Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 9 (80. szám) - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABÓ IVÁN (MDF):
2677 Szeretném elmondani azt is, hogy higgyék el, sem az MSZP frakciót, sem a kormányt nem az önpusztítás igénye vezérelte, amikor ezt a csomagot nyilvánosságra hozta és a parlament elé terjesztette, és valószínűleg a tisztelt Ház kisebb módosításokkal elfogadja. Elsősorban itt szeretnék visszautalni arra, hogy nagyon komoly f elelősség vezérelte ezt a magatartást. Szeretném még felhívni a figyelmet, hogy a stabilizációs csomagterv nemcsak egyes részletkérdéseit, hanem stratégiáját tekintve is túlmutat azon a hatáson, amely az 1995. évi közvetlen pénzügyi vonatkozásként jelentke zik. Hiszen a teljes államháztartás reformjának gondolatát, beleértve az úgynevezett nagy elosztási rendszerek újragondolását, átalakítását is, már az előző kormányok is napirendre tűzték, de soha sem volt bátorságuk azok megvalósítására. Remélem, hogy kor mányunk legalább olyan eltökélt lesz, mint ebben a Bokroscsomagban, és ezt az államháztartási reformot nemcsak megindítja, hanem véghez is viszi. A Bokroscsomag hatása ugyanis alapvetően attól függ - mint ahogy erre Hajdú úr is utalt az előző felszólalás ában , hogy sikerüle ezt következetesen végrehajtani és e megkezdett úton tovább járni. Ha ezt nem tesszük, a hatása valóban elolvadhat: az áldozatokat kértük, de gyakorlatilag az eredmény nem következik be. Az elmondottak alapján még egyszer azt szeretn ém aláhúzni, hogy, minden korábban elhangzott állítással ellentétben, a stabilizációs csomagtervre irányuló javaslat megtétele a kormány felelősségét tükrözi. A felelősségét azért, hogy rövid távon mind a külső, mind a belső fizetőképesség megmaradjon, kic sit hosszabb távon pedig azért, hogy a gazdaság egészséges növekedése induljon be, azaz a gazdaság növekedése és az ország külső egyensúlya egymással összhangba hozható legyen. Arra szeretném kérni képviselőtársaimat, hogy ne a stabilizációs csomagterv vál jon a politikai csatározások színterévé. Éles és robbanékony gazdasági helyzetben a későbbiek során folytathatjuk majd a politikai csatározásainkat, de azt gondolom, most túl nagy a tét ahhoz, hogy tisztán politikai síkra tereljük ezeket az intézkedéseket. (10.10) Ezért úgy gondolom, hogy az ország érdekét szolgálná, ha az előterjesztő felelősségét és a már majdnem elfelejtett konstruktív ellenzéki magatartást a tisztelt Országgyűlés átérezné, és hozzájárulna ahhoz, hogy a gazdaság stabilizációs helyzete me gteremtődjön. Kérem önöket, hogy tegyék ezt meg, és segítsenek abban... (Az elnök megkocogtatja a poharát.) ... - köszönöm, elnök asszony , hogy a magyar gazdaság talpra állhasson, és a magyar gazdaság fejlődése következtében nagyon sok új munkahely jöjjön létre, és valóban a jövedelemnövekedés biztosítsa azt a forrást, ami a további jövedelemelosztást biztosítja. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Soron következik Szabó Iván, a Magyar Demokrata Fórum részéről; őt követi maj d Bauer Tamás, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Szabó Ivánnak 17 perc 10 másodperc áll rendelkezésére. Megadom a szót. DR. SZABÓ IVÁN (MDF) : Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum részéről - mielőtt a csomag érdemi részének vitatásába ke zdenék - szeretnék eljárási kérdésekben fölvetni olyan problémákat, amelyek a vita folyamán elég élesen előjöttek, és az összefoglalás kedvéért indokolt ezt megemlíteni. Kezdettől fogva nem értettünk azzal egyet - és a vita nagyjából be is bizonyította , hogy huszonegy törvényt módosítani egyetlen törvény keretében nem szabad, nagyon szerencsétlen eljáráshoz vezetett, és a vita bebizonyította, hogy a felvetett kérdések többségét csak a költségvetési szempontok szerint nemigen lehet tárgyalni, sokkal inkább a saját logikájuk szerint. Egyetlenegyre volt jó ez a fajta tárgyalási mód és ez az előterjesztés, hogy a kormány számára igen tág teret adott olyan improvizációknak, amely mögött valóban nem húzódott érdemi munka.