Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 8 (79. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - IZSÓ MIHÁLY (FKGP):
2623 nem elegendő a megélhetéshez. Ez az az állapot, amire azt mondják, hogy Magyarország a tűrőképesség határán van. És mi történik ekkor? Jön a Bokrosprogram - egy megbukott szemlélet továbbfejlesztett... , és a keresőre további terheket ró, a beteget magára hagyja, a nyugdíjast halálra ítéli. Egy ilyen törvénytervezet merénylet az állampolgárral szemben. Mert a jelenlegi állapotban is embertelen, nemhogy eze n az állapoton még rontsunk is! De mégis, milyen társadalombiztosítási törvényt kellene hozni? A válasz rendkívül egyszerű: olyant, amelyik egy civil társadalmat feltételez, és az állampolgárok érdekében működik, nem pedig egy kisebbségi politikai elit meg gazdagodását valósítja meg a nagy tömegek tönkretételével. Összességében olyan törvénymódosítási csomagot kellett volna beterjeszteni, amelyik a hétköznapi állampolgár érdekeit védi, hiszen a társadalombiztosítási összegek lehetőséget adnak ilyen program m egvalósítására. (18.50) Az ilyen címen befolyt összegeket ténylegesen a társadalom polgárainak biztonságára kellene fordítani, nem pedig rossz gazdasági rendszer veszteségeire és a hiánypótlásra, a társadalombiztosítás rovására. A legalapvetőbbnek annak ke llene lennie, hogy alanyi állampolgári jogon járó munkaviszonynak számítson a tanulási feltételeken túlmenően az első munkahelyhez való jogosultság és a letöltött munkaidőtől független betegségi ellátás. A csomagtervezetnek tartalmaznia kellene továbbá az állampolgárok azon jogos elvárását, hogy a nyugdíjjárulék ellenében a nők az 55 éves korhatárt betöltve megfelelő összeggel mehessenek nyugdíjba. Az infláció mértékével automatikusan kellene a nyugdíjat emelni, hogy nyugdíjasaink meg tudjanak élni. A kórhá zaknak olyan összeget kellene juttatni a társadalombiztosításból, hogy az megfelelő legyen az orvosoknak, az ápolóknak, a nővéreknek és az intézmények modernizálására, valamint ezek fenntartására, működésére elegendő legyen. Most pedig, engedelmükkel, átté rnék más témára. Csépe Béla képviselőtársam mondotta: "Egyesek szerint 1995. március 12. fekete vasárnap." Az SZDSZ szerint ettől a naptól kezdve emelt fővel járhatunk, mert van programunk. Én azt mondom: pirulkodva járhatunk, hogy az önmagát szociálisnak mondott kormány ilyen csomagot - főleg benne az oktatást érintő programot - kezdeményezett. Bár én ellenzéki oldalon ülök immár 1992. október 6tól, de ismerőseim megkérdezik: mit csinál ez a kormány, ez a parlament? S hiába mondom: nem vagyok kormánypárti , nem mi szüljük a törvényeket. Mit gondolnak, képviselőtársaim, mi volt erre a válasz? Miska, te is a parlamentben ülsz! Igen tisztelt Képviselőtársak! Szomorú vagyok. Szomorú vagyok, mert a Bokroscsomag egyik része az oktatást próbálja úgy reformálni, h ogy a reform eredményeként úgy jár, mint a cigány lova, amely akkor döglött meg, amikor már leszokott az evésről. Nekem az a véleményem, Bokros miniszter úr, hogy el a kezekkel az oktatástól! Ott csak fokozottabb támogatás jöhet számításba. Kár, hogy a pro gramot támogató képviselőtársak május 5én nem jöttek velem a Műszaki és Természettudományi Egyesület tudományos ülésére. Öröm volt hallgatni az ott elhangzottakat. Főleg az ülés azon részeit, amikor a Nobeldíjas Harsányi János és Oláh György professzor u rak számoltak be életükről, főleg fiatalkori életükről, amikor is a képzésen keresztül megalapozták tudományos munkásságukat. Mondották: eredményük alapjait itt Magyarországon építették fel. Mikor is? Az első világháború után. Akkor, amikor a háború, Trian on, a menekültek sokasága és gazdasági válság következtében igen nehéz idők voltak. Az oktatáshoz azonban nem nyúltak, sőt fejlesztették. Még a tanyavilágban is öt kilométerenként tanyasi iskolák épültek. Ez azt jelentette, hogy 2 és fél kilométernél távol abb nem kellett járni a tanulóknak. Felvillanyozva hallgattam beszámolójukat, főleg azért, mert a 40, 50 év távollét után sem felejtették el anyanyelvüket. Felvillanyozva azért is, mivel kiderült: más és más iskolákba jártak,
