Országgyűlési napló - 1994. évi téli rendkívüli ülésszak
1994. december 22 (48. szám) - Gyimóthy Géza (FKGP) - a pénzügyminiszterhez - "A televízió költséggazdálkodása" tárgyában - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter:
106 1. Hajlandóe az ügyet haladéktalanul kivizsgálni és a felelős személyekkel szemben törvényesen eljárni? 2. Hajlandóe kezdeményezni, hogy az Állami Számvevőszé k haladéktalanul kezdjen el átfogó vizsgálatot a Televíziónál és a Rádiónál, különös tekintettel arra, hogy mindkét, az állampolgárok pénzéből, vagyis közpénzből fenntartott intézménynél példátlan mértékű pazarlás folyik? 3. Hajlandóe kezdeményezni, hogy a Rádiónál és a Televíziónál a számvevőszék azonnali hatállyal egy kitelepített csoportot működtessen, azzal a joggal felruházva, hogy a jogtalan, indokolatlan költségfelhasználásokat, valamint az esetleges összejátszásokból eredő gazdasági károkat megelőz ze? Végezetül: Miért nem ellenőrzi - legalább nagyvonalakban - a Pénzügyminisztérium a Rádió és a Televízió költséggazdálkodását, különös tekintettel arra, hogy a két intézmény a közelmúltban költségvetési támogatásért fordult a pénzügyminiszter úrhoz és a miniszterelnök úrhoz is? Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Az interpellációra dr. Békesi László pénzügyminiszter válaszol. Megadom a szót. DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter : Köszönöm, elnök asszony. Tiszte lt Ház! Kedves Képviselő Úr! A Televízió gazdálkodását sok jogos kritika érheti. Ebben teljes az egyetértés közöttünk. Évek óta folyik a küzdelem a Televízió és a kormány között, aminek az a lényege, hogy mindig több támogatásra van szükség az éves költség vetésben jóváhagyott támogatásokon felül. Éppen ezért az előző kormány is több határozatot hozott, aminek az a lényege, hogy a Televízió belső gazdálkodása korszerűsödjék, s ha szükséges, a műsorstruktúra változzon, a költséges műsorok helyett értelmes, jo bban kihasznált műsoridővel, jobb üzletpolitikával folyjon a munka. Ezek a határozatok eddig nem kerültek végrehajtásra. A Televízió pénzügyi szanálásának az a feltétele, hogy ezek a programok elkészüljenek, ezért ebben megvan az egyetértés közöttünk: addi g nem kerülhet sor a Televízió általános gazdasági rendbetételére, amíg ezek a racionálási programok nem készülnek el. Ami a konkrét ügyet illeti: a műsor jóváhagyására 1993 októberében került sor. Engedélyezője - akkori alelnökként - Nahlik Gábor volt. A produkció tervezett költsége: 45,5 millió forint - valóban elképesztő. Amikor a Televízió jelenlegi vezetése belépett, már 22 millió forint értékű kiadás, illetve kötelezettségvállalás történt, ezért a műsor leállítására abban az időben reálisan már nem vo lt lehetőség. A magas költségek miatt a Televízió jelenlegi elnöke belső vizsgálatot rendelt el. Ennek a belső vizsgálatnak az eredménye január közepére elkészül. Ha a belső vizsgálat szükségessé teszi, személyesen fogom kezdeményezni, hogy a kormány ellen őrzési hivatala tegyen megállapítást a felelősségrevonásra, és hogyha szükséges, akkor eljárást is fogok kezdeményezni. Ami az Állami Számvevőszék és a Televízió átfogó ellenőrzését illeti: az Állami Számvevőszék '93 őszén, tehát körülbelül egy évvel ezelő tt fejezte be a Magyar Televízió teljes körű, átfogó ellenőrzését. Részletes programot, javaslatot dolgozott ki, aminek a végrehajtása mind a mai napig nem történt meg. Úgy gondolom, hogy amíg ezeknek a feladatoknak a végrehajtása nem történik meg, addig e gy újabb átfogó ellenőrzést nem célszerű kezdeményezni a Televíziónál az Állami Számvevőszék részvételével. Megjegyzem, képviselő úr, a Rádiónál ilyen gazdálkodási problémák nincsenek, tehát nincs indoka annak, hogy a Rádiónál is kezdeményezzünk ilyen, szá mvevőszéki vagy más ellenőrzést.