Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 7 (53. szám) - Dr. Kávássy Sándor (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Túlzás-e a magángazdák részéről, ha azt kívánják, hogy nekik is dolgozzanak, kisebb-nagyobb munkákat részükre is elvégezzenek a szövetkezeti kovácsműhelyek?" címmel - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP):
134 KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnos, a helyzet nagyon lesújtó, amire ön utalt is, ugyanis az adatok - amiket kérdezett - nem állnak rendelkezésünkre, illetve nagyon ellentmondásosak. Nem állnak rendelkezésre adatok a csángók lélekszámáról sem, hiszen a becslések szerint 80100 ezren vannak, ugyanakkor a moldovai népszámláláskor 7 megyében összesen hatezren vallották magukat 1991ben magyar anyanyelvűnek, akiket csángónak lehet minősíteni, miközben 244 ezer a katolikusok száma. Tehát ez jelzi, hogy a hatezres adat valószínűleg jóval kisebb a v alóságosnál. Iskoláik, kulturális intézményeik nincsenek. A magyar anyanyelvű papok hiánya is nehezíti a probléma megoldását. '93 januárjában Kelemen András államtitkár úr adott át egy emlékeztetőt Angelo Acerbi nunciusnak a kérdés rendezését előmozdítandó . A Szentszék mellett működő nagykövetségünk, korábbi nagykövet úr, Keresztes Sándor úr és a jelenlegi nagykövet, Bratinka József úr folyamatosan napirenden tartja a kérdést. És szerepel ez a kérdés Göncz Árpád köztársasági elnök úr tárgyalási tematikájába n is, akit február 9én, tehát 2 nap múlva fogad magánkihallgatáson II. János Pál pápa, illetve aki megbeszélést folytat Sodano bíboros államtitkárral, a vatikáni kormányfővel. Tehát a kérdést napirenden tartjuk. Problémát jelent viszont, hogy a Szentszék a katolikus csángók legnagyobb részét román nyelvű román állampolgárnak tekinti, csak egy töredéküket tekinti a magyartól bizonyos tekintetben eltérő tájnyelvet beszélőnek, tehát nem románnak, és egyházi kérdésekben Jasi püspökét tartja illetékesnek. Ez a Szentszék álláspontja. Ennek a megváltoztatására teszünk erőfeszítéseket, de egyelőre eredménytelenül. Ezeket szerettem volna képviselő úrnak elmondani válaszként, és még egy megjegyzés. Az egyházi autonómia kérdését, amiről képviselő úr beszélt, én készsé ggel elfogadom, a baj az, hogy a Vatikán, a római katolikus egyház nem ismer ilyet. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Tisztelt Képviselőtársaim! Varga Mihály képviselőtársunk kérdése következne a Fiatal Demokraták Szövetségéből, aki eredetileg a miniszterelnökhöz kívánt kérdést feltenni "Mikor kíván a kormány a magyar Országgyűlés épületéből, a Parlamentből elköltözni?". Horn Gyula miniszterelnök úr válaszadásra Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter urat kérte föl, azonban már előbb is észleltem, hogy ő pillanatnyilag nincs itt, jóllehet a délután 2 óra után kezdődő ülési időszakban láttuk. Tehát intézkedtem - tájékoztatásul mondom , hogy próbálják elérni itt a Házban miniszter urat. Nem feledkeztem meg a kérdésről, tehát haladunk tovább, amint miniszter úr visszatér, rátérünk képviselő úr kérdésére. Dr. Kávássy Sándor (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Túlzáse a magángazdák részéről, ha azt kívánják, hogy nekik is dolgozzanak, kis ebbnagyobb munkákat részükre is elvégezzenek a szövetkezeti kovácsműhelyek?" címmel ELNÖK (dr. Salamon László) : Dr. Kávássy Sándor képviselőtársunk, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából kérdést kíván feltenni a földművelésügyi miniszterhez "Túlz áse a magángazdák részéről, ha azt kívánják, hogy nekik is dolgozzanak, kisebbnagyobb munkákat részükre is elvégezzenek a szövetkezeti kovácsműhelyek?" címmel. Dr. Kávássy Sándor képviselőtársunkat illeti a szó. DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP) :