Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. szeptember 6 (9. szám) - A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat,valamint a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. PÁLFI DÉNES, a KDNP
72 Ugyanezen törvényhely első pontjában írtak megvalósulása esetén a kiemelt zöldterület ek állapota tovább fog romlani. Ez a koncepció erősíti a fővárosi zöldterületek nem hatékony, több áttételen keresztül megvalósuló - és így jóval többe kerülő - gondozását. Érdemes lenne megnézni, hogy a kerületek gondozásában lévő zöldterületek karbantart ása, megújítása mennyibe kerül, és ez mennyivel kevesebb, mint a fővárosi átlag. A 63/c § (1) bekezdése feljogosítja a fővárosi közgyűlést az általános rendezési terv, az ÁRT és a részletes rendezési terv, az RRT meghatározására. (12.10) Ez szintén a telje s centralizáció irányába mutat, hiszen például a közszolgáltatási terület önkényesen, a kerülettől függetlenül is kijelölhető. Az ilyen kijelölt területen a létesítmények engedélyezése is fővárosi hatáskör. Így a főváros minden lényeges beruházáson rajta t arthatja a kezét, érvényesítheti befolyását. Ez a gyakorlat könnyen oda vezethet, hogy egy kétmilliárdos beruházás a végére négymilliárdba kerül. Lásd: Fővárosi Nagycsarnok építése. Mérhetetlen pazarlás, a főváros pénzével való felelőtlen gazdálkodás jelle mezte az építkezést. Lehetne a sort még tovább folytatni, így a kerületek és a főváros gazdálkodását meghatározó forrásmegosztással, ahol teljes egészében a főváros diktátuma érvényesül. Mindezen példáknak a végkövetkeztetése az, mint amit egyik SZDSZes k erületi polgármester így fogalmazott meg: "Minek a kétszintű önkormányzati rendszer, felesleges úgy csinálni, mintha kétszintűt akarnánk, amikor minden igyekezet az egyszintű rendszer megvalósítására irányul." Egyébként a 90es választásokon az akkor ellen zékben levő SZDSZ is tiltakozott a fővárosi centralizációs törekvések ellen, így például a centralizált pénzelosztás ellen is. Nem kívánom a drága idejüket tovább igénybe venni, felszólalásomban csak a törvénytervezet néhány pontjának anomáliájára kívántam a szíves figyelmüket felhívni az általunk fontosnak ítélt elvi kérdések kiragadásával. A koalíció egyszerűsíteni kívánta a törvényt, ez úgy sikerült, hogy a tervezet visszalépést jelent a régi tanácsrendszer gyakorlatához. Álláspontunk szerint súlyos hibá t követett el az előterjesztő, amikor a hatályos önkormányzati törvény, a jogalkotási törvény előírásait semmibe véve terjesztette a T. Ház elé a tervezetet. Ezek a törvények ugyanis előírják, hogy az önkormányzati érdekképviseleti szervek véleményét be ke ll szerezni, s erről a képviselőket tájékoztatni kell. Tájékoztatom Önöket, hogy a kisgazda frakció erről értesítést nem kapott. Az ilyen megatartást tapasztalván az ellenzékben felvetődik a kérdés a jogállamiságról, a parlamenti demokráciáról stb. A terve zet a kisgazda frakció álláspontja szerint jelenlegi formájában nem elfogadható, további bizottsági átgondolásra szorul. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Megköszönöm dr. Homoki Jánosnak, a Független K isgazdapárt vezérszónokának elhangzott beszédét. Megadom a szót Pálfi Dénesnek, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. PÁLFI DÉNES , a KDNP képviselőcsoport részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelet a Háznak és képvi selőtársaimnak. Tisztelt Elnök Asszony! Az önkormányzatok működésének négyéves tapasztalatait, és a jelen hatályos önkormányzati törvény legfontosabb érdemeit az alábbiakban kívánom összefoglalni. Megvalósultak az önkormányzati törvény megalkotásakor szánd ékolt legfontosabb célkitűzések. A törvény megfelelő kereteket nyújtott az önkormányzatok működéséhez és a jogállamiság