Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 31 (89. szám) - A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. CSIHA JUDIT igazságügy-minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BALSAI ISTVÁN (MDF):
3932 DR. CSIHA JUDIT igazságügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt H áz! Tisztelt Képviselő Úr! Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy ennek a csomagnak, s benne a polgári perrendtartásnak is az a célja, hogy a pertartamokat, az eljárások időtartamát csökkentse. Meggyőződésünk szerint ha ez az - egyébként eredménytelenül mű ködő, funkcióját be nem töltő - intézmény nem lesz, az egyébként is konfliktusokkal terhelt és vélhetőleg emberi érzéseket felkavaró eljárás rövidebb lesz, akkor a traumatikus jeleneteket talántalán el lehet kerülni a bíróságokon. Mindenkinek hamarabb meg nyugvást jelenthet, ha a bíróság mihamarabb kimondja azt a határozatot, amiért a bíróságot megkeresték. Úgy gondolom, a magyar házasfelek csak akkor nyúlnak a válás eszközéhez, ha a házassági életközösségük véglegesen és helyrehozhatatlanul megromlott. Mi ebből az általános helyzetből és feltételezésből indulunk ki, és ebbe ma már nem illik bele ez a fajta bíróság előtti meghallgatás. (19.20) Tehát még egyszer hangsúlyozom: a pertartam rövidülését, és nem az ügyek csökkenését várjuk ettől a javaslattól. Sze retnénk persze azt is, de illúzióink nekünk sincsenek. Köszönöm. (Szórványos taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm szépen. Kérem a képviselőket, jelezzék, ha kétperces felszólalásra tartanak igényt, mert csak úgy tudom a sorrendet megállapítan i. Elsőként Toller Lászlónak, a Magyar Szocialista Párt részéről, kétperces időkeretben megadom a szót. DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Balsai képviselőtársam volt olyan kedves és hivatkozott az alkotmányügyi bizotts ág ülésére, ahol valóban hozzászóltam ebben a tárgyban. Meg kell említenem, hogy nem egészen jól interpretálta a hozzászólásomat, több okból. Az egyik az, hogy pont nem azt kívánom elérni, ami a moszkvai modell volt. Világos, hogy a házasság felbontásának olyan polgári jogi elemei is vannak - sőt vagyonközösség, gyermekelhelyezés és így tovább , amelyek miatt kell a garancia. Azt viszont azért ne vitassuk el, hogy a házasság úgy jön létre - nem tudom, mennyire emlékszik rá Balsai képviselőtársam , hogy ké t felnőtt ember egyező akaratnyilvánítása, saját felelőssége, saját tudata és érzelmei alapján köti meg ezt a házasságot. Úgy gondolom - Csiha Judittal egyetértve , hogy legalább ugyanilyen komoly az a szándék, amikor úgy érzik, hogy véglegesen megromlott közöttük az életközösség, nem tudnak, nem kívánnak egymással tovább élni. Ez esetben azok a procedúrák, amelyekről ha válófeleket megkérdez Balsai képviselőtársam, elmondhatják, hogy az a formális és néha embertelennek tűnő nyaggatás, ami egy ilyen meghal lgatáson történik, nem méltó magához a házasság intézményéhez, és nem méltó ahhoz, hogy két ember, komolyan gondolva a szándékot, ne választhassa azt az utat, hogy más irányban képzelik el az életüket. Én emellett érveltem és az emberek felelősségteljes go ndolkodására apelláltam, és nem az adminisztrációra és az adminisztratív eszközökre. Adminisztratív eszközökkel sok mindent el lehetett követni a család intézményével kapcsolatosan - úgy gondolom, egy sem jött be. Más szociológiai, társadalmi, családvédelm i eszközök kellenek ahhoz, hogy a család intézményét meg tudjuk védeni a társadalom számára. Köszönöm. (Szórványos taps a bal oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Szintén kétperces időkeretben megadom a szót Balsai István képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum részéről. DR. BALSAI ISTVÁN (MDF) :