Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 17 (84. szám) - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
3329 Németországban sincs tandíj, bár itt a hallgatók körülbelül 8 ezer forintnak megfelelő német márkát kell hogy beiratkozási díjként befizessenek, ám ezért más természetű hallgatói szolgáltatásokhoz jutnak. Görögországban sincs tandíj, ám itt semmilyen más hallgatói szolgáltatást sem kapnak. Dániában sincs tandíj, itt azonban igen széles a hallgatók számára közpénzből biztosított szolgáltatások skálája. Ausztriában és Anglia állami felsőoktatási intézményeiben sem szednek t andíjat. Ezzel szemben - nona nem európai ország, de állandó hivatkozási alap , Japánban talán a legmagasabb a tandíj összege. Franciaországban körülbelül 50 ezer forintnak megfelelő összeget kell évente leszurkolni a hallgatóknak. Belgiumban ez már 70 ez er forintnak felel meg. Olaszország, Írország és Portugália gyakorlata igen változó, sok esetben egyetemenként is eltérő. Spanyolországban 50 és 100 ezer forintnak megfelelő összeget kell hogy fizessenek a hallgatók. Az Egyesült Államok egyetemenként és ál lamonként igen változó gyakorlatot folytat, de az átlag a 400 ezer forintnak megfelelő összeg, van ahol az éves tandíj eléri az 1 millió forintnak megfelelő összeget is. Finnországban körülbelül 12 ezer forint - bár itt egy hallgatói betegbiztosítás egészí ti ki ezt a rendszert. Másra és másra használják ezt a tandíjat. Mindenütt másra való. A kérdés, amire a magyar felsőoktatás esetében válaszolni kell, hogy mi itt, Magyarországon mire akarjuk használni a tandíjat. Erre vonatkozóan többféle választ adtak az eddigi vitában a megszólalók. Az egyik lehetséges álláspont: a tandíj arra való, hogy pótolja a felsőoktatás finanszírozásának hiányait, azt az összeget, amit a költségvetés körülbelül 5860 milliárd forintban határozott meg például a tavalyi évben: ennyi vel támogatta a központi állami költségvetés a felsőoktatási intézmények működését. Tudjuk jól, hogy kiadásaik ennél jóval nagyobbak: elérik a 90 milliárd forintot is, hiszen jelentős mértékben saját bevételre is támaszkodnak. Ez az érvelés általában megfe neklik ott, amikor számba veszik a reálisan beszedhető tandíj mértékét és fölmérik, hogy egy évi 20 ezer forintos - épp a vita tárgyát képező - tandíjtervezet sem éri el a felsőoktatásra fordított költségek 1,52 százalékát. Valójában egy fejlesztési polit ika alapjául sem szolgálhat ez a fajta tandíjpolitika és semmiképpen sem pótolhatja a felsőoktatás finanszírozásának hiányát. A másik szempont, érvelési csokor általában az: azért van szükség a tandíj alkalmazására, hogy a hallgatók jobban érvényesíthessék megrendelői szerepüket, tudják, hogy amit kapnak, nincs ingyen, és a felsőoktatási intézményekben megerősödjék egy szolgáltatói szemlélet, egész egyszerűen a kínálati politika jelenjék meg - és ennek az eszköze, technikája a tandíj. Ez egy lehetséges elem e ennek a kívánatos célnak, de önmagában semmiképpen sem alkalmazható, különösen hogyha tudjuk, hogy Magyarországon az átlagos képzési költség valóban eléri a NyugatEurópában szokásos képzési költségeket, a 6500 dollárt - durván 750800 ezer forintot éven te. (4.40) Ez az átlag igen széles skálán mozog, a 300 ezer forintos pedagógusképzési költségtől egészen az 1,7 millió forintos színművészeti vagy állatorvosiképzési költségig. Ezen a széles skálán tehát jól látható, hogy a tandíj lehetséges mértéke semmi lyen összefüggésben nincsen a képzési költségekkel és egy normatív finanszírozás esetén sem tudja önmagában azt a célt elérni, hogy egy kínálati, illetve egy megrendelői szerepet kialakítson.
