Országgyűlési napló - 1994. évi téli rendkívüli ülésszak
1994. december 22 (48. szám) - Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
128 indítványokról szeretnék szólni. A kisebb jogszabályszerkesztési hibák korrigálásán túl a módosító javaslatok hatására egy lényeges ponton változik a tervezet. Az eredeti javaslat szerint a pénzintézeti törvénynek egy - a pénzintézeti vezetőkre és alkalmazottakra vonatk ozó - rendelkezését akartuk hatályon kívül helyezni. E hatályon kívül helyezni javasolt pont szerint pénzintézeti vezető és a pénzintézet üzleti döntésben részt vevő alkalmazottja legfeljebb egy további másik vállalkozással lehetett alkalmazotti vagy vezet ői viszonyban, s ez csak olyan vállalkozás lehetett, amelyben a pénzintézetnek öt százalékot meghaladó tulajdoni hányada volt. Mint arra már az expozéban utaltam, ez a szabály a pénzintézet ügyvezetését korlátozta. Volt azonban olyan hatása is, hogy korlát ozta a pénzintézetek igazgatóságába megválasztható, egyébként alkalmas külső tagok körét. A kormány által is elfogadásra javasolt módosító indítvány feloldja ezt a problémát azáltal, hogy megkülönbözteti a pénzintézet alkalmazásában lévő vezetőket és az úg ynevezett külső vezetőket. Pénzintézet alkalmazásában lévő vezetőknél fennmarad az előbb ismertetett ötszázalékos korlát, míg külső vezetők esetében ez nem feltétel. Ezáltal csökken annak a veszélye, hogy olyan tagok kerüljenek a pénzintézetek vezetőségébe , akik abban érdekeltek, hogy a pénzintézet az őket alkalmazó cégeket hitelezze vagy továbbhitelezze, holott a pénzintézet nem feltétlenül a jó hitelezési tevékenysége révén jutott részesedéshez a szóban forgó vállalkozásokban. Míg a pénzintézeti törvény h atályos szövege kizárt olyan gazdasági szakembereket, akik egyébként alkalmasak lennének pénzintézeti vezetőnek, csak az őket alkalmazó vállalkozásban a pénzintézetnek nem volt ötszázalékos részesedése, addig az új szabály megoldja ezt a problémát. Mindezekkel együtt kérem a tisztelt Házat, hogy a beterjesztett, módosító indítvánnyal korrigált törvényjavaslatot szíveskedjen elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps.) (16.00) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozatho zatal következik. Az előterjesztéshez csak olyan módosító javaslat érkezett, amelyet az előterjesztő támogat. Így a mai határozathozatal egyetlen döntést igényel. Ennek megfelelően az ajánlás 1., 2., 3. és 4. pontjában lévő módosító javaslatot teszem fel s zavazásra. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 174 igen szavazattal, 5 ellenszavazattal, 24 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlé s! Határozathozatalunk végéhez értünk. A zárószavazásra várhatóan jövő keddi ülésünkön kerül sor. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztés T/231. számon, az egységes javaslat pedig T/231/12. számon került kibo csátásra. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság a Házszabály 107. § (1) bekezdése alapján módosító javaslatot nyújtott be az egységes javaslathoz. Ezt az alkotmányügyi bizottság ebédszünetben megtárgyalta, és - további módosító javaslattal együt t - ajánlását T/231/15. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Így nem indokolt a zárószavazás elhalasztása, viszont záróvitát kell tartani.