Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 20 (65. szám) - A környezet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP):
1165 állam ezt a terméskies ést megtéríti. A környezetvédelmi szempontok az angol mezőgazdaságban elsődlegesek, még a termelés rovására is. A javaslat alapvető hiányossága, hogy nem határozza meg a környezetkárosítás területi mértékét és kiterjedését. Véleményem szerint külön kellene beszélni a lokális, a települési, a kistérségi, a nagytérségi és a globális környezeti károsításokról és veszélyekről. Ugyanis a törvény nem ad lehetőséget a kiemelt térségek és kiemelt nagy térségek környezetkárosító folyamatainak megakadályozására. Amen nyiben a javaslat lehetőséget adna ezen térségek kategorizálására, úgy arra is lehetőség nyílna, hogy az egyes kategóriákon belül az állami költségvetés készítésekor, a környezetkárosító tényezőknek megfelelően, más és más elvek alapján történne a környeze tkárosítás felszámolására irányuló költségvetési pénzek felosztása. Gondolok itt a Szigetköz és a Balaton problémáira. Ugyancsak a közgazdasági mozgatórugók hiányát mutatja, hogy a javaslat nem nevezi meg konkrétan a környezetvédelmi bírság kiszabásakor kö vetendő alapelveket. Utalok itt a javaslat 104. és 105. §aira. Véleményünk szerint rögtön a célok megfogalmazásakor a célokhoz rendelt közgazdasági mozgatórugók között az alábbi alapelveknek kellene érvényesülniük: 1. A környezetszennyezőt környezetvédelm i bírsággal kell sújtani. Ez a Környezetvédelmi Alap számlájára kerül befizetésre. Javaslatunk az, hogy a befizetett összeg az elkövetők névre szóló, külön számláin legyen vezetve, s amikor az elkövetők hajlandóságot mutatnak a korábbi környezetszennyezése ket kiküszöbölő beruházások elindítására, akkor az általuk befizetett összegeket felhasználhassák. 2. Javasoljuk, hogy a mezőgazdasági termelőt szakszerű talajvédelem esetén talajvédelmi támogatás illesse meg. Álláspontunk szerint azért, mert ez egyfelől k öltséges, másfelől szükséges, mivel a termőtalaj a nemzeti vagyon pótolhatatlan alapja. 3. Véleményünk szerint a környezetvédelem és a vízgazdálkodás elválaszthatatlan fogalmak. A törvényt olyanná kell alakítani, hogy lehetővé váljon annak a hibás gyakorla tnak a megszüntetése, mely szerint a jelenlegi kormányzat a környezetvédelmet és a vízügyet külön nemzetgazdasági ágazatként kezeli, és ennek következtében irányítását ágazati minisztériumi felügyelet alá rendeli. A probléma az, hogy a két kiemelten fontos és szorosan összefüggő területet másmás minisztérium kezeli. Ennek következtében sok esetben nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. 4. A levegő védelmével kapcsolatban a törvényjavaslatban nincs megfelelően kidolgozva a szemétfeldolgozás eljárása. A sze métégetés ugyanis súlyos környezeti légszennyezéssel jár, a füstgázok súlyosan terhelik a légtér tisztaságát. 5. A javaslat kimondja, hogy a biológiai sokféleséget nem lehet károsítani. A Független Kisgazdapárt álláspontja szerint ezen túl kell lépni, s a törvényben állami feladatként kell rögzíteni a magyar nemzet értékeit és tulajdonát képező őshonos állat- és növényfajták genetikai, örökléstani túlélésének biztosítását. (19.10) 6. A törvénynek ki kell mondania, hogy különös védelmet élveznek a magyar nem zet építészeti értékei. Itt nemcsak a műemlékjellegű építményekre gondolok, hanem a magyar vidék falusi építészetének nemes hagyományait is meg kell védeni. Másként fogalmazva: minden eszközzel meg kell akadályoznunk a falurombolást, mely burkoltan most is folyik hazánkban. 7. Javasoljuk a 32. §hoz, hogy a belügyminiszternek és a környezetet felügyelő miniszternek közös felügyeleti felelőssége legyen a hazánk területén átszállított veszélyes anyagok ellenőrzése tekintetében. 8. A környezetvédelmi szankciók kal összefüggésben van egy érdekes holland megoldás: környezetvédelmi adót kell fizetni magánszemélyeknek és gazdálkodó szervezeteknek, amelynek értékét, illetve nagyságát nem az okozott környezeti kár nagysága határozza meg, hanem a kibocsátott szennyvíz mennyisége. Nálunk ilyen adót a veszélyes tevékenységet folytató, környezetet