Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 7 (91. szám) - A közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
4134 Javaslom, hogy az 1996. évi országos költségvetés összeállításakor a pén zügyminiszter úr a Művelődési és Közoktatási Minisztériumnak egy jelentős összeget majd biztosítson a raktárkapacitások fejlesztésére. Ez idáig is működött, pályázati pénzekként működtek, elég szép summa volt a múlt évben is, az azelőtti évben is, de ha ez eknek a feltételeknek az önkormányzatok eleget akarnak tenni, akkor ez nem elég. Úgy gondoljuk, hogy itt figyelembe kell venni azt, hogy a fenntartó önkormányzatok mennyit tudnak adni úgy, ahogy azt Szentkuti képviselőtársam mondta: egy céltámogatási rends zerben; tehát a fenntartók is hozzájárulnának ehhez, és úgy lehetne pályázni ezekre a pénzekre. Van még egy nagyon fontos észrevételem. Néhány megyei levéltár egyházi ingatlanban működik, és egyáltalán nem mindegy, hogy ezek az egyházi ingatlanok mikor ker ülnek visszaadásra. Nagyon nehéz úgy tervezni, úgy fejleszteni, hogy esetleg a törvényben biztosított tíz év legvégső határidején kerül az az épület visszaadásra. Javasoljuk azt, hogy egykét éven belül - legalábbis a levéltáraknál - vigyük dűlőre a dolgot , hiszen fejlesztésre, elhelyezésre, a berendezések fejlesztésére felelősségteljesen csak ekkor kerülhet sor. Egyetértünk azzal, hogy a törvényjavaslat a szakmai felügyeletet a Magyar Országos Levéltárra ruházza. A települési önkormányzatok közlevéltárlét esítésének szabályozását elfogadhatónak tartjuk. Volt róla vita, hogy egy kicsit túl liberális, hogy ez minden települési önkormányzatnak alanyi joga legyen, de természetesen elfogadjuk azt, hogy az önkormányzati törvény ezt megengedi. Viszont szükségesnek tartjuk azt, hogy a végrehajtási utasításban ennek a szakmai anyagi és tárgyi feltételeit pontosan határozzuk meg, hogy egyegy közlevéltár létesítése ne csak egy pillanatnyi akarat vagy érdek megnyilvánulása lehessen. Természetesen nem tartunk attól, hog y itt most közlevéltáralapítási láz fog kitörni, hiszen ha valaki ezt a feltételrendszert biztosítani akarja, akkor ehhez bizony nagyon el kell gondolkodni a mai pénzügyi helyzetben. Azért szeretnénk azt is, ha a megyei levéltárak biztosítékot kapnának an nyiban, hogy a települési önkormányzat fenntartotta közlevéltár létesítése és annak hosszú távon megalapozott működtetése egy konszenzus eredménye legyen, amely a megyei önkormányzat és a települési önkormányzatok között jön létre. Azonban olyan biztosíték ot is kell tartalmaznia, hogy a települési önkormányzat létesítette közlevéltár ne lehessen és ne legyen az éves költségvetés függvénye. A megyei önkormányzat ne kerülhessen akaratán kívül olyan helyzetbe, hogy az esetleg csak néhány évig vagy egy évig műk ödő közlevéltárat - működési források hiányában - a megyei levéltárnak visszaadják, de ha ez megtörténik, akkor csak olyan formában kerülhessen sor erre, hogy a már létesített közlevéltár összes épületét és berendezéseit használatra megkaphassa ekkor a meg yei önkormányzat. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Soron következik Mécs Imre, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről, őt követi majd Gellért Kis Gá bor, a Magyar Szocialista Párt részéről. Megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak. MÉCS IMRE (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A levéltári törvénynek egy fontos részletére szeretném felhívni a figyelmet, amiről már eddig is so k szó esett, amely a szakma egyes korifeusainak véleményével ellentétben nem kizárólag szakmai kérdés, nem a szakma belügye, hanem igenis nagyon fontos és alapvető politikai, nemzeti kérdés. Ez, amiről Pető Iván is beszélt, a kutathatóság ideje. A 23. §ba n meghatározott alapidő, az európai normák szerint harminc év lenne. De mivel 198990 előtt nem állt módjában a magyar társadalomnak megismerni a saját sorsát befolyásoló iratokat, döntések hátterét, ezért indokolt, hogy ez rövidebb legyen, ne a harmincéve s. Itt hallottunk több javaslatot - én magam a tizenöt éves határidővel értenék egyet.