Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. április 11 (72. szám) - Döntés önálló indítványok sürgős tárgyalásáról - DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz):
1836 Frakcióvezetőként Pető Iván első bbséget élvez. Sepsey Tamás majd csak később kap ügyrendi kérdésben szót. DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tegnapi szavazást úgy is értelmezhetjük, hogy ugyanebben a kérdésben a Ház már egyszer döntött. Leszavaztuk a Fidesz javaslatát, és ú gy szavaztunk tegnap nagy többséggel, hogy ma szavazunk ennek a kormányjavaslatnak a sürgősségéről. Elnök úr föltette ugyanezt a kérdést más formában, jobban mondva Szájer képviselő úr ugyanezt a kérdést más formában megfogalmazta. De ez csak az egyik megj egyzésem - mindjárt mondok ügyrendi javaslatot is. A másik megjegyzésem, anélkül, hogy elfogultság gyanúja is megfogalmazódna, de azt feltételezem, ha mondjuk, az Országgyűlés elnöke vagy első alelnöke ült volna ott fönt, akkor ebben a kérdé sben feltehetően máshogy döntött volna. (Zaj. Tiltakozó hangok a jobb oldalról.) Nem szerencsés... (A jobb oldalon felélénkülő zaj elnyomja a képviselő hangját. - Dr. Torgyán József: Elfogult a Gál Zoltán?) Nem, egyikőjük sem elfogult; éppen azt szeretném mondani - Torgyán József, az igazság képviselője, gondolom, meghallgat... (Derültség.) (17.30) Éppen azt szerettem volna mondani, hogy szerencsés az olyan típusú döntéseket elkerülni, ahol bárkiben is fölmerülhet, hogy az éppen elnöklő személy a meghatároz ója annak, hogy milyen módon tárgyalja a parlament az adott kérdést. Ezért javaslom, hogy a Ház szavazzon erről a kérdésről, és úgy döntsük el, hogy a sürgősségről most tárgyalunk. Nem áll az az állítás, hogy ha a jövő héten szavazunk erről, akkor ugyanott tart a parlament, mintha most szavaznánk. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Tisztelt Frakcióvezető Úr! Még egyszer azt tudom mondani, hogy a tegnapi napon arról szavaztunk, az volt Szájer József indítványa, hogy ne sza vazzunk a sürgősségről ma. Ezt a Ház elvetette. Ezért ma a Ház a sürgősségről szavazott, állást foglalt, el is rendelte a törvényjavaslat sürgős tárgyalását. Ezt követően Szájer József azt indítványozta - amilyen természetű indítványt bármilyen törvényjava slattal kapcsolatban bárki bármikor az általános vita lezárásáig előterjeszthet - hogy e törvényjavaslat tárgyalásának szétbonthatóságát vagy együtttárgyalhatóságát az ügyrendi bizottság tárgyalja meg. Én úgy gondolom s úgy ítéltem meg, hogy ez a házbizot tsági vita alapján is amúgy is elkerülhetetlen. Ezzel tettük a legtöbbet az ügy leggyorsabb tárgyalásáért. S ezt azzal adtam ki az alkotmányügyi bizottságnak, hogy a húsvéti szünetet megelőzően vagy közvetlenül azt követően úgy tárgyalja meg, hogy az egyéb ként tervbe vett április 24i tárgyalást ez ne akadályozza. Nem egészen értem, hogy ebben az eljárásban mi a kifogás, de ha tetszik, akkor ezt a panaszt is hozzácsatoljuk, s akkor megkérem az alkotmányügyi és ügyrendi bizottságot, hogy eljárásomat ilyen ér telemben is, az én eljárásomat is, vonja ítélete és mérlegelése alá. Nem tudok szavazást elrendelni olyan eljárási vagy ügyrendi kérdésben, amelyben a Házszabály nem teszi lehetővé a szavazást. (Taps az ellenzék soraiban. - Gellért Kis Gábor és Dr. Lampert h Mónika jelentkezik.) Szájer József frakcióvezetőé a szó. Ügyrendi kérdés, gondolom. DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz) : Igen. Tisztelt Elnök Úr! Én teljes mértékben egyetértek azzal, amit az elnök úr mondott. Azt szeretném mondani, hogy olyan ügyrendi javaslat m egtételére, amelyet Pető Iván tett az előbb, nincsen mód. Hiszen az előbb döntés született. Vannak olyan döntések, amelyek meghozatalát az elnök vagy az elnöklő hatáskörébe utalja a Házszabály. Ilyen döntés született. Legfeljebb ennek a felülbírálata lenne lehetséges. De olyan irányú ügyrendi javaslat, amelyet Pető Iván az előbb föltett, nem házszabályszerű. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)