Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 2 (77. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Salamon László):
2448 A 323. pontban Demeter Ervin a 63. § (3) bekezdése elhagyását kezdeményezi, amely az igénybe vehető egzisztenciahitel mértékét korlátozza. A javaslat nem kapta meg a bizottságok szükséges támogatását, de frakciókérésr e szavaz róla az Országgyűlés. Kérdezem tehát, elfogadjae a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 191 nem szavazattal, 69 igen szavazattal szemben, 4 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem foga dta el. A 327. pontban Göndör István és képviselőtársai a 63. §t új bekezdéssel kívánják kiegészíteni. Lényege: MRPszervezet által történő vásárlás esetén Ehitellel legfeljebb a vételár 50 százalékát lehessen törleszteni. A költségvetési, a mezőgazdasá gi, a foglalkoztatási bizottság támogatja, az alkotmányügyi és a gazdasági bizottság nem. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlé s 178 nem szavazattal, 66 igen szavazattal szemben, 23 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem támogatja, nem fogadta el. A 324. pontban Glattfelder Béla a törvényjavaslatot új szakasszal kívánja kiegészíteni. Ebben a kárpótlási jegyért megvásárolhat ó vagyon körét, időtartamát határozza meg. A javaslatot egyik bizottság sem támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 188 nem szavazattal, 73 igen szavazattal szemben, 4 tartózkodás mellett a módosító javaslatot nem fogadta el. A 336. és a 337. pontokban Farkas Imre és Miklós László a 67. § (1), (2) bekezdése módosításával a vagyon időleges hasznosításáról szóló rendelkezések változtatására tesz javaslatot. E javaslatok t artalmukból következően összetartoznak, ezért az eltérő bizottsági állásfoglalás ellenére is együtt teszem fel őket szavazásra. A 336. pontban levő javaslatot a költségvetési bizottság támogatja, a többi bizottság nem. A 337. pontban szereplő javaslatot eg yik bizottság sem támogatja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 193 nem szavazattal, 41 igen szavazattal szemben, 37 tartózkodás mellett az említet t módosító javaslatokat nem fogadta el. A 338. és a 340. pontban Bogár László a 68. és 69. §ok elhagyását kezdeményezi, amelyek a vagyon időleges hasznosításának szabályait tartalmazzák. A javaslatok nem kapták meg a bizottságok szükséges támogatását, de az MDFfrakció kérésére szavaz róluk az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 188 nem szavazattal, 72 igen szavazattal szemben, 5 tartózkodás m ellett a módosító javaslatot nem fogadta el. A 349. és 350. pontokban Farkas Imre és Miklós László a 74. § (1) bekezdése a) és b) pontjainak módosításával a vagyonkezelési szerződés alapján történő privatizációs szabályok módosítását kezdeményezik. A javas latot egyik bizottság sem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)