rendszert. Óriásiak a restanciáink. Ezt a munkát nem szabad hátráltatni semmiféle engedélykérés, kivételezés nehézségével. Ezért tisztelettel kérem a karéj mind a két oldalán ülőket, hogy tegyék magukévá ezeket a gondolatokat, és kivé telesen - mivel hogy most rendszerváltás volt és a rendszerváltás előtt a diktatúra nem tette lehetővé a kutatások szabadságát - kettős időt adjunk meg: 15 évet a '90 előtti, az európai normáknak megfelelő 30 évet pedig az azt követő időszakra. Úgy gondolo m, a nyíltságnál nincs jobb megoldás. Bárkinek, aki a múltban működött, elemi érdeke, hogy az igazság világosan kiderüljön, akárhogy volt, akármi történt; ez mindnyájunk érdeke. Ezért kérem ebben a támogatásukat. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Gellért Kis Gábor képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Elég nyilvánvaló, hogy ebben a vitában valóban az egységes vagy különbö ző kutathatósági idő lesz a központi kérdés. Mécs Imre az imént szinte azzal zárta mondatait, hogy nincs múltunk, és ez elégséges felhatalmazás volna arra, hogy újraalakítsuk és megteremtsük a magunk múltját. Igaz, múltunk nincs, de úgy gondolom, ez nem ok arra, hogy bárki is birtokba vegye, kisajátítsa ezt a múltat, bármilyen múltat. Ez a vita - tegyem hozzá: szakmai és politikai vita is - erről szól, hogy vajon megadathatike a lehetőség bárkinek is birtokba venni a múltat. Számomra úgy tűnik, ez a vita k özöttünk a demokrácia alapkérdéséig nyúlik vissza, a demokrácia minőségére kérdez rá, arra ugyanis, hogy feladatae egy demokratikusan választott Országgyűlésnek történettudományos és személyiségjogi kérdésekre politikai választ adni. Mert hiszen Mécs Imre , Pető Iván és mások fejtegetésében is elsődlegesen a politikai szempontok domináltak akkor, amikor a 15, illetve a 30 éves kutathatóság mellett érveltek. Nekem is vannak ez ügyben személyes tapasztalataim ismeretterjesztőként, olyan emberként, aki a közel múltról publikált vagy igyekezett publikálni. Számos kudarc az előéletemből pontosan ehhez a témához kötődik: nem juthattam hozzá olyan dokumentumokhoz, amelyek egyegy anyag feldolgozásához kellettek volna, elakadtam még mielőtt igazán ráleltem volna a té ma lényegére, emiatt fel kellett adnom bizonyos törekvéseimet, tehát nincs igazán jó emlékem erről az időszakról. Azt hiszem azonban, hogy amikor törvényt hozunk, akkor ezektől a személyes benyomásoktól, tapasztalatoktól valamelyest mégis csak el kell vona tkoztatnunk. Valamikor, egy évtizede beadtam a televízióhoz egy dokumentumfilmtervezetet, amely az államosítások 40. évfordulójára dolgozta volna fel az államosító igazgatók későbbi sorsát. E a film kapcsán volt egy igen hasznos tanácsadóm, aki itt ül a p arlamentben, a koalíciós partner soraiban. Sokat tanultam tőle e munka során, és mégis, a levéltár ott és akkor keveset adott. Személyes kapcsolatok révén tudtam bekerülni az ipari minisztérium irattárába, ahol jó néhány folyóméter személyi anyagot néztem át, teljesen baráti kapcsolatok alapján. Úgy hiszem, egy ilyen törvénynek éppen az a feladata, hogy ezeket az esetlegességeket kiszűrje, ne tegye lehetővé azt, hogy pusztán kapcsolatok révén hozzáférjen vagy kapcsolatok híján ne férjen hozzá valaki az adot t anyaghoz. (10.40) Egy kitérővel a személyiségi vonatkozásokra is utalnék itt: akkor, ezeknek a - akkor úgy nevezték - káderanyagoknak az áttanulmányozása idején jöttem rá, hogy micsoda felelőssége van annak, aki levéltárban kutat, hogy sorsokba, intézked ésekbe milyen mélyen bele lehet látni, és ennek a felelősségét viselni kell annak, aki kutatásra adja a fejét.
