Országgyűlési napló - 1994. évi téli rendkívüli ülésszak
1994. december 22 (48. szám) - Az ügyvédségről szóló 1983. évi 4. törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslat (T/383.) általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP):
83 tegyem a problémakör megoldhatóságát - kétirányú a tiltó szabály. Egyrészt van a munkaviszonyra vonatkozó, globális tiltó szabály, másrészt van a kereső foglalkozás űzésére vonatkozó globális tiltó szabály. Én mind a kettő vel kapcsolatban diszkriminációmentes megoldást javaslok, ezért tisztelettel indítványozom a Háznak, hogy az én módosító indítványaimat szíveskedjék elfogadni a hatpárti megállapodással szemben, amelyet természetesen a magunk részéről úgy fogadunk el, hogy ha végül is az én indítványaimat elutasítanák, akkor az még mindig előrelépés az ügyvédség számára; tehát végül is megszavaznám magam is. De már most jelzem, hogy ebben az esetben viszont az Alkotmánybírósághoz fordulnék, mert az ügyvédségre nézve változa tlanul olyan diszkriminatív megoldások maradnának benne, amelyeket én azért is nem vagyok hajlandó elfogadni, mert magam is évtizedeken keresztül szenvedő alanya voltam ennek az egész kádári megoldásnak, amelyet most már ki kell iktatnunk az ügyvédségre vo natkozó jogszabályi rendezésből, és helyette egy valóban többpárti és valóban piacpárti megoldást kell találni. Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Megköszönöm dr. Torgyán József frakcióvezető úr elhangzott fels zólalását. Mivel az előzetesen írásban jelentkezett képviselő visszavonta felszólalási szándékát, ezért kérdezem képviselőtársaimat, kíváne valaki még e kérdéskörben szólni? - Mivel több képviselőtársunk nem jelzett szólási szándékot, ezért kérdezem dr. T oller László képviselő urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. Igen; megadom a szót dr. Toller László képviselő úrnak. DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) : Tisztelt Alelnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Torgyán Képviselőtársam! Az a ritka eset fordul elő a parlamentben, hogy Torgyán József által elmondottakkal, annak szellemével egyet kell hogy értsek. Amiért ezt mondom, annak egy oka van: valóban az 1984. évi szabályozás - amelyet akkor egy korszerű nyitásnak tekintettek az ügyvédi tvrrel kapcsolatosan - abból a téves, ma már téves felfogásból indul ki, hogy az ügyvédség az igazságszolgáltatás része. Ugye, ezt valamikor így tanították a tankönyvekben is. Teljesen természetes, hogy a piacgazdaság viszonyai között az ügyvédség megváltozott jellegéből, a ka mara létrejöttéből következően, illetve módosulásának következtében egész más irányt vett az ügyvédi foglalkozás mint szakma, és egész más ma már a társadalomban betöltött szerepe; ugyanígy a gazdaságban betöltött szerepe. Mindebből következik, hogy valóba n ortodoxnak tekinthető az a tiltó szabály, amely sok tekintetben korlátozza az ügyvédek piaci és vállalkozói tevékenységét. Ugyanakkor arra szeretném kérni tisztelt képviselőtársamat, hogy ne ezen ügy kapcsán oldjuk meg ezt a feladatot. Miért kérem ezt? E gyrészt azért, mert abban a pillanatban, ha Torgyán képviselőtársam legtágabban értelmezhető variációját fogadjuk el, értelmét veszíti a választottbíróságokkal kapcsolatos, illetve a bírák összeférhetetlenségével kapcsolatos szabályozás. Tudniillik abban a pillanatban kiesik az a pozitív eleme ennek a módosító indítványnak, hogy kereső foglalkozásnak minősítjük a választottbírói tevékenységet. Így az általános szabályok szerint, ha nem kereső foglalkozás, elvileg az ügyészek, bírák is elláthatják a választo ttbírói tevékenységet. A másik oldalról, én elfogadom azt, és konzultáltam hatpárti előterjesztő társaimmal, hogy a szakértői tevékenységet most ennél a módosításnál vegyük be, illetve elfogadjuk a képviselő úr módosító indítványát. Én ezért tisztelettel k érném, ne most oldjuk meg ezt a problémát. Bár a gondolat szellemével egyet lehet érteni - a kamara állásfoglalásával nagy valószínűséggel találkozik ez a gondolat , viszont a mi módosító javaslatunk célját, élét és tartalmát teljes egészében negligálja, és rendezetlenként jelenik meg továbbra is ez a probléma, ami az összeférhetetlenséggel kapcsolatos. Ugyanakkor fel szeretném hívni tisztelt képviselőtársam figyelmét - részt vett az alkotmányügyi bizottság ülésén , hogy az alkotmányügyi bizottság által l étrehozott ad hoc bizottság javasolta: az alkotmányozás folyamatában teljesen egyértelművé kell tenni az összeférhetetlenségi szabályokat; a hatalmi ágak megosztására tekintettel, a jövedelemszerzésre, illetve a korrupcióra tekintettel és így tovább.