Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. szeptember 27 (17. szám) - Dr. Győriványi Sándor (FKGP) - a miniszterelnökhöz - "Az átmeneti lakások jogviszonyai" címmel - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - KUNCZE GÁBOR belügyminiszter:
591 a Fővárosi Ingatlankezelő és Műszaki Vállalathoz intézett kérelmeikre nem orvosolták. Ezért alappal tartanak attól, hogy az épületet a fejük fölött eladják s őket p edig az utcára teszik. Számolni kell azzal, hogy a lakásrehabilitációs munkák során a fővárosnak nyilván még több átmeneti lakásra lesz szüksége, és a Belügyminisztérium 3031288/1993. számú nyilatkozata szerint nincsen lehetőség határozatlan időre szóló b érbeadást kezdeményezni. A Fővárosi Önkormányzat szociális és lakásügyi bizottságának Gy.P/1718/1993as számú tájékoztatása határozottan leszögezi, hogy nem tervezik az átmeneti lakások főbérletté átalakítását, sem a lakásoknak, a bentlakók vagy akár mások részére történő eladását. ELNÖK (dr. Salamon László) : Képviselő Úr! Szíveskedjék tömöríteni az interpellációt, mert letelt az idő. DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP) : Az önkormányzat ezzel az eljárással a menekültek javára jelentős haszonhoz jut. A Fővárosi Ing atlankezelő és Műszaki Vállalat álláspontja az, hogy az átmeneti lakások bérének meghatározása a polgári törvénykönyv szerint szabad egyezkedés tárgya. Ez az értelmezés azonban nem osztható, mert éppen a polgári törvénykönyv rendelkezése kiemeli, hogy a sz olgáltatás és ellenszolgáltatás között feltűnően nagy értékkülönbség kikötése esetén, mint a jelen esetben, a szerződést a sérelmet szenvedő fél a bíróság előtt megtámadhatja. (15.00) De vajon az ide menekültekre a szerződés megtámadása esetén milyen sors vár? Ezért kérem, a kormány belátható időn belül alkossa meg az átmeneti lakásokban lakók jogi helyzetének rendezésére a szükséges jogszabályokat, éspedig legyen lehetőségük a határozatlan időre szóló bérleti szerződés megkötésére, a méltányos hasznot meg nem haladó lakbérek kikötésére, valamint az általuk lakott átmeneti lakások megvételére. Köszönöm a szót. Kérem a szíves választ. ELNÖK (dr. Salamon László) : Képviselő Úr! A házbizottsági megállapodá sok, illetve a gyakorlat szerinti interpellációs időt több mint két perccel túllépte. Kérem, hogy a jövőben szíveskedjenek jobban figyelni erre a követelményre, illetve ennek megtartására. Válaszadásra a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Kunc ze Gábor belügyminiszter úrnak adom meg a szót. KUNCZE GÁBOR belügyminiszter : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Több olyan ingatlan is van a fővárosban, amelyeknek a célja visszahonosított állampolgárok vagy menekültek részére átm eneti szállás biztosítása - ezek egyike a XIII. kerület Kassák Lajos utca 78. szám alatti, amelyről az interpelláció szólt. Valóban több éve húzódik az adott épületben lakó 40 család lakásproblémájának végleges megoldása. Ebben az esetben Erdélyből áttelep ültek, vajdasági menekültek részére a lakásjuttatást a főváros - más lehetősége nem lévén - úgy oldotta meg, hogy a rendelkezésre álló átmeneti lakásait biztosította elsősorban és mindenekelőtt méltányosságból a családoknak, rendkívül nehéz helyzetükre tek intettel. Figyelemre méltó az is, hogy ezek a lakások eredetileg a felújításra váró épületekben lakó személyek elhelyezését szolgálnák. Ezért is kell elfogadnunk a főváros egyébként jogilag is helyes álláspontját, mely szerint ezeket a lakásokat ismételten az eredeti célnak megfelelő átmeneti lakásokként kell majd hasznosítani. A lakásokat emiatt határozatlan időre bérbe adni a jelenlegi bérlők részére nem lehet. Ugyanakkor azonban több kérdést vet fel képviselő úr. Tény, hogy a jelenlegi lakásokban a lakha tás lehetőségét biztosítani kell. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzati lakásokra megállapítható lakbérmértékeket a fővárosnak felül kell vizsgálnia. A főváros által adott tájékoztatás szerint a jelenlegi bérmértékeken változtatni kívánnak, hasonlóképpen a Fővárosi Ingatlankezelő és Műszaki Vállalat által történő lakásfenntartás