Országgyűlési napló - 1994. évi téli rendkívüli ülésszak
1995. január 31 (51. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter:
265 túlnyomó részében elképzelhetetlen a privatizáció a különféle rásegítő technikák alkalmazása nélkül. Azoknál a társaságoknál, amelyeket négy év alatt, többszöri próbálkozás ellenére se sikerült privatizálni, bizonyosra vehető, ho gy a jövőben sem lesz 100 százalékban készpénzzel fizető vevő. Ez az a kör, ahol Ehitelre, lízingre, kárpótlási jegyre, vezetői és munkavállalói kivásárlásra, részletfizetésre lesz szükség és lehetőség. A nagy közüzemi társaságok - 1015 ilyen cég van - valamint 45 országos jelentőségű feldolgozóipari cég esetében a privatizáció gyorsasága és sikeressége elsősorban azon múlik, hogy miként sikerül megoldani a privatizációt megelőző szabályozási, szervezeti és más regulációs kérdéseket. Ez nem privatizáció s, hanem szabályozási kérdés. Másképpen fogalmazva: ebben a körben a kínálaton és az ahhoz kapcsolódó, államilag meghatározható és meghatározandó peremfeltételeken múlik minden. A közép- és kisvállalati körben ez körülbelül 600700 társaság. A privatizáció gyorsítása jórészt a kereslet alakulásának függvénye. Tekintettel arra, hogy e társaságoknál a privatizációs kínálat jelentős mértékben romlik, valamint arra, hogy a hazai eredetű privatizációs kereslet növekedését az új privatizációs szabályok valójában csak kevéssé tudják befolyásolni, nagy a veszélye a privatizációs kereslet stagnálásának. Bár joggal feltételezhető, hogy a keresleti oldal a következő években nem lesz teljesen merev, mégis nagyon komolyan kell vennünk azt a veszélyt, hogy a privatizáció ütemével és minőségével kapcsolatos pozitív várakozások esetleg a keresleti oldal problémái miatt fognak meghiúsulni. Tekintettel arra, hogy a kormány már döntött az adóskonszolidációs program befejezéséről, valamint arra, hogy a privatizációs kínálat jele ntős hányada csőd- és felszámolásközeli helyzetben van, arra is számíthatunk, hogy a közép- és kisvállalati körben a jelenleg értékesítésre váró állami vagyon egy hányada a felszámolási eljárások révén jut majd magántulajdonba. Végső soron tehát ebben a kö rben is felgyorsul végül a privatizáció, de nem mindegy számunkra, hogy egyegy adott cég felszámolás előtt, vagy felszámolás után kerül az új tulajdonosok kezébe. Mint azt mindannyian tapasztaljuk, a privatizációs kivásárlások során óhatatlanul jelentkezi k egyfajta speciális vagyonvesztés. Ez azonban csak látszólagos, hiszen az esetek többségében mindössze arról van szó, hogy a különböző tranzakciók alkalmával a korábban túlértékelt állami vagyon végül reális értéken cserél gazdát. Nagy kérdés persze, hogy mit nevezünk reális értéknek. Nagyon nagy a kísértés, hogy a szívünkre hallgassunk: ezt a gyárat mi építettük, a mi munkánk fekszik benne, ezért minimum ennyi meg ennyi jár. Sajnos, a piacgazdaság nem fogadja el ezt a logikát. A vállalatok piaci értékét n em az határozza meg, hogy annak idején mit mennyiért hoztunk létre, vagy mennyi egyegy vagyontárgy jelenlegi nyilvántartási értéke. Ha az adott vállalatnak ma nincs biztosítva a nyereségtermelőképessége, például azért, mert nincs felvevőpiaca, vagy azért , mert a meglévő piacon is nyomottak az árak, és e tekintetben a jövőben se várható kedvező változás, könnyen előfordulhat, hogy az adott vállalat épületekkel, gépekkel együtt sem ér többet, mint a telek, ahol a gyár áll. (9.40) És akkor még nem beszéltünk arról a gondról, hogy a még privatizáció előtt álló cégek jelentős részét sok százmilliós pénzügyi teher nyomja. Bizony a vevő, ha átveszi ezt az adósságot, le fogja vonni a vételárból. Mondhatjuk persze azt, hogy amit ma csak olcsón vesz meg, azt néhány év múlva majd jó áron el tudjuk adni. Kétséges! Belátható időn belül nem várható, hogy a ma kedvezőtlen külső politikai és gazdasági feltételek úgy változzanak meg, hogy ezért érdemes legyen felfüggeszteni vagy akár csak lassítani a privatizációt, remélve, hogy később könnyebb lesz. Naivitás azt gondolni, hogy az ország azzal jár jól, ha megvárjuk, amíg KeletEurópában elvonul a privatizációs hullám, és Magyarország majd akkor jelenik meg újra a piacon, ha az árak emelkedni kezdenek. A verseny valójában vil ágméretű, a magyarországihoz hasonló színvonalú cégek kínálata pedig gyakorlatilag végtelen. A növekvő nyugateurópai felhozatal mellett előbbutóbb számítani kell a
