Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 20 (65. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz):
1168 gyermekes családokat érinti érzékenyen. Egyes gyógyszerek árai a többszörösükre nőttek, és a forintleértékelés következtében várható a további emel kedés, ami a kórházakat is nagyon nehéz helyzetbe hozza, mert miből fogják kigazdálkodni a többletforrásokat a gyógyszerekre és segédeszközökre, miközben jelentős energiaáremeléssel is meg kell küzdeniük, és a tbtámogatások nem nőnek eközben. Valamint az t suttogják - bár én hivatalos bejelentést ez ügyben nem hallottam, de orvosok, nővérek kérdezik tőlem, igaze , hogy az egészségügyi dolgozókat kiveszik a közalkalmazottak köréből, elvesztve az ezzel járó kedvezményeket, köztük a tizenharmadik havi fizet ést is. Nem tudom, vane alapja az utóbbi feltételezésnek, de helyesebb lenne a kormányzat részéről elébe menni a pletykáknak és tájékoztatni a közvéleményt a tervezett intézkedésekről. Nem lehet bizonytalanságban tartani folyamatosan az embereket. A közal kalmazottak tervezett leépítésének aránya jól korrelál a megadott kórházi ágycsökkentésből számíthatóval. Így arra a következtetésre juthatunk, hogy az ágyleépítések 67 ezer orvosi munkahely, és legalább 20 ezer nővéri, asszisztensi munkahely megszüntetés ével járnak. (19.20) Vajon hány kórház kerül bezárásra, hány osztályt fognak megszüntetni, és milyen lesz a leépítés az egyes fennmaradó osztályokon, milyen lesz az ütemezés? Valóban nincs szükség ennyi kórházi á gyra, kevesebbel is elműködik az egészségügy, de vajon készülte terv a kórházi ágyak kiesése esetén szükséges szociális intézményhálózat bővítésére, annak finanszírozására, és ha készült, akkor miért titkolják ezt előttünk? Hol fognak dolgozni az elbocsát ott orvosok? Egy szakorvos kiképzéséhez tíztizenegy évre van szükség. Ők hol tudnak majd elhelyezkedni? Vagy van erre valamilyen kidolgozott terv? Ha van, miért nem ismerhetjük meg? Az új pénzügyi kormányzat rengeteg kemény intézkedést helyezett kilátásba a gazdasági élet, az oktatás, a szociális ellátások és az egészségügy területén. A többi területre nincs akkora rálátásom, de az egészségüggyel kapcsolatos tervek egy része meglehetős ijedtséggel töltötte el a szakértőket. Hogyan értelmezzük a pénzügymini szter úr kijelentését, amit egyik interjújában mondott, hogy az ingyen kórházi ellátás a tizennyolcágyas kórtermekben fekvő betegekre vonatkozik, aki tízágyasban fekszik, annak már fizetnie kell, aki pedig ötágyasban, annak még többet? Azt hiszem, a terv b eruházásigényes, mert először építeni kellene tizennyolcágyas kórtermeket, mert ilyenek - hál' istennek - ma már nem nagyon vannak. Tehát vagy építünk ilyeneket, általános nemzetközi megrökönyödést keltve, vagy majdnem mindenki fizetni fog a kórházi ellátá sért - vagy csak a pénzügyminiszter úr nem tudja, hogy miről beszél. De nemrég hallottam egy hírt, ami a Magyar Szocialista Párt nőtagozatának üléséről szólt. A nőtagozat egyrészt meglehetősen kifogásolta ott azt a tényt, hogy az ellenzék többször jut szóh oz, mint ahányszor kellene, másrészt pedig hiányolta a parlamentben az építő és konstruktív kritika jelenlétét. Ezért megpróbálok konstruktívabban hozzáállni a kérdéshez, és nemcsak bírálni vagy kérdéseket felvetni és válaszokat kérni a kormánytól - kérni azt, hogy ne csak a megszigorításokat vessék fel, hanem ezzel együtt próbáljanak azonnal ismertetni valamilyen megoldási javaslatot is , hanem magam is legalább néhány pontot mondanék az így felmerült problémák kezelhetőségére, az orvosok, egészségügyi do lgozók elbocsátásával fenyegető helyzet megoldására. Az egyik az egyes, becsukni szándékozott kórházak átalakítása szociális elfekvő intézményekké. Ez többletpénzzel nem jár, így kezelni lehet a szociálisan elesetteket anélkül, hogy drága kórházi kezelésre lenne szükség, és az alkalmazotti létszám egy része megtartható lenne. A háziorvosok létszámát a körzetek kisebbítésével 4050 százalékkal növelni lehetne; ez jelentős részben tudná kompenzálni a lakosság egészségüggyel kapcsolatos komfortérzését. Csökken ne a várakozási idő a rendelőkben, nőne az egy betegre fordított orvosi munkaidő. Ma egy átlagos körzetben naponta 6070, járványos időszakban 120130 beteg is megjelenik az ötórás rendelési idő alatt, amiből kiszámítható, hogy mennyire kevés idő jut egye gy beteggel való törődésre. Mellesleg a pénzügyi kormányzat figyelmébe ajánlva: ez a legolcsóbb egészségügyi ellátási forma.