Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 8 (79. szám) - Megemlékezés a győzelem napja 50. évfordulójáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SUCHMAN TAMÁS tárca nélküli miniszter: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
2587 A Független Kisgazdapárt arra kíván rámutatni a most elhangzott vita kapcsán, hogy itt súlyos személyes összefonódások vannak a Budapest Bankot illetően, az Állami Vagyonügynökség Részvénytársaságot illetően és a privatizációs ügyeket illetően. (15.10) Úgy g ondoljuk, hogy valóban nem szerencsés, hogy a privatizációs miniszter úr - aki egyben a Budapest Bank marcali fiókjának elnöke is volt - ebben az ügyben megszólalt, annál is inkább nem, miután a költségvetési törvényben '94re 175 milliárd forint volt elői rányozva. Ebből befolyt - írd és mondd - 7,9 milliárd, tehát még 5 százalék sem. Erre pedig egész évben fizettek havi 700 ezer forintos fizetéseket, és emellett évente kétszer adtak prémiumokat. Tehát joggal kérdezzük: miért a diákok kétezer forintjához ak arnak nyúlni? Miért nem leplezik le végre azokat a tolvajokat és rablókat, akik milliókat visznek el, törvényesítettnek feltüntetett eszközökkel az ország pénztárából? Úgy gondoljuk, hogy tökéletesen helyes, hogy vizsgálóbizottságot kell felállítani. De is métlem, nemcsak a Budapest Bank visszamenőleges tevékenységét kell megvizsgálni, hanem a privatizációs visszaéléseket, köztük az Állami Vagyonügynökség Részvénytársaságét is, amely - ismétlem - a kormány magánbankjaként működik, ezért alkotmányellenes a mű ködése. Ezért a vizsgálatot a legszigorúbb eszközökkel le kell folytatni. Köszönöm a türelmüket. (Taps a kisgazdák padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Személyes érintettség címén megadom a szót Suchman Tamás miniszter úrnak. DR. SUCHMAN TAMÁS tárca nélkü li miniszter : Kedves Torgyán Képviselő Úr! A Budapest Bank marcali fiókjának fiókvezetője voltam, és nem elnöke - ezt csak a pontosság kedvéért jegyezném meg. A másik, amit szeretnék megjegyezni - de még egyszer mondom: ezt a szakmai vitát tényleg nem itt kellene lefolytatni , hogy van jegyzett tőke, tőketartalék, eredménytartalék. Szabó Iván képviselő úrnak szeretném mondani, hogy az 1993. évben végrehajtott konszolidáció eredményeként, természetes következményeként keletkezett az 1993. évben 13 milliárd 350 millió eredménytartalékhiány. Ennek konszolidálása - az 1994es döntés alapján - az 1995ös ÁV Rt. döntés. Azt gondolom, hogy ezt ön nagyon jól tudja. Köszönöm szépen. (Taps a szocialisták padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! S zintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett dr. Torgyán József frakcióvezető úr, Független Kisgazdapárt, akinek megadom a szót. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. A Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja több kérdé sben is napirend előtt kívánt a mai nap szólni. Hiszen nemcsak a győzelem napjával kapcsolatban kellett volna a mai nap szólnunk - amit végül is a holnapi napra halasztottunk , hanem a csángó magyarok, a szlovákiai magyarok helyzete miatt is. Végül is azo nban úgy döntöttünk - miután egy másik dátum mindenképpen most már olyannyira összefonódik a mai nappal, illetőleg a szombati eseményekkel, hogy illetlenség lenne kedden szólni erről a dologról - hogy a Független Kisgazdapárt most Mindszenty József hercegp rímás, bíboros érsek halála 20. évfordulójáról kíván szólni és arról az elhatározásáról, hogy most meghirdeti azt a parlamenti akciót, amelyet országgyűlési határozati javaslatként is be fog terjeszteni, és amellyel kapcsolatban kéri az Országgyűlést, hogy támogassa azt a független kisgazdapárti kezdeményezést, hogy a XX. század eme nagy magyarjának, a demokrácia védelmezőjének, a kommunizmus áldozatának, a leendő, boldoggá nyilvánítandó magyar szentnek az emlékét a politikusok is örökítsék meg, mégpedig ak ként, hogy a bécsi pázmáneumbeli lakhelyét nyilvánítsa a magyar Országgyűlés nemzeti kegyhellyé.