Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. április 11 (72. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
1879 törvény többi fejezetéhez képest. Akkor azzal magyaráztam ezt a hiányosságot, hogy a kormány bizonyára abban bízik, hogy olyan sikeres privatizác ió fog majd megtörténni, ami a vagyonkezelést háttérbe fogja szorítani, illetve az nagymértékben össze fog szűkülni. Úgy érzem azonban, hogy ez nem valószínű, és vagyonkezelésre várhatóan a későbbiekben is nagy szükség lesz majd. Ennek érdekében tettünk mó dosító indítványokat Miklós László képviselőtársammal. Ezeknek egy részét a bizottságok, illetve az előterjesztő el is fogadta. Legnagyobb sajnálatomra azonban azt a pontot nem fogadták el a bizottságok és az előterjesztő sem, amelyik a kiindulópontja lehe t a vagyonkezelésnek. Ez a pont pedig a 67. § (1) bekezdése lenne az én értelmezésem és véleményem szerint, amelyben kimondhatnánk azt, hogy a tartós állami tulajdonba nem tartozó vagyon közvetlen kezelésére az ÁPV Rt. csak kivételesen és átmenetileg jogos ult, ezért e vagyon körében köteles vagyonkezelési pályázatot kiírni. Hangsúlyozni szeretném, hogy körülbelül ilyen tartalommal a jelenleg hatályos törvény is állást foglal ebben a kérdésben. Az előterjesztő bizonyára azért nem ért egyet ezzel a gondolatta l, mert azt gondolja, illetve mondta is, hogy ez korlátja lehet az értékesítésnek, hiszen elképzelhető, hogy egy értékesítési szándékot követően egy újabb értékesítési szándék léphet be rövid időn belül. Ha viszont a vagyonkezelés megkezdődik, ez korlátozá st jelent erre az időszakra. Én azt hiszem, hogy a 67. § (1) bekezdésének eleje ad lehetőséget arra, hogy a privatizációs szervezet átgondolja ezt a kérdést, hiszen az úgy szól, hogy ha a vagyon értékesítése meghiúsul, vagy megállapítható, hogy elidegeníté sének feltételei átmenetileg kedvezőtlenek, csak akkor kellene ehhez a lépéshez folyamodni. Egyébként sem azt jelenti a módosító javaslatunk, hogy feltétlenül vagyonkezelésbe kell adni, mindössze azt, hogy a vagyonkezelésre pályázatot kell kiírni. Ez a pál yázati kiírás viszont kedvező lehetne, mert rámutatna arra, hogy a vagyon iránt, ha vételre nem is, de legalább a vagyonkezelésre vane valamiféle érdeklődés. Ha nincs a vagyonkezelésre érdeklődés sem a külső vállalkozók, sem a menedzsment részéről, azt hi szem, hogy az értékes információ lehetne a privatizációs szervezet számára, és ennek figyelembevételével dönthetne később az értékesítésről. Én ezért arra kérem az illetékes bizottságokat, illetve az előterjesztőt, hogy ennek a módosításunknak az elfogadás át fontolja meg. Köszönöm a figyelmet. (20.50) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Kíváne még más képviselőtársunk hozzászólni ehhez? (Nincs jelentkező.) Nem kíván. Mivel további felszólaló nincs, a részletes vita e szakaszát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíváne valaki szólni az ajánlás 352382. pontjához kapcsolódóan, amelyek a törvényjavaslat VI. fejezetének módosítására irányulnak. Megadom a szót Sepsey Tamás képviselőtársunknak, MDF. DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az együttes ajánlás második kötetének 375. pontjában van dr. Farkas Gabriella módosító indítványa. Képviselőtársam javasolja, hogy hagyjuk el a törvényszövegből azt a paragrafust, amely szerint a köziga zgatási államtitkárok és a helyettes államtitkárok lehessenek tagjai az ÁPV Rt. igazgatóságának. A jelenleg hatályos törvény a közigazgatási államtitkárok és a helyettes államtitkárok számára tiltó szabályt tartalmaz: gazdasági társaság igazgatóságában tag ok nem lehetnek - nem ok nélkül, összeférhetetlen ez a tisztségükkel. Az ÁPV Rt. bármennyire is az állam vagyonának a kezelője, mégsem szerencsés dolog, hogyha közigazgatási államtitkárok, illetőleg helyettes államtitkárok az igazgatóságban helyet foglalha tnak és szavazhatnak. Ez megint ugyanaz az elképzelése az előterjesztőnek, amelyet már korábban is bíráltam, amely megpróbálja valamilyen módon a kormány