Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 21 (66. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. PÁLOS MIKLÓS (KDNP):
1191 tőkefelhalmozásnak tekinthette a vagyonszerzésnek azt a formáját, amit a privatizáció biztosított részükre. Azt is világosan kell látni, hogy a privatizáció legfontosabb produktumai, tehát mag uk a privatizatőrök, nem a kereszténydemokraták és a kisgazdák köreiből kerültek ki, de talán még a demokrata fórumból sem sok. A privatizáció haszonélvezői azok voltak, akik pozícióban voltak, jól eligazodtak a jogi és a közgazdasági környezetben, ismerté k az eljárási szabályokat - no meg egymást is , ismerték a hitelpraktikákat, és akiknek jelentős része olyan személy volt, aki, ha közvetve is, részese volt Magyarország teljes gazdasági és erkölcsi lezüllesztésének. Az eredmény mindenki előtt ismert. Az ÁVÜ minimális jogi kötöttséggel, tág teret biztosítva az improvizációnak és a kézi vezérlésnek, olyan magánosítást folytatott, aminek eredménye az idestova egymillió munkanélküli, a számtalan gyár, üzem és egyéb gazdálkodó szervezet bezárása, a munkahelyek százezres nagyságrendű megszűnése, a belföldi fogyasztás gyalázatos visszaesése, a piacon kialakult monopolhelyzetek népnyúzó hatása, az exporttermelés drasztikus visszaesése, a külkereskedelmi deficit csillagászati összege, az adóskonszolidációra fordíto tt sok száz milliárd, a növekvő infláció - egyszóval: az egész magyar nép nyomorúsága. (10.20) Arra természetesen minden józanul gondolkodó ember számított, hogy egy olyan társadalmi átalakulás, amely ebben a térségben zajlott le, nem lesz sétagalopp, de s zilárd meggyőződésem, ha nem kapkodja el a korábbi kormány a kárpótlást és nem engedi el ennyire ellenőrizhetetlenül a privatizációt, a társadalom sokkal kisebb megrázkódtatásokkal élhette volna át a változásokat. Engedjenek meg még egy mondatot a kárpótlá sról, már csak azért is, mert a kárpótlásnak sokkal több köze és nagyobb hatása van a privatizációra, mint ahogy arról ma beszélünk. Az 1990es évek elején függetlenné vált úgynevezett szocialista országokban kivétel nélkül mindegyikben volt kárpótlás. A k árpótlási koncepciók közül két uralkodó formával találkozunk ezekben az országokban. Az egyik a reprivatizáció, a másik a pénzbeli vagy értékpapír formájában történő kárpótlás. Helyenként a kettő kombinációja is megvalósult. Mi, kereszténydemokraták sem vo ltunk egységesek ebben a kérdésben. De nem voltam egyedül azok közül, akik a reprivatizáció mellett szálltak síkra. Ennek indoka az volt, hogy amit és akinek még vissza lehet adni, azt egy bizonyos limitig meg kell tenni. Ezt kívánta a mindenek fölé rendel t erkölcs és az embernek a természetjogból fakadó elidegeníthetetlen méltósága. Ma már tény, hogy a változásokat a legkisebb megrázkódtatással azok az átalakuló országok úszták meg, ahol a kárpótlás a reprivatizáció irányába mozdult el. Erre jó példa a vol t Német Demokratikus Köztársaság, de talán még jobb Csehország. Sokszor és sokan említik, hogy Magyarországra nem jön olyan mértékben a külföldi tőke, mint ahogy az kívánatos lenne; ami pedig jön, az nem mindig a legtisztább forrásból ered. A hosszú távra berendezkedni akaró, maga mögött biztonságot és tisztességes profitot remélő befektetők pontosan azért óvatosak a magyarországi befektetésekkel, mert tudják, hogy a honi kárpótlás nem hozott társadalmi békességet, és nagynagy igazságtalanságok történtek. Ez mind szoros összefüggésben van a privatizációval. A kárpótlási jegyek ilyen gyalázatos módon való elértéktelenítése már nagyrészben a jelenlegi koalíció számlájára írható. Amíg az Antallkormány idején a kárpótlá si jegyek alapul szolgálhattak a parasztságnak ahhoz, hogy legalább ősi jussuk egy részét, a termőföldet visszavásárolják, és esetenként más befektetésre is lehetőségük nyílt a kárpótoltaknak, addig mára a kárpótlási jegyek totálisan és megszégyenítő módon devalválódtak. S ma már mindenkiben rosszabb emléket gerjesztenek, mint a hírhedt terv- és békekölcsönjegyzések, mert azokat az értékjegyeket legalább névértéken visszaváltotta az állam. A kárpótlási jegyeknek sokkal nagyobb szerepet kellett volna kapniu k a magyar privatizációs folyamatokban, hiszen a magánosításra váró vagyontárgyak jelentős
